Szerző: Hlács Ferenc

2013. július 18. 14:34

Google: A tévé az internetre költözik, de a csatornák maradnak

Saját streaming tévészolgáltatáson dolgozik a Google. A vállalat kezdeményezése bár szélessávú internetkapcsolaton alapszik, a hagyományos televíziózásból megszokott, többcsatornás modellre épül. A Wall Street Journal szerint a cég több médiavállalattal is egyeztet a licencekkel kapcsolatban.

A Google saját, hagyományos televíziós modellre épülő streaming tévészolgáltatást tervez, amivel kapcsolatban a közelmúltban több médiavállalattal is tárgyat, írja a Wall Street Journal. A kezdeményezés kapcsán az utóbbi hónapokban a fejlesztők felé is nyitott a cég, sőt a projekthez közeli források szerint egy alkalommal be is mutatta annak korai változatát. A keresővállalat nem most tévedt először a televíziózás területére, Kansas Cityben már korábban elindította Google Fiber névre hallgató hagyományos kábeles internetszolgáltatását, továbbá kifejlesztette saját set-top-boxra telepíthető szoftverét, a Google TV-t, amely viszont nem terjedt el.

Online tévé, de nem on-demand

De a Google nincs egyedül ezzel ambícióival: az Intel, a Sony és az Apple is dolgozik hasonló projekteken, több tévéműsoról is tárgyaltak, és tárgyalnak jelenleg is a médiaóriásokkal. Amennyiben az irányvonal sikeresnek bizonyul, az internetes tévészolgáltatások komoly hatással lehetnek a hagyományos televíziós környezetre, mivel új versenytársakat állítanak az előfizetőiket sokszor már így is nehezen marasztaló hagyományos szolgáltatók mellé.

A kábelszolgáltatók babérjaira az említett cégek mellett más riválisok is pályáznak: a Hulu, az Amazon vagy a Netflix már most is nagy sikerrel kínálnak on-demand tévéműsorokat, ám ezek a cégek is fontolgatják, hogy a lineáris, vagy hagyományos tartalomfogyasztási modellre valamilyen formában visszatérnek. Kérdéses ugyanakkor, hogy a tech-óriásoknak sikerül-e licencmegállapodást kötni a szórakoztatóipari tartalmakra, a médiavállalatok ugyanis attól tartanak, hogy egy ilyen kezdeményezés aláásná jövedelmező szerződéseiket jelenlegi viszonteladóikkal, a tévészolgáltatókkal, ezért az online és on-demand szolgáltatások kiterjesztésénél sokkal inkább koncentrálnak meglévő ügyfeleikre.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Szakértők szerint ahhoz, hogy a Google és társai nyomottabb áron juthassanak hozzá a népszerűbb tartalmakhoz, valószínűleg el kell fogadniuk, meg kell venniük azokat a standard programcsomagokat, melyeket a kábeles és műholdas szolgáltatók is vásárolnak a tartalomszolgáltatóktól. Mindez teljesen alááshatja az igazi on-demand tévézési modellt, hiszen a nézőnek végeredményben olyan előfizetési modellt tudna csak így kínálni a Google, mint amit bármelyik kábelszolgáltató is nyújt.

Sok múlik az áron

Az üzleti modellek kapcsán egyelőre az sem világos, hogy a tradicionális médiaszolgáltatásban eddig nem, vagy kevéssé érintett cégeket miért választanák nézők tömegei a meglévő kábelszolgáltató helyett, pláne ha azok nem tudnak árban versenyre kelni a riválisokkal. Szakértők úgy látják, a Google, az Apple vagy éppen az Intel mellett szóló szinte egyetlen érv, hogy ezek a társaságok lényegesen jobban használható és modernebb tévés kezelőfelületet képesek kínálni a tradicionális kábelszolgáltatókhoz képest. Utóbbiak ugyanakkor igyekeznek mindent megtenni a felzárkózás érdekében, jó példa erre a Liberty Global Horizon platformja, melynek kezelőfelületét a Cisco tulajdonában álló NDS készítette.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról