Szerző: Koi Tamás

2013. július 18. 11:03

Nem tárolnak beszélgetéseket és SMS-eket a mobilcégek

Egyre értékesebb információforrásként tekintenek a hatóságok a mobilhívásokkal kapcsolatos részletekre, de a hiedelemmel ellentétben a hívásokat és az SMS-eket a szolgáltatók saját hatáskörükön belül nem tárolják el és nem őrzik meg. A hatósági adatbekérések jelentős része telefonlopásokhoz kapcsolódik, de komolyabb bűncselekmények felderítésében is tudnak segíteni az operátorok.

Név, lakcím, személyigazolvány szám, a hívott számok és a beszélgetések dátuma, időtartama – a mobiloperátorok többek közt ezeket az információkat rögzítik ügyfeleikkel kapcsolatban, illetve kérésre ezeket tudják továbbadni a hatóságoknak. Az adatok gyűjtése és tárolása három célból valósulhat meg: a szerződések megkötése, az előfizetők hitelképességének vizsgálata, valamint a számlázás és a szerződések figyelemmel kísérése érdekében - derült ki a Telenor Magyarország mai sajtóbeszélgetésén.

Csak a szakszolgálat hallgathat le

A szerződéskötés során az ügyfél nevét, címét és elérhetőségét, a hitelképesség megállapításakor pedig többek közt az előfizető személyigazolvány számát és bankszámlakivonatának másolatát kérik be. A számlázáshoz elengedhetetlen az ügyfél hívásainak számon tartása: a beszélgetés dátuma, típusa, iránya, helyszíne és időtartama ehhez mindenképp szükséges információ. Az üzenetek, beszélgetések tartalmát azonban a szolgáltatók semmilyen formában nem tárolják, így azok nem is kereshetők vissza - hangsúlyozta a szolgáltató illetékese a beszélgetésen.

A beszélgetésen dr. Erdélyi Márk, a Telenor jogi igazgatója elmondta, az illetékes szervek felől érkező adatbekérési megkeresések száma az utóbbi években a többszörösére nőtt. A növekedés oka, hogy a nyomozó szervek egyre értékesebb információforrásként tekintenek a mobilhívásokkal kapcsolatos részletekre. A megkeresések fele a telefonlopások felderítéséhez elengedhetetlen IMEI számra, azaz a készülékek egyedi azonosítójára vonatkozik, ezt követik azok az esetek, amelyekben a hívószámok és a helyszínek forgalmi adatait, valamint az előfizetői adatokat kérik be. A lekérdezések 70 százalékát a rendőrkapitányság, 20 százalékukat a bíróság és az ügyészség, 10 százalékukat a NAV és egyéb szervek kezdeményezik.


Madrid, 2004: A mobilhívással működésbe hozott detonátorok mindent megváltoztattak

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Erdélyi kiemelte, a beszélgetések valós idejű lehallgatására egyedül a titkosszolgálatnak van lehetősége. A nemzetbiztonsági szerv által végzett lehallgatásról egyébként a szolgáltató sem tud, az iroda működését előíró jogszabályok alapján. A szakszolgálatok működését szabályozó törvény alapján minden szolgáltatónak lehetőséget kell biztosítania a bejárást a mobilcég épületébe, illetve külön helyiséget kell fenntartani a titkosszolgálat eszközeinek elhelyezésére. Lehallgatást egyébként a szakszolgálat sem végezhet saját kénye-kedve szerint, a mobilhívások megfigyeléséhez ugyanis a törvény szerint külön bírói engedély szükséges.

Lyukra futnak

A rendőrségi megkeresések 20 százaléka egyébként eredménytelenül zárul, nagyrészt azért, mert késve adja be a hatóság az adatkérelmet. A mobilszolgáltatók a hívásforgalmi adatokat egy évig kötelesek megőrizni, Erdélyi szerint a szolgáltatónak számos jogi konfliktusa volt már a rendőrséggel azért, mert a nyomozati szerv késve adott be adatbekérést a cégnek.

Bár a rendőrségi megkeresések több mint fele kisebb bűncselekmények (jellemzően a telefonlopások felderítéséhez) köthető, a mobilszolgáltatók számos kiskorúakkal szemben elkövetett és életellenes bűncselekmény felderítéséhez nyújtottak már segítséget. A hatósági megkeresésekre normál esetben 30 napon belül válaszol a szolgáltató, de a már említett életellenes. vagy különösen súlyos bűncselekmény esetén ennél lényegesen rövidebb idő alatt szolgáltat adatot.

A mobilforgalommal kapcsolatos hatósági lekérdezések, megkeresések rendjét az Európai Unión belül is külön szabályozzák, különösen az olyan terrorcselekmények óta, melyek végrehajtásához mobiltelefont vettek igénybe (ilyen volt például a 2004-es madridi robbantás). A vonatkozó EU-s irányelvnek megfelelően a szolgáltatóknak 6-24 hónapig kell megőrizniük a forgalmi információkat (fogadott, nem fogadott hívások, SMS-forgalom iránya stb.).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.