:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. október 31. 09:53

November 6: bemutatkoznak a Microsoft új szoftverei

Október közepén rajtoltak el világszerte a Microsoft új termékei, a Windows 8.1, a Windows Server 2012 R2, az új Visual Studio és System Center, valamint elérhetővé vált a SQL Server 2014 új nyilvános előzetese is. A Microsoft Magyarország szokásához híven egy nagyszabású eseményen mutatja be a termékeket a hazai szakembereknek.

November 6-án a budapesti Aréna Plazában tartja termékbejelentő és -bemutató konferenciáját a Microsoft Magyarország, az esemény főszereplői az október közepén elrajtolt új szoftverek lesznek. Egyszerre három esemény zajlik majd egy időben és helyszínen, a Windows 8.1 és a Visual Studio újdonságait egy fejlesztői rendezvényen prezentálja a Microsoft, az új szerverinfrastruktúrát az üzemeltetőknek mutatja be a cég, valamint lesz egy adatbázis és BI szekció, ahol a SQL Server 2014 legfontosabb újdonságai adják az előadások gerincét.

Fejlesztők és üzemeltetők, ide!

A fejlesztői rendezvény központja természetesen a Windows 8.1 és a Visual Studio 2013. Az érdeklődők összesen hat előadásban láthatják meg, milyen újdonságokat kínál számukra az új operációs rendszer,  mik változtak a felhasználói felületen, milyen új API-kat kapott a szoftver, hogyan érdemes rá üzleti alkalmazásokat vagy éppen játékokat fejleszteni, az elkészült szoftvereket hogy kell a piactéren publikálni és miképp érdemes őket értékesíteni. Ezeket a témákat a Microsoft munkatársai mellett további hazai szakemberek prezentálják. A fejlesztői esemény részletes programja itt tekinthető meg, a linken regisztrálni is lehet rá. Az előadásokat élőben csak a helyszínen lehet követni, a felvételeket és prezentációkat az eseményt követő hetekben teszik elérhetővé a szervezők.

A szerverinfrastruktúra szekcióban összesen öt nagyobb lélegzetvételű előadásra kerül sor. A témák között szerepel a Windows Server 2012 R2 újdonságai, a Hyper-V fejlesztései, a Windows Azure nemrég indult infrastruktúraszolgáltatásának bemutatása, a hibrid felhő koncepció megvalósítása Azure és System Center segítségével, illetve a vállalati mobilitással kapcsolatos kérdések. A szerverinfrastruktúra szekció házigazdája Gál Tamás. az előadók között pedig a Microsoft-szakemberek mellett a Cisco és az S&T munkatársai is megtalálhatók. Az ingyenes eseményre itt lehet jelentkezni.

Adatbázis és BI szekció

Az új szerverinfrastruktúra mellett külön szekciót kap a SQL Server 2014, amely a Microsoft új generáció adatbázisa és az üzletiintelligencia-platform alapja. A SQL Server 2014 egyik legfontosabb újdonsága az in-memory feldolgozási képesség, amelyet egy alapjaiban újraírt tárolómotor segítségével valósított meg a Microsoft. Ez nem alkalmaz page-eket, így magasabb lehet a párhuzamos műveletvégző képessége, ami a memória sebességével és alacsony késleltetésével kombinálva több tízszeres teljesítménynövekedést eredményez a korábbi SQL Server változatokhoz képest.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az adatbázis teljesítményét érintő újdonságok mellett szó lesz arról, hogy lehet olyan eszközökkel felruházni a haladó felhasználókat, amelyekkel akár vállalati szintű riportok készítésére alkalmas adatmodellek állíthatók elő. Látható lesz a gyakorlatban az új Power BI portfólió részét képező Power Query, melynek segítségével különböző adatforrásokból érhetőek el, és transzformálhatóak az adatok, valamint a Power Pivot és Power View, illetve a látványos földrajzi vizualizációt lehetővé tevő Power Map is.

A konferencián szóba kerül az Office 365 szolgáltatásra épülő Power BI, aminek segítségével kezdeti beruházás nélkül lehet egy komplett BI rendszert felépíteni, és bemutatkozik a Power Q&A is, ami természetes nyelven megfogalmazott kérdésekre nyújt információt, vizuális formában. Az adatbázis-szekciót a SQL Server Enterprise kiadásának magas rendelkezésre állást biztosító két képességének, a Transparent Data Encryptionnek és az Online Restore-nak a részletes bemutatása zárja majd. A BI szekcióba ezen a linken lehet regisztrálni.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.