Szerző: Bodnár Ádám

2013. január 23. 12:30

Rosszul számoltak a müncheni Linux-átállásnál?

A HP Consulting által elvégzett kutatás megalapozatlannak találta a Münchenben lassan egy évtizede futó LiMux projekt által felmutatott megtakarítási mutatókat. A cég szakértői szerint a számítások nem korrektek és túlságosan is rossz színben tüntetik fel a Windows-Office párost.

A német Focus című lapban megjelent cikk szerint a HP konzultációs üzletága is megvizsgálta a müncheni szabad szoftveres projektet, amelynek keretében a Windows XP-n és Microsoft Office 2003-on alapuló környezetet Linuxra és OpenOffice-ra állították át. A német városra az egész világon úgy tekintenek, mint a szabad szoftverek kormányzati felhasználásának egyik mintájára, a kormányzati szoftverhasználatról szóló vitákban Magyarországon is rendre előkerül a LiMux, mint követendő példa.

Rosszul számoltak volna?

A HP vizsgálata azonban cáfolja az átállásról készült jelentésben levő pénzügyi adatok és ebből levont következtetések helyességét, a szerinte a számítások során nem egyformán mérlegelték a szabad szoftverek bevezetésével és a Microsoft termékek további használatával kapcsolatos költségeket, amely torz eredményekhez vezetett.

A 2004-ben indult, majd ,megakadt, majd 2006-ban újraindult LiMux projekt keretében München mintegy 14 ezer munkaállomását állítja át szabad szoftverekre, a városvezetés egy tavaly novemberi prezentációban részletezte a folyamat eredményeit és az elért megtakarításokat - ezek szerint Linux és OpenOffice használatával több mint 10 millió eurót takarított meg a város. A Microsoft megbízásából a HP is elvégzett most egy vizsgálatot, amely más eredményekre jutott, a vizsgálatot vezető HP-szakértő, Jan-Jürgen Eden szerint a projekt már több mint 60 millió eurójába került a városnak, ha München maradt volna a Windows XP-nél és az Office 2003-nál, ennél jóval kevesebbet kellett volna költenie.

A HP úgy látja, a költségelemzések során több hibát is vétettek a készítők. A cég szerint az összeállított elemzés például kizárólag a szoftverek licencköltsége közti különbséget vette számításba és teljesen figyelmen kívül hagyta a szoftvermigrációval járó kiadások közötti eltérést, mint amilyen a telepítés, az oktatás, valamint a folyamatok átállítása - a táblázat ezeket operációs rendszertől független költségként tartalmazza, amelyet az összeállítók szerint minden esetben ki kellett volna fizetni, holott ha marad a Windows és az Office, erre nem biztos hogy ennyit kellett volna költeni.

Az elemzés emellett azt is állítja, a müncheniek egy 10 éves Linux-verzióval vetették össze egy új Windows-verzió (feltehetően a Windows 7) használati költségeit, amely ismét torz képet festett a platformok közötti árkülönbségről. Másrészt, teszi hozzá a HP, a városvezetés azt sem tüntette fel az összefoglalóban, hogy a LiMux projekt kezdete óta többször frissítették a használt Linux-disztribúciót és OpenOffice-t, az ebből származó járulékos kiadásokkal pedig egyáltalán nem számoltak. Azt sem vette számításba a müncheni jelentés készítője a HP szerint, hogy a számítógépek negyedén a mai napig Windows és Office fut, mivel vannak olyan alkalmazások, amelyek ezeket igénylik, lehetetlenné téve a teljes migrációt.

Jan-Jürgen Eden szerint összességében a projekt által kommunikált 11 millió eurós megtakarítás nem megalapozott és nem is hihető összeg. A HP számításai szerint München akkor járt volna a legjobban, ha kitartott volna a Windows XP és az Office 2003 használata mellett, ebben az esetben az eltelt idő alatt 17 millió eurót kellett volna kifizetnie, ami 43 millió eurós megtakarítást jelent a LiMux projekt HP által becsült költségeihez képest.

München cáfolja a HP-t

A tanulmányt a Microsoft megbízásából készítette a HP Consulting, kizárólag belső használatra, mégpedig abból a célból, hogy a hasonló migrációs projektekre jobban fel tudjon készülni, mondta el az IT Worldnek a Microsoft német leányvállalatának egyik képviselője. A számokból ezért bővebb részleteket nem is kívánnak nyilvánosságra hozni - a jelentést kérése ellenére nem kapta meg Karl-Heinz Schneider, a müncheni közigazgatás  IT-szolgáltatójának a vezetője sem.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Schneider szerint a HP tanulmánya, amelynek főbb megállapításait ő is csak a sajtóból ismeri, több helyen téves következtetéseket von le. Az IT-vezető beismerte, a város által használt gépek egy részén a mai napig Windows és Office fut, azonban ezek aránya szerinte nem éri el a HP által citált 25 százalékot. Jelenleg a megcélzott 14 ezer gép 87 százalékát már átállították szabad szoftverekre, állítja a felelős vezető.

Schneider azt is elmondta, nem igaz hogy egy 10 éves Linux-verzióval vetették össze a Windows 7 migráció költségeit, a LiMux kliens az évek során szerinte sokat fejlődött és folyamatos optimalizáción ment keresztül, amelynek köszönhetően mára a képességek tekintetében messze felülmúlja az eredeti verziót és könnyen a Windows 7 mellé állítható - az más kérdés, hogy ennek a folyamatos fejlesztésnek a költségeit a projekt költségeiről készült összefoglaló külön nem részletezi.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról