Rádióhullámok táplálják az új gesztusfelismerő rendszert
Akkumulátorra sincs szüksége annak a gesztusfelismerő rendszernek, amelyet a Washingtoni Egyetem kutatói fejlesztettek ki. Az Allsee névre hallgató érzékelő az energiát és a felhasználó mozdulatainak információit is a környező rádióhullámokból gyűjti be, ára pedig kevesebb mint egy dollár.
Kamera nélküli gesztusalapú vezérlőrendszert fejlesztettek ki a Washingtoni Egyetem kutatói, amely rendkívül alacsony energiafogyasztásának köszönhetően akár belépő kategóriás készülékekben is alkalmazható. A szenzort AllSee-nek nevezték el, és készítői szerint akár három-négy nagyságrenddel kevesebbet fogyaszt, mint a jelenleg elérhető hasonló rendszerek: akár akkumulátor nélküli eszközökben is használható. Az érzékelő ugyanis a környező rádióhullámok, például a Wi-Fi, vagy tévéadás jeleinek változásából állapítja meg, hogy a felhasználó épp milyen mozdulatot tett a közelében, sőt, a működéséhez szükséges, kevesebb mint 30 mikrowatt energiát is innen gyűjti be.
A zsebből is figyel az utasításokra
Az Allsee kifejlesztésénél a kutatóknak három fő problémára kellett megoldást találniuk. Először is a hagyományos rádióvevőkben olyan energiaigényes alkatrészek találhatók, mint például az oszcillátorok, amelyek a Doppler-effektusból adódó frekvenciaváltozás elemzéséhez szükségesek. A kutatók ezeket az aktív komponenseket passzív darabokkal váltották ki, cserébe viszont olyan algoritmusokat kellett kidolgozniuk, amelyekkel aztán kiválthatók a Doppler-hatást használó mérések. A második nagy kihívást az energia- és a számítási teljesítmény igényének minimalizálása jelentette, amely elengedhetetlen volt annak érdekében, hogy a szenzor a lehető legtöbb készülékbe legyen beépíthető akkor is, ha azok erőforrásai korlátozottak, a harmadik probléma pedig a válaszidők lerövidítése volt, hogy a felhasználói élmény megfelelő legyen.
AllSee: Bringing Gesture Recognition to All Devices
Még több videóRust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.
A fentieket leküzdve a Washingtoni Egyetem csapata egy működő prototípust is épített, amivel a fejlesztést leíró tanulmány szerint először egy Nexus S készüléket szereltek fel. Ahogy a demonstrációban is látszik, számos előnnyel jár, hogy a mozdulatok felismeréséhez nem kamerát használnak: amellett, hogy az érzékelő folyamatosan bekapcsolva sem fogyaszt sokat, az utasításokhoz magát a készüléket sem kell feltétlenül elővenni a zsebünkből, elég egyszerűen elhúzni felette a kezünket.
Egydolláros Leap Motion?
Fogyasztása mellett az AllSee ára is meglepően alacsony: kifejlesztői szerint a szenzor előállítása nem kerül többe egyetlen dollárnál. A technológia nem csak telefonokban tűnhet fel, de tabletekben, notebookokban, sőt “igénytelensége” miatt akár egyszerűbb, viselhető eszközökben vagy az egyre gyarapodó "connected" háztartási készülékekben is megjelenhet. Noha a koncepció kétségtelenül izgalmasan hangzik, a hasonló, PC-khez köthető Leap Motion érzékelő megjelenése is nagy port kavart, végül azonban nem lett kimondottan elterjedt.
Az AllSee egyik nagy előnyét az jelentheti, hogy a felhasználó keze nem kell, hogy a készülék “látóterében” legyen (akárcsak a zsebes példánál), ami praktikussága mellett a gyártók dolgát is megkönnyíti, hiszen gyakorlatilag mindegy, hogy hol rejtik el azt a készülékházban.