Szerző: Hlács Ferenc

2014. november 18. 12:32

Nokia N1: újra a hardverpiacon a finnek

Nem várt fordulattal ismét saját készülékkel állt elő a Nokia: a finn vállalat egy androidos tablettel tért vissza a hardverpiacra, amelyet saját fejlesztésű Z Launcher alkalmazásindítójával és az elsők között C-típusú microUSB-porttal szerelt fel.

Hamvaiból támadt fel a Nokia: a finn gyártó alig néhány hónapja adta el készülékgyártását a Microsoftnak, most váratlanul mégis saját hardverről rántotta le a leplet, méghozzá egy táblagép formájában. A lépés azért is fura, mert tabletet eddig nem nagyon láthattunk a vállalattól, leszámítva talán a tavaly ősszel bejelentett Windows RT-t futtató Lumia 2520-at, ami finoman szólva sem lett sikeres. A finn vállalat meglepetéskészülékét a The Verge szerint a Foxconnal közösen hozta létre, a márkanevet, a dizájnt és az előre telepített Z Launcher alkalmazásindítót is licencelve számára - ez azt jelenti, hogy a cég már gyakorlatilag teljesen kilépett a gyártói szerepből, csak nevét és logóját adja a termékhez.

Felső kategóriás hardver, ismerős dizájn

A váratlan visszatérés eredménye, a Helsinkiben tartott Slush konferencián bejelentett Nokia N1 névre hallgató tablet ráadásul a Microsoft rendszerével is szakít, és Androiddal a fedélzetén lesz kapható. A lekerekített szélű, alumínium borítású, iPad minire erősen emlékeztető készülék egyik legérdekesebb tulajdonsága - a hátoldalán díszelgő Nokia logó mellett - meglepő módon az alján lévő microUSB-csatlakozó: az N1 ugyanis az első eszköz amely C-típusú konnektort kapott, azaz a kábelt bármilyen orientációban csatlakoztathatjuk hozzá.

A 7,9 hüvelykes készülék egyébként nagyjából megfelel az ennél a méretnél megszokott paramétereknek: a képarány 4:3-as, böngészéshez és olvasáshoz tehát ideális, a felbontás pedig 2048x1536 pixel, vagyis 324 PPI, így a különálló képpontok szabad szemmel legfeljebb komoly erőlködés árán válnak láthatóvá. A kijelző IPS, Gorilla Glass 3 védelemmel - ezek az adatok gyakorlatilag a második és harmadik generációs iPad mini specifikációinak felelnek meg - de dizájn sem áll messze az Apple készülékeitől, noha az egyetlen darabból álló aluház itt valamivel vékonyabb, 6,9 milliméter és az élek is feltűnően gömbölydedek, főleg a Lumiáktól megszokott gyakran kifejezetten szögletes modellek után.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Nokia táblagépet egy 64 bites Intel Atom Z3580 processzor hajtja négy darab 2,3 gigahertzes maggal, továbbá egy 533 megahertzes PowerVR G6430 GPU-t is találunk benne. A RAM mérete 2 gigabájt, a belső tárhelyé pedig 32, ennek bővítésére nincs lehetőség. A hátlapi kamera 8 az előlapi pedig 5 megapixeles, az akkumulátor pedig 5300 mAh kapacitású. A tablet a 802.11ac szabványú kétsávos MIMO Wi-Fit illetve a Bluetooth 4.0-t is támogatja. A 318 grammos készülék természetes alumínium és "lávaszürke" színekben is kapható lesz, méghozzá igen vonzó, 250 dolláros áron.

Nem egészen saját gyártmány

A táblagép fedélzetén az Android jelenleg elérhető legújabb, 5.0-s verziója fut majd, a Nokia már említett saját fejlesztésű Z Launcher alkalmazásindító felületével. A szoftvert az érdeklődők zárt béta formában eddig is kipróbálhatták, mától azonban a nyílt béta verzió is letölthető Google Play Store-ból - noha a tabletekre optimalizált változat csak az N1-en próbálható ki. A kütyü Kínában debütál majd jövő február környékén, ezután jut csak el az európai piacokra.

Bár az eszközről kiadott fotók egyikén sem látszanak a Google szolgáltatások ikonjai, a Nokia egyik szóvivője a Gigaomnak nyilatkozva elmondta, a Google Play áruház, ennek megfelelően pedig a Google Play Services is megtalálható lesz a frissen kiadott tableten - legalábbis azokon a piacokon, ahol a szolgáltatás elérhető.

Szövetségesből versenytársak

A Nokia lépése leginkább egykori szoros szövetségesét, a Microsoftot hozza kellemetlen helyzetbe. A redmondi cég tavaly ősszel jelentette be a finnek készülékgyártó üzletágának megvásárlását és ezzel átkerült hozzá a Nokia telefonok készítésével és eladásával kapcsolatos összes feladat. A Nokia márkanevet azonban a Microsoft nem használhatja, a mobilok és tabletek Microsoft Lumia márkanéven futnak ma már.

A finn vállalat visszatérése az eszközgyártók közé azt jelenti, ismét vannak Nokia márkanevű mobil kütyük a porondon, a patinás brand ráadásul most már nem windowsos, hanem androidos készülékeket takar. A Microsoftnak mostantól sokkal több erőfeszítésébe kerülhet saját készülékeit eladni, az elmúlt pár évben ugyanis a Lumia márkanevet közel sem sikerült olyan ismertté és elismertté tenni mint amilyen a Nokia volt, azt azonban könnyű volt megmagyarázni, hogy a korábbi Nokia márkájáról van szó.

Most azonban azok a vevők, akik még ragaszkodnak a Nokia márkanévhez, valószínűleg inkább a kínai gyártású, de finn logós termékeket fogják előnyben részesíteni a Microsoft termékeivel szemben. Ugyan androidos okostelefont egyelőre nem mutatott be az "új Nokia", de egy közelmúltban nyilvánosságra hozott információ alapján a cég ennek a lehetőségét sem zárja ki. Így könnyen előfordulhat, hogy a Nokia a készülékgyártó üzletágát felvásárló Microsoft egyik konkurense lehet az okostelefonok terén is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról