Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Kivonul a tőzsdéről a BlackBerry

Koi Tamás, 2013. szeptember 24. 10:33
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Előzetes megállapodást írt alá a BlackBerry egy magánbefektetői csoporttal a cég eladásáról, alig pár nappal azután, hogy a cég közzétette a második negyedévre vonatkozó profitfigyelmeztetését. A tranzakcióval mindenki jól járhat, a részvényeseket leszámítva.

Megtalálta a potenciális befektetői partnerét a BlackBerry, jelentette be tegnap a kanadai okostelefon-gyártó. A cégre a kanadai Fairfax Financials magánbefektetői társulás tett vételi ajánlatot, mely összesen 4,7 milliárd dollárról szól. A tranzakció - már amennyiben létrejön - következtében a gyártó részvényenként 9 dollárt fizet jelenlegi befektetőinek, majd kivonul a tőzsdéről. A befektetési csoport egyébként jelenleg is az egyik legnagyobb részvényese a cégnek, a papírok 10 százaléka van a Fairfax kezében.

Novemberben dől el

A vételről és az eladásról szóló kétoldalú szándéknyilatkozatot egy valamivel több mint egy hónapig tartó átvilágítási szakasz követi, ez idő alatt a vevő és az eladó egyaránt visszaléphet az üzlettől. A Fairfax számára visszalépésre adhat okot, ha a könyvekből olyan adatok derülnek ki, melyek a cég pénzügyi helyzetéről az előzetesen megismert információkkal ellentétes, vagy annál lényegesen rosszabb képet festenek, a BlackBerry pedig visszaléphet akkor, ha a 4,7 milliárd dolláros vételi ajánlatra valaki rálicitál.

Ez azonban aligha következhet be a november elejéig hátralévő öt hétben. Erre utal legalábbis, hogy a BlackBerry hónapok óta igyekezett - a hét elejéig sikertelenül - befektetői partnert találni, mely segíthet a bajban lévő gyártónak abban, hogy stabilizálni tudja magát és végre növekedési pályára állhasson. A cég aktív kiútkeresése még csak nem is idén, hanem már tavaly nyár előtt megkezdődött, a BlackBerry ekkor adott megbízást a JPMorgan és RBC Capitals stratégiai tanácsadóknak arra, hogy készítsék el a cég részben vagy egészében történő eladására vonatkozó forgatókönyveket.


Prem Watsa

A Fairfax, mint potenciális befektetői partner neve először múlt hónapban merült fel komolyan, ekkor jelentette be a csoport vezetője, a 63 éves Prem Watsa, hogy kilép a BlackBerry igazgatótanácsából - a milliárdos már akkor összeférhetetlenségi okokra hivatkozott. Egyes lapok már ekkor tudni vélték, hogy a vevő gyakorlatilag megvan a cégre, már csak az volt a kérdés, hogy mikor jelentik be az üzletet és milyen áron kelhet el a társaság.

A tegnap bejelentett 4,7 milliárd dolláros ár részvényenkénti 9 dolláros vételárat jelent, alig pár centtel többet, mint a bejelentéskori jegyzési ár. A részvényekkel egyébként még a múlt héten is 10,5 dollár felett kereskedtek, az árfolyam azután zuhant be több mint 15 százalékot, hogy a BlackBerry nyilvánosságra hozta második üzleti negyedévre vonatkozó profitfigyelmeztetését. Az üzlettel tehát a társaság részvényesei kifejezetten rosszul járhatnak, különösen azok, akik a 2008-as csúcs környékén, 140 dollárt fizettek a papírért.

Csökkenő nyomás

A BlackBerry számára ettől függetlenül ezzel a felvásárlással szakértők szerint a lehető legjobb forgatókönyv valósult meg, hiszen a cég amellett, hogy tőkeinjekcióhoz jut, a jövőben úgy tud majd működni, hogy egyáltalán nincs befektetői nyomás alatt, illetve a sajtó sem figyeli árgus szemekkel negyedévről-negyedévre a teljesítményét. A múlt héten bejelentett további takarékossági intézkedésekkel és stratégiai változásokkal a vállalat így még hosszú évekig piaci tényező maradhat, megtarthatja az összes fontos szabadalmát, tudásbázisát és a márkanevét is.

Azt ugyanakkor egyelőre nem tudni, hogy Watsa elképzelései mennyire vágnak egybe a BlackBerry által múlt héten nyilvánosságra hozott, kijelölt irányvonallal. Így továbbra is kérdés marad, hogy a vállalat hosszú távon gyártóként, vagy szolgáltatócégként kíván tevékenykedni, illetve mely piacokra fókuszál elsődlegesen.

A BlackBerry eladása részvényesi jóváhagyást igényel majd, viszont mivel nem versenytárs kezébe kerül a cég, ezért a versenyhatóságok jóváhagyása nem szükséges a felvásárláshoz, illetve vélhetően a kanadai államnak sem lesz kifogása az ellen, hogy kanadai befektetői csoport kezébe kerüljön a társaság.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.