Szerző: Bodnár Ádám

2014. október 9. 13:05

Alig csökkent a PC-piac a harmadik negyedévben

A vártnál jóval kisebb ütemben csökkentek a harmadik negyedévben a PC-eladások, adta hírül az IDC. Az elemzőcég számításai szerint a nyáron mindössze 1,7 százalékkal olvadt a piac, szemben a korábban várt 4,1 százaléknál. Az eltérő metodológiával dolgozó Gartner csak 0,5 százalékos csökkenést mért.

Közzétette harmadik negyedéves PC-eladási adatait az IDC és a Gartner. Előbbi cég szerint világszerte 78,5 millió gép fogyott, ami éves szinten 1,7 százalékos csökkenést jelent, a Gartner 79,4 millió gép eladását regisztrálta, ami 0,5 százalékos olvadásnak felel meg éves szinten.

Az IDC szerint a nyáron tovább folytatódtak azok a tendenciák, amelyek a második negyedévet is jellemezték. Az eladások elsősorban a fejlett régiókban voltak erősek, az amerikai, az európai és a japán PC-piacon egyaránt erősödés volt látható, amely egyrészt a Windows XP támogatásának lejártát követő gépcserék, a vállalati beszerzések, valamint a hibrid modellek iránti fogyasztói érdeklődés erősödésének köszönhető. Eközben a fejlődő országokban a PC-eladások továbbra is gyengélkednek, ahol a fogyasztók inkább okostelefonokra és tabletekre költik diszkrecionális jövedelmüket. Ez a visszaesés lényegében elegendő volt ahhoz, hogy az eladások világszinten inkább csökkenést mutassanak.

PC-eladások a harmadik negyedévben az IDC szerint

"A fogyasztók érdeklődése lassan a PC-k felé fordul vissza, ahogy a tableteladások a csúcsra érnek" - mondta Mikako Kitagawa, a Gartner vezető elemzője. A piackiutató és tanácsadó vállalat szerint a fejlett országokban a tabletek penetrációja mára megközelíti az 50 százalékot, aki szeretett volna ilyen készüléket beszerezni, az jobbára már megtette. A vevők újra a PC-kre figyelnek, ahol a hibrid modellek egyre többet tudnak, egyre vonzóbb megjelenésűek és egyre olcsóbbak. A fejlődő országokban azonban továbbra is a telefon vagy a tablet az elsődleges informatikai eszköze a fogyasztóknak, akik közül sokan nem engedhetik meg maguknak a legolcsóbb PC-ket sem.

Vezet a Lenovo, feljött az Apple

Érdekesen alakult a gyártók versenye a vizsgált időszakban. Tovább növelte előnyét a Lenovo, amely mára nem csak a legnagyobb PC-gyártó, hanem az egyik legnagyobb növekedést is elkönyvelte, eladásai több mint 11 százalékkal bővültek éves szinten az IDC szerint. Ezzel a cég részesedése pontosan 20 százalék volt a harmadik negyedévben. A második helyen álló HP 5 százalékkal bővítette eladásait, főleg a vállalati szegmensben mutatott szereplésnek köszönhetően, így a piac 18,8 százalékát szerezte meg. A harmadik helyezett Dell is majdnem 10 százalékot bővült tavalyhoz képest.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Meglepetésre a legnagyobb erősödést az Acer mutatta fel, PC-eladásai 11,4 százalékkal nőttek egy év alatt, így a tajvani cég egy teljes százalékpontot tudott javítani részesedésén. A cég azonban így is csak negyedik a gyártói rangsorban, pedig pár éve még a piacvezető pozícióért harcolt a HP-val. Az IDC-nél a rangsor ötödik helyére jött fel az Apple. hajszállal előzve az ASUS-t, a kaliforniai céget a csökkentett árú notebookjai iránt felpörgő kereslet segíthette elsősorban. A Gartnernél azonban továbbra is az ASUS az ötödik legnagyobb gyártó, az eltérés a két cég metodológiájának eltéréséből fakadhat.

Konszolidáció

A Gartner megjegyzi, a történelem során most először fordult elő, hogy a PC-piac kétharmadát adta az öt legnagyobb gyártó. A piac egyre konszolidálódik, egyre kisebb hely van a kis szereplőknek, amelyek nem tudnak méretgazdaságosan működni. Idén több gyártó is feladta a harcot, a Sony eladta a PC-üzletágát, a Samsung nemrég közölte, felhagy Európában a PC-értékesítéssel és állítólag a Toshiba is kivonulóban van erről a területről és hamarosan teljesen leáll az alacsony nyereséggel eladható lakossági gépek szállításával egyes országokban, kizárólag a vállalati ügyfelekre koncentrál.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.