Szerző: Hlács Ferenc

2014. május 8. 08:30

Kipróbáltuk: Samsung Galaxy S5 és Gear Fit okosóra

A Samsung legújabb csúcstelefonjával és okosórájával az előző generációk sok korábbi gyengeségét sikerült levetkőznie dizájn területen, két kifejezetten vonzó eszközt dobott piacra. A Galaxy S5-nek funkciók terén sem kell szerénykednie, a Gear Fit azonban inkább szép mint eszes.

A Samsung legújabb csúcskategóriás okostelefonjának megjelenését idén is feszült várakozás előzte meg. Afelől senkinek nem volt kétsége, hogy a Galaxy S5-öt az elérhető legerősebb hardverrel szerelik fel, a kérdés az, tudott-e újat mutatni a gyártó idei, kimondottan fitnesz-központú zászlóshajójával.

A Galaxy S5 első pillantásra nem sokban különbözik az előző generációtól: nagyjából ugyanaz a forma, egy fizikai és két kapacitív gomb és egy alig nagyobb kijelző. A telefont megfordítva azonban világossá válik, hogy a Galaxy S szériának végre sikerült levetkőznie egyik legszembeötlőbb hibáját, a sokak által kifogásolt, gyenge minőségű műanyag hátlapot. A Galaxy S sorozatot szinte a kezdetektől kísértő hátoldal az S5-ben végre masszív, szinte gumis tapintású lett és a kínosan olcsó érzetet keltő kopogásnak is búcsút inthetünk. Sajnos azonban a krómszínűre festett műanyag kerettől, amely a gyártó számos termékén ott van, a tabletektől az okostelefonokig, már nem sikerült megszabadulni. Az éppen annyira érezhetően műanyag mint korábban és épp annyit ront a telefon felépítésén is. A hátlap ugyanakkor hatalmas előrelépés, összességében tehát már az eszközt először kézbe fogva is észrevehetően fejlődött a konstrukció.

Új szenzorok

A Galaxy S5 elődjével ellentétben vízálló, (az S4-nek ez csak az Active változatára volt igaz) IP67-es besorolást kapott, ami azt jelenti, hogy teljes mértékben védett a por ellen és fél órán keresztül a víz alá merítve sem lesz baja, így gond nélkül nekiállhatunk vele a kádban játszani. Hogy ezt biztonságosan megtehessük, a telefon alján lévő microUSB 3.0 portot egy műanyag fedőlappal is ellátták, a felső élen lévő fejhallgató-jack esetében viszont már nem volt szükség hasonlóra, szigetelésének hála az abba behatoló víz nem tud kárt tenni az eszköz belsejében. Ami még feltűnhet a készüléket forgatva, az a hátoldali kamera alatt, a vaku mellett lévő érzékelő. Ez a Galaxy S5 híres-neves pulzusmérője, amelyre az okostelefont egy kézben tartva épp kényelmesen rá tudjuk tenni mutatóujjunkat.

Nem a pulzusérzékelő az egyetlen új szenzor, amely a készülékre került, a fizikai Home gombba ugyanis egy kevésbé feltűnő ujjlenyomat-olvasót is elrejtettek, amelyet a beállítások menüben kapcsolhatunk be. Ehhez persze egy alternatív feloldókódot is meg kell adni a telefonhoz, ha valamilyen okból kifolyólag nem állna rendelkezésre a megadott ujjunk a későbbiekben. Az előzetes várakozásokkal ellentétben a Home gombba épített érzékelő vállalhatóan működik, de célszerű a mutatóujjal használni, a hüvelykujjat ugyanis sokkal kényelmetlenebb a megfelelő irányban elhúzni rajta.

A Samsung megoldásánál ugyanis nem elég a gombra helyezni az adott ujjat, végig is kell rajta húzni, emiatt pedig az ujjlenyomat-olvasás többnyire kétkezes feladattá válik. Az eszközt egyik kézben tartva a gombon a másik mutatóujjat elhúzva gond nélkül feloldódik a zárképernyő - ha pedig semmiképp sem tudjuk mindkét kezünket szabaddá tenni, még mindig ott a kódos feloldás. Az elhúzós módszer egy másik hátránya, hogy az ember nap közben óhatatlanul is izzadó és koszolódó ujjáról a Home gomb fölött felgyűlik a lehántolt piszok, így azt időnként nem árt letörölni.

Szoftverek

Az Galaxy S5-öt bekapcsolva az egyből kétségtelen, hogy a kijelzőt ezúttal is eltalálták, az 5,1 hüvelykes 1920x1080 pixel felbontású Super AMOLED panel kifogástalan képet ad, a színek is gyönyörűek és egy verőfényes nyári napon a szabadban a déli harangszó mellett is kiválóan olvasható. A készüléken a legfrissebb, 4.4.2-es KitKat Androidot találjuk, természetesen a Samsung TouchWiz felületével kiegészítve, ez akárcsak a hátlap, sokat javult az elmúlt év során - mint azt a Galaxy NotePro 12.2-t kipróbálva is láthattuk. Az általános dizájn már itt is elment a lapos vagy “flat” irányba, és a UI korábbi verziójának veszélyesen Gingerbreadre hajazó Beállítások menüjét is összeszedték, az egészen szokatlan, az app-fiókhoz hasonló elrendezést kapott. Ebben elsőre nehézkes a tájékozódás, de szerencsére gond nélkül átkapcsolhatunk a megszokott listás nézetre.

A Samsung, ahogy az lenni szokott, saját szoftverekkel is felszerelte az okostelefont, ebből néhány rögtön a kezdőképernyőn szembejön, ilyen a vállalat óriás táblagépén már látott Magazine UX hírolvasó, amelyet itt balra lapozva érhetünk el. Ebben különböző tartalmak között böngészhetünk, többféle témában, mint a sport vagy technológia, de akár saját forrásokat is megadhatunk. A főoldaltól jobbra is találunk néhány Samsung-megoldást, ilyen a lépésszámláló, amely folyamatosan figyeli, hogy aznap hány lépést tettünk meg - a cél a 10 ezer - illetve a Geo News, amely a közelben felmerülő természeti veszélyekre figyelmeztet, mint amilyenek a viharok vagy földrengések.

Még tovább jobbra haladva találjuk a Galaxy Gifts és Essentials widgeteket, előbbire bökve a telefonnal érkező ajándékszolgáltatásokat, mint például az Evernote Premiumot vagy a Wall Street Journal online felületére vezető előfizetést vehetjük igénybe. Ezeket mindenképp érdemes végigböngészni, sok hasznos apphoz kaphatunk itt prémium hozzáférést, összesen majdnem akkora értékben, mint amennyibe maga a telefon kerül. A Galaxy Essentialsban néhány alapvető alkalmazást találunk, például a későbbiekben tárgyalt Gear Fit okosórához tartozó szoftvert is.

A gyártó másik saját megoldása a Kids Mode: ez különösen akkor jöhet jól, ha az eszközön a trónörökösökkel is osztozunk. Ez egy olyan biztonságos “sandbox”, amelyben csak az általunk engedélyezett alkalmazások futtathatók, és csak a megadott PIN bepötyögésével hagyható el. Segítségével remekül kiküszöbölhető, hogy a kisöcsénk akarva-akaratlan fontos üzeneteket vagy dokumentumokat töröljön ki, vagy módosítson kedvére.

S Health, a fitneszközpont

Mikor a Galaxy S5-ről lerántották a leplet, a Samsung nem győzte hangsúlyozni az eszköz fitneszközpontúságát - ezt a vállalat saját fejlesztésű S Health alkalmazása szolgálja. Az app aránylag széles körű funkcionalitást kínál, itt láthatjuk például részletesebben a lépésszámláló adatait, követhetünk különféle edzéseket, legyen az kerékpározás, túrázás, futás vagy séta és lehetőség van a bevitt, illetve elégetett kalóriák vezetésére is, ezen felül a tevékenység grafikonokba szedve is megtekinthető.

A pulzusmérőt is ezen az appon keresztül érhetjük el, használatához egy ujjunkat kell a szenzorra tenni, és mozdulatlanul megvárni, amíg a szoftver dolgozik. A mérések itt egészen pontosak, és viszonylag gyorsan, 4-5 másodperc alatt elvégezhetők, bár a funkciót az első néhány kipróbálás után valószínűleg nem sokszor vesszük majd elő, különösen ha egy-egy óvatlan bemozdulás miatt csak a második vagy harmadik alkalommal járunk sikerrel. Az S Health-ben ezen felül lehetőség van további fitneszappok letöltésére is, az alkalmazás felajánlja például a népszerű Runkeepert és a Workout Traintert is.

Kifogástalan kamera, letölthető kiegészítőkkel

A készülék talán a kelleténél kevésbé hangsúlyozott erőssége a kamera, amely kimondottan szép képeket készít, és számos érdekes képességet vonultat fel. A 16 megapixeles, LED vakuval is felszerelt szenzorral akár 2160p-s videót is rögzíthetünk másodpercenként 30 képkockás sebességgel, a szoftver emellett arc- és mosolyfelismerő funkciókat is kapott. A portréfotózáshoz egy “Beauty face” mód is került a kameraalkalmazásba, amely automatikusan elvégez néhány javítást a képeken, például javítja a kontrasztot és a bőr egyenetlenségeit is elmossa valamennyire. Az S5-tel sorozatkép is készíthető, sőt ezzel a módszerrel az okostelefon képes egyes mozgó elemeket egy az egyben eltávolítani a képről, a sorozat többi eleméből pótolva az így megüresedő hátteret - valami hasonlóval találkozhattunk az újabb Lumia készülékeknél is.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Természetesen a panorámakép-készítés sem maradt ki a kamerából, sőt, egy területet bejárva azt a telefonnal végigpásztázva később virtuálisan is körbenézhetünk ott, valahogy úgy, mint a Nexus készülékek gömbpanorámája esetében. Az újdonsült S5-felhasználók továbbá valószínűleg a “Dual camera” funkcióval is sokat játszanak majd, ezzel a hátoldali és a 2 megapixeles előlapi kamerával egyszerre fotózhatunk, utóbbi képét nagyjából igazolványkép formátumban illeszti be a szoftver a fényképbe - így senki nem marad le a fotóról. Akárcsak az S Health, a kameraapp is felajánl néhány további letölthető effektet és kiegészítőt a Samsung saját alkalmazásboltjából. Bár a fenti funkciók az elején igen szórakoztatóak, az első két hét után valószínűleg ezeket is kevesen piszkálják majd, és maradnak a hagyományos fotózásnál.

Igazi erőmű, de elkérik az árát

Arra szinte fölösleges is kitérni, hogy a felület és az appok rezdülés nélkül, teljesen simán és gyorsan futnak, hiszen csúcskészülékről van szó. Az erőről egy négymagos, 2,5 gigahertzen ketyegő Snapdragon 801 CPU és egy Adreno 330 GPU gondoskodik, 2 gigabájt RAM társaságában. Utóbbi esetében felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem toldották meg még egy gigabájttal, mint a tavaly megjelent Note 3 esetében, a készülék mindenesetre ezzel a mennyiséggel is teljesen jól működik - talán pont ezért nem került bele több. A komolyabb hardverigényű címek (Real Racing 3, Dead Trigger 2) is kifogástalanul, szép grafikával, folyamatosan futottak a készüléken.

A Sunspider JavaScript-benchmark Chrome böngészőben futtatva átlagban 700 milliszekundum körüli eredményeket produkált, ami megállja a helyét a felső kategóriában. Az okostelefon 16 és 32 gigabájtos belső tárhellyel felszerelt változatban is kapható, ez microSD-kártyával akár további 128-cal is megtoldható. A kártyahely, ahogy a gyártó termékeinél általában, itt is a levehető hátlap alá került, ahol a cserélhető, 2800 mAh kapacitású akkumulátor is helyet kapott. Utóbbi egyáltalán nem teljesít rosszul, ugyanakkor kiemelkedőnek sem mondható. Az biztos, hogy a telefon jól megizzasztva is probléma nélkül kibír egy teljes munkanapot, ahhoz azonban, hogy csak második este kelljen újból töltőre dugni, vissza kell venni a tempóból. Ha viszont mégis kifutnánk a töltésből még mindig bekapcsolhatjuk az "Ultra Power Saving Mode-ot", amely csak néhány kiválasztott alkalmazást hagy aktívan, a kijelzőt pedig fekete-fehérre váltja, amivel a gyártó szerint a készülék 10 százalékra merülve még további 24 órát is képes készenlétben várakozni.

A Samsung legújabb zászlóshajója tehát teljesítményével és vízállóságával magabiztosan megállja a helyét a konkurenciával szemben, és bár innovatívnak szánt megoldásai, mint az ujjlenyomat-olvasó vagy a pulzusmérő használhatónak mondhatók, némi csiszolást még mindkettő elviselne. Az eszköz hátlapja és a TouchWiz is kimondottan jó irányba változott, utóbbi azonban összességében itt-ott még átcsúszhat a giccses kategóriába - ez persze már egyéni ízlés dolga. A telefon egyik gyenge pontja ugyanakkor az ár, ez kártyafüggetlenül jócskán 200 ezer forint fölött mozog. Akinek ez nem jelent problémát, a készülék jó választás lehet, ugyanakkor már ekkora összeg feléért is kaphatók felső kategóriás okostelefonok.

Gear Fit: a butuska szépség

A Samsung első próbálkozása az okosórák terén a Galaxy Gear volt, noha az inkább nevezhető kezdeti tapogatózásnak a sötétben, mintsem valódi igényekre választ adó terméknek. Ezt valószínűleg a vállalat is felismerte, mert az eszköz következő generációját már nem bízta a véletlenre, abból mindjárt három változatot is piacra dobott. Az első kettő nagyjából megmaradt a kissé suta előd formavilágánál, noha az Android operációs rendszert Tizenre cserélte, a Gear Fit azonban teljesen elrugaszkodott ettől, valószínűleg épp ezért lett a legérdekesebb, és legszebb a gyártó hasonló termékei közül - válaszokat azonban még ettől a készüléktől sem érdemes várni.

A Gear Fit megszabadult a többi változatból ismert kijelzőtől, amelyet egy hosszúkás, 1,84 hüvelykes, 432x128 pixeles ívelt Super AMOLED panelre cserélt. A hajlított képernyő kétségtelenül nagyon látványos, színei élénkek és fényviszonyoktól függetlenül kitűnően olvasható. Az órát a használathoz párosítani kell az okostelefonnal, esetünkben a Galaxy S5-tel. Az eszköz egyébként további 20 Samsung-készülékkel is kompatibilis, többek között a Galaxy S3-mal, S4-gyel és a Note 3-mal is, sőt a pletykák szerint hamarosan más gyártók modelljeivel is összekapcsolhatjuk.

Az íves kijelző körül lévő krómszínű keret és az óra háza is műanyag, a szíj pedig gumiból készült, és nem cserélhető. A kütyün egyetlen bekapcsológombot találunk, a ház bal oldalán. Az eszközt egy apró, Samsung feliratú fémcsattal rögzíthetjük tetszőleges csuklónkon, a kijelző orientációja ugyanis később az óra beállításai között bármikor megváltoztatható. A felépítés mindenesetre kiváló, a kis kijelző élénksége - eleinte legalábbis - szinte megbabonázza az embert és még a műanyag keret sem kelt olyan olcsó hatást mint a gyártó más készülékeinél.

A párosítás Bluetooth-on történik, és semmiféle különösebb nehézséggel nem jár: az óra kézen fogva vezet végig a lépéseken, és a hozzá tartozó alkalmazás, azaz a Gear Fit Manager telepítésén a Samsung alkalmazásboltjából. Ebből az appból szabhatjuk testre többek között az óra különböző számlapjait, vagy akár tölthetünk le hozzá újakat, de itt állítható be az is, hogy mely alkalmazások küldhetnek értesítéseket a karórára - ezt követően az rezgéssel jelzi, ha például új e-mail vagy üzenet érkezett, amelyek első néhány sorát el is olvashatjuk rajta. Számlapokból és hátterekből az órán többfélét is beállíthatunk, találunk köztük analóg és digitális órát is, olyat amely az aktuális időjárást is mutatja, sőt akár szövegesen is megjeleníthetjük a pontos időt - új felületek letöltéséhez azonban mindenképp szükségünk lesz a Gear Fit Managerre is.

Fitnesz, fitnesz, fitnesz

A Gear Fit nevét hallva valószínűleg senkit nem ér meglepetésként, hogy az okosóra elsősorban a fitneszfunkciókra épít, ehhez pedig az S Health appal működik együtt. Ebben az eszközben is találunk pulzusmérőt, amely gyakorlatilag ugyanazt tudja, mint az S5-ben lévő érzékelő és sajnos a hátránya is ugyanaz: ha nem maradunk eléggé mozdulatlanok, jó néhány ismétlésre szükség lehet, mire a szenzor értékelhető adatot ad, ráadásul használatához érdemes eggyel szorosabbra venni a szíjat is.

Az S Health-ből ismert funkciók itt is visszaköszönnek, a lépésszámláló, illetve a többféle Exercise funkció (túrázás, futás, kerékpározás) is, amelyeket az óra az okostelefonhoz hasonlóan követ, majd a begyűjtött adatokat a fitneszalkalmazásba táplája vissza. Karóra lévén persze a stopper és az időzítő funkciók sem maradhattak le róla, érdekes képessége továbbá az alváskövetés, amellyel a kütyü éjszaka is éberen figyel, reggel aztán tudtunkra adja, hogy pontosan hány órát aludtunk és mennyit mozgolódtunk közben. Órában aludni ugyanakkor nem a legkényelmesebb, annak dacára hogy a Gear Fit szíja kényelmes, belülről bordázott és hogy estére elég viszonylag lazán feltenni, reggelre azért nyomot hagy a bőrön.

Kevés olyan okosórát láttunk eddig, amelyről ne lehetett volna maximális hangerőn megcsörgetni a kanapé párnái közé menekülő okostelefont, ez a funkció a Fitről sem maradt le, ahogy a médiavezérlő felület sem: itt elindíthatjuk, megállíthatjuk vagy léptethetjük a telefonon lejátszott zeneszámokat. A kezelés általában adja magát, a kijelzőn fel és le húzva navigálhatunk az egyes menüpontok között. Az ikonok alapértelmezetten vízszintes orientációja ugyanakkor elsőre bosszantó lehet, hiszen a számlap így legfeljebb igen kényelmetlen kéztartással olvasható - ezt szerencsére gyorsan függőlegesre kapcsolhatjuk a beállítások között.

Akárcsak a Galaxy S5, a Gear Fit is vízálló, így bátran rajtunk maradhat a zuhany alatt is, vagy miközben az S5-tel játszunk a kádban. Mindezek mellett végre a korábbi verzió egyik gyermekbetegségétől, a húsevő növényt imitáló töltőtől is sikerült megszabadulni, azt a gyártó egy egészen apró töltőfejjel váltotta fel, amit a készülék aljára pattintható, és hagyományos USB 2.0-s microUSB töltővel használható. Ezt a műveletet szerencsére nem kell majd túl sűrűn ismételni, az eszköz ugyanis vígan kibír 4-5 napot töltés nélkül tapasztalataink szerint.

Jól néz ki, de elég okos?

Az okosóra egyik kissé idegesítő szokása viszont, hogy karunkat felemelve a kijelző nagyjából minden hatodik, vagy hetedik alkalommal csak lassabban, vagy egyáltalán nem ébred fel. Utóbbi egy gombnyomással könnyen orvosolható, előbbi esetben azonban gyakran előfordul, hogy a gombot éppen akkor nyomjuk le, mikor a képernyő végre feltámad, ezzel pedig újra lezárjuk azt - ilyenkor senki ne lepődjön meg ha pulzusmérő a szokottnál jóval nagyobb értéket mutat.

A Gear Fit ára 40 ezer forint környékén mozog, több szolgáltatónál a Galaxy S5-tel párban kapható. A készülék kétségtelenül az egyik legszebb a piacon, ezen felül vízállósága és akkus üzemideje is figyelemre méltó, funkcionalitását tekintve azonban jócskán lemarad a dedikált fitneszórák mögött - amelyeket hasonló összegért már ugyancsak beszerezhetünk. Aki tehát egy látványos kiegészítőt szeretne, a legalapvetőbb sportfunkciókkal annak érdemes lehet elgondolkozni a Samsung okosóráján, különösen ha ezzel párhuzamosan Galaxy S5 vásárlásra is adná a fejét, aki azonban már egy kicsit is komolyabb képességű fitneszkövetőre van szüksége, jobb ha más, dedikált sportóra után néz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról