Szerző: Bodnár Ádám

2013. június 7. 10:35

Így hozza össze a telefonos és autós navigációt az NNG

2014 elején kerül piacra az NNG új technológiája, a NavFusion, amely az okostelefonok adatkapcsolata segítségével okosítja fel az autókba épített navigációs egységeket.

Az autós navigáció ma már széles körben elterjedt, azonban az iparág erőfeszítései ellenére nemigen sikerült ezeket online-ná tenni. Csak a legfelső kategóriás autókban érhetők el az internetre csatlakozó beépített navigációk, a legtöbb más esetben a sofőrnek be kell érnie egy offline megoldással, ami sok tekintetben kevesebbet tud mint az okostelefonokon elérhető ingyenes megoldások (nem érhetők el forgalmi információk például), illetve a naprakészen tartásuk is nehézkes lehet.

Autó és telefon együtt

Balogh Péter, az NNG vezérigazgatója a HWSW-nek márciusban adott interjújában már beszélt arról, a társaság egy olyan megoldáson dolgozik, amely ötvözi az autóba épített navigáció és az okostelefonok előnyeit - a nagy érintőkijelzőt, az autó elektronikai rendszereivel történő integrációt, illetve a folyamatosan elérhető szélessávú adatkapcsolatot. A héten zajló Telematics Detroit 2013 kiállításon a vállalat be is mutatta ezt a fejlesztést, amely a NavFusion nevet kapta.

A NavFusion két részből áll: egy új iGO motorra épülő navigációs szoftverből, amely "after-market" (utólag beépíthető) fejegységben vagy az autóba épített navigációban kap helyet, illetve az okostelefonon futó alkalmazásból, amelyből iOS és Android verziót tervez az NNG, a további platformok támogatása a piaci igényektől függően alakul majd. Az okostelefon és az autós navigáció Wi-Fi, Bluetooth vagy USB interfészen keresztül tartja a kapcsolatot. Az NNG fejlesztése lehetővé teszi, hogy az autós navigáció folyamatosan online legyen, a telefon adatkapcsolatát felhasználva. A sofőr percrekész információt kaphat a forgalmi helyzetről, az időjárási viszonyokról, a benzinárakról, online kereséseket indíthat, illetve a térképfrissítések is kényelmesen eljuttathatók az autóra, így sűrűbbé is válhatnak.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A NavFusion nem csak egy autós navigációt tartalmaz, amely számára az okostelefon biztosítja az online kapcsolatot, hanem a rendszer része egy okostelefonon futó navigációs szoftver is - lényegében egy teljes értékű mobilos iGO-ról van szó, amit annyian megszoktak és megszerettek a Windows CE korszakban. A tervezett útvonalak szinkronizálódnak a telefon és az autós navigáció között, illetve lehetőség van az autóból kiszállva a telefonon folytatni a navigációt, például ha a parkoló messze esik a céltól.

A NavFusion-képes fejegységek vagy navigációs készülékek a telefonok perifériáiként viselkednek, csatlakoztatásuk esetén a telefonok képesek a megfelelő alkalmazás-piactérről letölteni a kezelésükhöz szükséges szoftvert, magyarázta Fülöp Miklós fejlesztési igazgató. A vállalat a NavFusiont közvetlenül nem forgalmazza, autóipari elektronikai beszállítók, illetve autógyártók számára kínálja, így ezeken a cégeken múlik, hogy pontosan mikor kerül piacra, illetve milyen áron lesz megvehető. Rajtuk múlik az is, hogy az okostelefonos szoftver telepítését hány készülékre engedélyezik - akár az is előfordulhat, hogy az autót megvásárló család minden tagja futtathatja a szoftvert a telefonján, így mindenki kap egy-egy telefonos navit is a járművel.

Hamarosan a boltokban és szalonokban

Fülöp Miklós a HWSW-nek elmondta, a technológiát használó autók jövőre már a szalonokban lehetnek, de az after-market fejegységek terén gyorsabb a fejlődés, először ezekben kerülhet piacra a NavFusion. Fülöp azt is hozzátette, az autógyártók kiterjeszthetik a NavFusion funkciói, például a jármű a kötelező szerviz idejéhez közeledve nem csak megjeleníthet egy figyelmeztetést a tulajdonos telefonján, hanem akár automatikusan időpontot is foglalhat a legközelebbi szervizbe. További változatos online funkciók is elképzelhetők, határt csak az autógyártók fantáziája szab.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról