Szerző: Dojcsák Dániel

2013. december 21. 10:25

Megújult a Facebook Home, de minek?

Felújította androidos launcher alkalmazását a Facebook. A kérdés, hogy miért, amikor látszólag senki nem használja. Az új verzióból ráadásul kivágtak mindent, ami Facebook-szerű, így végleg semmi értelme nincs az appnak.

A Facebook Home valójában egy shell-alkalmazás, ami nem csinál semmi mást, mint rátelepszik az Android kezelőfelületére és kicseréli a kezdőképernyőt, a zárképernyőt és a főbb alkalmazások felületeit. A kísérletben a Facebook fejlesztők azzal az ötlettel játszottak el, hogy mi történne, ha lenne egy dedikált Facebook-mobil, amin a közösségi hálózat tartalmai közvetlenül lennének terítve a felhasználó szeme elé. Nem kell külön elindítani a Facebook-alkalmazást, hanem a kezdőképernyőn eleve ott sorakoznak a bejegyzések, fotók, amiket azonnal lehet lájkolni, kommentálni is. A megoldás hátulütője, hogy minden más alkalmazás eltűnt a háttérben, semmi mást nem lehetett egyszerűen előhívni és még olyan alapképességek sem működtek, amik egyébként már évek óta jók az Androidon.

A megjelenéskor nagy felhajtás volt a Facebook Home körül, de szinte azonnal látni is lehetett, hogy még akik kipróbálták, azok is csak “kirándultak” egyet és szinte azonnal eltávolították az alkalmazást. Akkoriban még látszott egy 30 napos visszamenő grafikon az installált bázisról minden app profiloldalán, így követhető volt a hirtelen kiábrándulás és a néhány hét alatt kialakuló érdektelenség.

A bukásból lehet igazán tanulni

A világon rengeteg felhasználó van, aki számára a Facebook megszállottságig kitölti a digitális aktivitásokat, de még számukra is negatív élmény volt, hogy a Home egyszerűen felülírta a mobil alapfunkcióit. Be kellett látni, hogy ez így zsákutca, bár a legtöbben arra számítottak, hogy a Home egyszerűen eltűnik a süllyesztőben. Ehhez képest a Facebook váratlanul kiadott egy teljesen átdolgozott verziót, ami a nyitóképernyő elfoglalása helyett a feloldó képernyőt sajátítja ki.

Az előző verzióban a probléma az volt, hogy akár levelet akartunk írni, akár SMS-t, akár egy játékot indítani, akkor előbb mindig át kellett hámozni magunkat a Facebook Home felületén. A mostani verzióban pont annyira tolakszik be a Facebook, mint egy bármilyen zárképernyő, ami ugyan interaktív és tudjuk lapozgatni, de ha szükség van rá, akkor a profilképünkkel jelölt ikon felpattintásával azonnal megkapjuk a mobilunk kezelőfelületét. Az ikont jobbra húzva egyébként a Messenger, balra pedig a kamera alkalmazás indul el.

j

A zárképernyőn így mindig a legfrissebb posztok pörögnek majd az általunk követett ismerősöktől és oldalaktól. Oldalra húzva lapozni lehet ezeket, egy érintéssel pedig előhozhatóak az adatok, hogy mennyien lájkolják és hány komment van alattuk, csakúgy, mint egy átlagos Facebook-galériából is ismerős lehet. Kétszer rányomva egy elemre, ha az egy weboldal vagy bármilyen más egyéb link, akkor ugrunk a böngészőbe vagy a kliensbe és megnyílik a tartalom. Ami azért kellemetlen, mert így okafogyottá válik a zárképernyő, a mobilunk simán elkalandozhat a zsebünkben kallódva.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A zseb-interakciók közül az általunk ismert legelképesztőbb történet, amikor valakinek a mobil a zsebében önállósítva magát, belépett a beállítások közé, azon belül a dátumbeállításhoz, ahol három variáció közül lehetett választani, erről készített egy screenshotot, azt kiposztolta Facebookra, majd szövegesen odaírta, hogy “C” és történetesen valóban a harmadik variáció volt a hazánkban helyesen használandó formátum. Nos, ilyen és ennél izgalmasabb történetekre számíthat bárki az új Facebook Home használatával is.

Világ a Facebookon túl

A zárképernyőre egyébként a Facebook nem csak saját tartalmait engedi fel, az új változatban beköthetjük Instagram-, Tumblr-, Pinterest-, Flickr-fiókjainkat is. Érdekes, hogy Twitter például nincs a listában, de talán ennek az oka csupán annyi, hogy a Twitteren kevéssé jellemző a képes tartalom. A lapozgatható Facebook “magazin” felosztás egyébként nem rossz, látványos, áttekinthető és a hétköznapi élethelyzetekhez, amikor csak perceink vannak, még ideális is lehet. Ha valaki próbálta a HTC Blinkfeed nevű launcherét, akkor körülbelül ugyanarra az élményre számíthat, annyi különbséggel, hogy itt minden poszt egész oldalas.

Ennek ellenére a Facebook Home koncepció továbbra is látványosan működésképtelen (ahogy a Blinkfeedet is a felhasználók többsége rövid időn belül kikapcsolja), talán egyfajta fejlesztői homokozóként tartja meg a Facebook, ahol kísérletezik unortodox feedmegjelenítési mintákkal. A tegnapi frissítés után a telepítések száma ideiglenesen megugorhat, de a 26 ezer felhasználói értékelés önmagában is árulkodóan kevés, arról nem is beszélve, hogy ebből 13 ezer a legrosszabb, egyes pontszámot adott. A Facebook Home továbbra sem érhető el bármilyen androidos készüléken, csak az app profiloldalán jelzett Samsung, HTC és Nexus mobilokra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról