Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Nyolcvan százalék felett az Android részesedése

Bodnár Ádám, 2013. november 14. 13:31
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A harmadik negyedévben 455 millió mobiltelefon fogyott világszerte, ezek 55 százaléka pedig már okostelefon volt, derül ki a Gartner által ma publikált adatokból. Az okostelefonok részesedése a teljes telefonpiacon sosem volt ilyen magas.

Az okostelefonok forgalma a július elejétől szeptember végéig tartó időszakban meghaladta a 250 millió darabot a Gartner szerint, a szegmens növekedése pedig a 45 százalékot, vagyis az eladások továbbra is egészséges ütemben bővülnek. A legnagyobb növekedést Ázsia produkálja, a legnépesebb kontinensen az okostelefonok eladásai majdnem 80 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbi szintet. Ez egyben azt is jelenti, hogy itt a legerősebb a “butamobilok”, a feature phone-ok forgalmának a visszaesése: az okostelefonok már annyira olcsóvá váltak, hogy a  butamobiloktól is képesek vásárlókat elszívni.

Samsung, Apple, Lenovo

A Gartner úgy számol, 2013-ban a mobilpiac meghaladhatja az 1,8 milliárd darabot – amennyiben az okostelefonok aránya továbbra is ilyen magas marad, a forgalmuk átlépheti az 1 milliárd darabos álomhatárt is. A piackutató és tanácsadó cég előrejelzése szerint a fejlett országokban a kisebb méretű tabletek az okostelefonoktól is elvehetnek piacot, a régebbi modelleket a vevők szívesen fogják egy kis kijelzővel (7-8”) szerelt tabletre cserélni.

Az okostelefonok piacát toronymagasan a Samsung vezeti, a Gartner adatai alapján a koreai cég 80,4 millió készüléket szállított le három hónap alatt, ezzel a részesedése 32,1 százalékon stagnált. A második helyen az Apple áll, amelynek 30,3 millió darabos forgalma 12,3 százalékos részesedés megszerzésére volt elég. A bronzérmet a Lenovo szerezte meg, köszönhetően az anyaországban elért sikereinek. A vállalat 12,8 millió okostelefont adott el a harmadik naptári negyedévben, többségüket Kínában. Ez 5,1 százalékos világpiaci részesedés megszerzésére volt elég a számára, amivel megelőzte az LG-t (4,8%) és a Huaweit (4,7%).

Okostelefon-platformok eladásai a Gartner szerint (millió db)

Tovább növelte részesedését az Android

A szoftverplatformok versenyében továbbra is az Android áll az élen, a zöld robotos operációs rendszer – főképp kínai sikerének köszönhetően – már a világpiac 81,9 százalékát tartja kézben a Gartner statisztikái szerint. A piackutató cég szerint az androidos eszközök 41 százaléka Kínában talál gazdára, ahol a legtöbb helyi gyártó az Androidra (vagy annak leszármazottjára) építi modelljeit. A kínai piacon a tíz legnagyobb gyártó közül egyedül az Apple nem épít Androidra, rajta kívül pedig a Samsung az egyetlen, amely nem kínai gyártóként be tudott kerülni a kínai piac legnagyobb szállítói közé, ahol a Lenovo, a Huawei, a ZTE, a TCL (Alcatel) mellett olyan cégek találhatók, mint a Yulong és a Xiaomi.

Az iPhone-ok eladásainak piaci átlagtól elmaradó növekedése azt is jelenti, az iOS részesedése visszaesett, a tavalyi 14,3 százalékról 12,1 százalékra. A negyedik negyedévben ennél nagyobb lehet ugyanakkor az Apple platformjának a részesedése, az új modellek, az iPhone 5s és 5c ugyanis csak szeptember végén jelentek meg egyes piacokon, további országokban pedig októberben debütáltak.

A legnagyobb növekedést a Windows Phone platform érte el, az eladások a Gartner szerint 123 százalékkal bővültek éves szinten, ahogy a Nokia szinte az egész piacot lefedte és mára gyakorlatilag minden árponton kínál vonzó windowsos modelleket. A Microsoft operációs rendszerének világpiaci részesedése ezzel még csak 3,6 százalék ugyan, de már nincs nagyságrendi lemaradásban a 12,1 százalékos iOS-hez képest, és a növekedése folyamatos. Egyes régiókban (elsősorban Európa pár országában) egyébként ennél jóval magasabb a Windows részesedése, Olaszországban például már bőven 10 százalék felett jár és az iOS-t is megelőzi.

Okostelefon-platformok piaci részesedése a Gartner szerint (%)

A BlackBerry OS egy éve még 5 százalék feletti piacrészt birtokolt, a vállalat tavasz óta kiadott, BB10 operációs rendszerre épülő modelljei azonban láthatóan nem találkoztak a közönség igényeivel, az eladások összeomlottak, a platform részesedése pedig ezzel párhuzamosan csökkent. A Gartner számításai szerint egy éve még 8,9 millió BlackBerry fogyott, a most véget ért negyedévben viszont csak 4,4 millió, ami összesen 1,8 százalékos részesedés megszerzésére volt elég. A Bada, az egyes piacokon még elérhető Symbian és a többi platform részesedése összesen nem érte el az 1 százalékot a harmadik negyedévben.

Kicsi a hely a többieknek

Továbbra is folytatódik a piac koncentrációja, az Android és az iOS összesített részesedése az egy évvel korábbi 86,9 százalékról 94 százalékra emelkedett, ami azt jelenti, a többi platformnak egyre nehezebb a dolga, ha látható részesedést szeretne kihasítani. Továbbra is úgy látszik, hogy az olyan új kezdeményezések, mint az Ubuntu Touch, a Firefox OS vagy a Jolla, nagyon limitált piaci sikert tudnak csak aratni. Egy új rendszer felfuttatásához, az ökoszisztéma beindításához és életben tartásához szükséges költségek ugyanolyan magasak (vagy épp magasabbak) mint a nagy platformok esetén, egyelőre nem látszik, ezek hol és hogyan tudnának megtérülni.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.