Szerző: Dojcsák Dániel

2013. december 6. 15:55

Az iMenetrend nyerte az Appra magyar! versenyt

Első alkalommal, de hagyományteremtő céllal rendezte meg az IVSZ az Appra magyar! alkalmazásfejlesztő-versenyt. A versenyre Android, iOS és Windows platformra írt, magyar nyelven is elérhető alkalmazások nevezhettek öt kategóriában.

Az okostelefon-penetráció Magyarországon is dinamikusan nő, így a verseny célja sem csak az volt, hogy a fejlesztőket motiválja, hanem az is, hogy a szakmai és a laikus közönség is lássa, a hétköznapokat támogató alkalmazásoknak ma már milyen széles tárháza érhető el itthon is. A versenyre a vártnál jóval több, összesen 174 érvényes nevezés érkezett be az öt kijelölt kategóriában (életmód, játék, üzleti, közhasznú és oktatás). A jelöltek közül szakmai zsűri válogatta ki a legígéretesebb 15 appot, ezek készítői személyesen mutatkozhattak be a végső döntés előtt.

"Mindenki utazzon vonattal!"

A fődíjat egy hobbiprojektként megvalósuló, de a piacon hiánypótló alkalmazás, az iMenetrend nyerte meg. Oroszi Róbert, az appot készítő Artanis Design vezetője elmondta, hogy a napi ingázásaik során derült ki számukra, hogy ugyan minden információ és adatbázis elérhető, még sincs egy megbízható mobilos megoldás a magyar vasúti közlekedéshez. “Mondhatni szükségszerűségből fejlesztettük le ezt az alkalmazást munka mellett” - mondta el a díj átvételekor Orosz. A három platformra elérhető iMenetrend azon túl, hogy tartalmaz menetrend-keresést, képes valós időben mutatni, hol járnak éppen a vonatok, illetve a járatokkal kapcsolatos hivatalos tájékoztatások is megjelennek a hírek között.

A győztes nyereménye egyébként egy lehetőség arra, hogy elutazzon a MasterCard dublini fejlesztőközpontjában és ott részt vegyen három hónapon keresztül projektekben. A dublini utazással és a három hónapos tartózkodással kapcsolatos költségeket egy másik szponzor, a Gránit Bank állja. Emellett a csomagnak része többek közt egy kvalitatív alkalmazástesztelési szolgáltatás is a TestBirds felajánlásával. A fődíj mellett az Appra magyar! versenyben közönség- és kategóriagyőzteseket is hirdettek. A közönségdíjat az autósok számára fejlesztett Traffi Hunter alkalmazás nyerte meg a Facebookon lebonyolított szavazáson körülbelül kétezer szavazattal.

Mindenre van egy app

Az üzleti kategória győztese a Jószaki, egy közösségi funkciókkal is rendelkező szakember-kereső és ajánlatkérő rendszer, amivel végre megbízhatóan és egyszerűen lehet mondjuk villanyszerelőt találni. Az életmód kategóriában az Antenna Hungária MindigTV appja kapott díjat, amivel bárki mobileszközeiről is nézheti az előfizetés nélküli tévécsatornákat. A zsűrizés alatt elhangzott, hogy ebből az alkalmazásból hamarosan új verzió jelenik meg, aminek várhatóan része lesz az előfizetések kezelése is, így elvileg a kódolt csatornák is elérhetőek lesznek IP-alapon is.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az oktatás kategória sajnos nem tudott felmutatni kellően meggyőző jelölteket, itt a zsűri nem hirdetett győztest, a játék kategóriában viszont két alkalmazás is kiemelkedő volt. A Filmdrops egy interaktív sorozatként mutatkozik be, de valójában a filmsorozat fogalmának újraértelmezése a személyes mobileszközök világára, ahol a kaland-játék-kockázat könyvek mintájára a befogadó dönthet bizonyos helyzetekben, hogy merre haladjon tovább a cselekmény. A platform első sorozata a Chili vagy Mangó, amit profi stábbal és neves színészekkel forgatott le a társaság. Az alkalmazásban gamification elemek is találhatóak és mind a tartalom, mind a felület kidolgozottsága átlagon felüli. A másik játék győztes pedig a Sighter nevű geolokációs játék, egyfajta városi kincskereső a “hideg-meleg” játék elvére, illetve egy saját fejlesztésű fotófelismerő algoritmusra építve.

Az összes nevezett alkalmazás listája elérhető az Appra magyar! hivatalos oldalán, érdemes átböngészni a listát, már csak azért is, mert rengeteg érdekes ötlet van, ami rávilágít arra, mennyire sokféleképp hasznosulhat egy egyébként teljesen átlagos okostelefon a hétköznapokban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról