Szerző: Gálffy Csaba

2013. szeptember 2. 08:14

"Igazi" autós navigáció lesz a HERE

Az okostelefonok és az autós szoftverek összefonódására fogad a Nokia is, a HERE térképszolgáltatás lesz a híd a két platform között.

Autós navigációs platformmá fejleszti a HERE térképalkalmazást a Nokia - jelentette a telefongyártó. A Here Auto névre keresztelt rendszer a házon belüli Navteq technológiájára épül, és képes összekapcsolódni a sofőr okostelefonjával és attól beviteli adatokat fogatni, illetve információkat küldeni rá.

A Here Auto bevezetésével a Nokia igyekszik kihasználni a trendet, hogy az okostelefonos, autós és felhős platformok immár összeérnek, a cég megpróbál az élére állni a folyamatnak. A most bemutatott rendszer RESTful API-kon keresztül kiterjeszthető, így a gyártók a szoftver alá behúzhatják az autó változatos részegységeinek irányítását, illetve olyan extrákat építhetnek rá, mint zenelejátszó vagy közösségi szolgáltatások integrációja.

A Nokia igérete szerint a Here Auto teljesértékű online szolgáltatásokat nyújt majd, így például a telefonon vagy böngészőben megtervezett útvonal gyorsan átküldhető az autó navigációjára. A navigáció természetesen kínál hangutasításokat, 95 országra kiterjedően, az online komponensnek köszönhetően pedig a forgalom függvényében képes újratervezni az útvonalat vagy megkeresni a legolcsóbb benzinkutat az út mentén. A célpont közelében a Here Auto utcaképekkel, parkolóhely-kijelzéssel és "plázatérképpel" segít befejezni az utazást.

A szoros online integráció a Nokia szerint soha nem jelent majd visszalépést a hagyományos navikhoz képest, a rendszer teljesen offline és gyenge lefedettségű területeken is működni fog. Ahol azonban van térerő, a rendszer folyamatosan letölti az apró frissítéseket a térkép-adatbázishoz vagy lekérhető új országok térképe is.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Here Auto mellé kínált kiegészítő telefonos alkalmazással az autó érzékelőinek adatait kérdezhetjük le (például folyadékszintek, sebességmérő, hőmérséklet), megtalálhatjuk a leparkolt autót, távolról beindíthatjuk a hűtést-fűtést vagy vezérelhetjük a központi zárat. Az Auto Companion alkalmazás első körben Windows Phone-ra érhető el, de a Nokia dolgozik az iOS és Android támogatásán is.

A rendszer egyelőre fejlesztés alatt van, a működő prototípus szeptember 10-én, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be. A rendszer autós integrációjában a Nokia partnere a Continental autóipari beszállító lesz, a Here Auto az Open Infotainment Platform rendszerén fut majd. A Nokia igyekszik együttműködni több beszállítóval is, a további potenciális partnerek listáján a Magnetti Marelli és más gyártók is szerepelnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról