Szerző: Gálffy Csaba

2014. január 9. 15:43

Újra átnevezett mobilos GPU-kkal jelentkezik az AMD

Immár harmadszor adja ki hordozható számítógépekbe szánt csúcs-GPU-ját az AMD, a PC-gyártók azonban megkövetelik a folyamatos névváltást, így idén is új nevet kap a veterán grafikus lapka.

A Las Vegas-i CES-en bejelentette új grafikus egységeit az AMD. Az új család az új nevezéktannak megfelelően Radeon Rx M2xx formátumú, az első x a teljesítményosztályt, az utolsó kettő pedig az azon belül elfoglalt relatív pozíciót jelöli. A tavalyi, 8000-es sorozattal ellentétben ez most csendesebb rajt, az új családnak pedig egyelőre csak két bejelentett, illetve egy kiszivárgott tagja van.

Újra és újra Pitcairn/Neptune

A csúcsmodell Radeon R9 M290X nevet kapta, ez pontosan megegyezik a Radeon 8970M-mel, amely a korábbi 7970M apró módosításával született, a Neptune (asztalon Pitcairn) GPU-nak tehát ez már a harmadik inkarnációja. Az AMD (és az NVIDIA) általában a notebook- és PC-gyártók nyomására szokta átnevezni GPU-it, a partnerek marketingeseinek szent meggyőződése, hogy majd emiatt fogynak jobban a termékeik. Az AMD ezért tavaly is piacra dobta a 8000-es sorozatot kizárólag OEM-ek számára, idén pedig az M200-as családot kényszerült "feltalálni".

Az új videochip specifikációi és teljesítménye teljesen megegyezik tehát a Radeon 8970M-mel, az alapjául szolgáló GPU 1280 stream processzort tartalmaz (32 számoló egység), alap órajele 850 MHz, amelyet bizonyos körülmények között 900-ig emelhet. A GPU mellett 2 vagy 4 gigabájtnyi GDDR5-ös memória teljesíthet szolgálatot, 4,8 GHz-es effektív órajeles, 256 bit szélességű buszon keresztül kommunikál.

A bejelentett második termék a belépő szintű R5 M230, amely már új, Sun kódnevű GPU-t használ. Ez a modell (pozicionálásának megfelelően) töredék teljesítményt nyújt a csúcshoz képest, mindössze 320 stream processzorral rendelkezik (5 számoló egység), órajele pedig 855 MHz. A memória-alrendszer is lényegesen olcsóbb, a DDR3-as modulok 2 GHz-es (effektív) órajelen működnek, azokat 64 bit széles csatornán keresztül éri el a GPU. Az AMD-nek eddig ez a legalacsonyabb teljesítményű, GCN architektúrát használó grafikus egysége, amely társaihoz hasonlóan ez is a TSMC 28 nanométeres eljárásán készül.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A belépő szintű GPU teljesítménye nagyjából megfelel a hamarosan széles körben megjelenő Kaveri processzorokra integrált grafikus egységnek, így nem tiszta, hogy pontosan milyen piacot is céloz ez a lapka. A magyarországi piacot ismerve ki lehet jelenteni, hogy a kevésbé jártas vásárlók imádják az indokolatlanul nagy grafikus memóriával szerelt, diszkrét grafikát tartalmazó noteszgépeket, függetlenül a különálló grafika tulajdonképpeni teljesítményétől.

Az AMD legalább egy harmadik mobil terméket is szán az M200-as családba, egy kikerült slide szerint ez az R7 M265 névre hallgat majd, ezt a modellt azonban a cég még hivatalosan nem jelentette be, így specifikációi sem ismertek. Az AnandTech spekulációja szerint ez vagy Mars, vagy egy Bonaire GPU-t használó kártya lehet, pontosabbat a bejelentést követően lehet majd tudni róla.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról