Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Eladó a Linksys

Bodnár Ádám, 2012. december 17. 10:38
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Bloomberg bennfentes informátorai szerint a Cisco már meg is bízta a Barclays bankot az otthoni és kisirodai hálózati eszközöket gyártó Linksys értékesítésével. A Linksys 2003-ban lett a Cisco része, a fókuszt vesztett cég most megszabadul minden lakossági üzletétől.

A 2000-es évek elején a Cisco nagyszabású akvizíciós hullámot indított el, amelynek az volt a célja, hogy az alaptevékenységét adó vállalati hálózati eszközökön kívül terjeszkedjen, és számos olyan területen megjelent, amely többé vagy kevésbé kapcsolódott az IP-hálózatokhoz. Ennek célja az volt, hogy a Cisco felpörgesse magpiacának bővülését. A John Chambers elnök-vezérigazgató által levezényelt akvizíciós roham során a társaság több mint 70 felvásárlást hajtott végre, a nyilvánosságra hozott értékű tranzakciók összege meghaladta a 25 milliárd dollárt.

A terjeszkedés azonban egyáltalán nem hozta meg a várt eredményt, a Cisco bevétele ugyan dagadt, ahogy magába olvasztotta a felvásárolt cégek (sokszor teljesen testidegen) tevékenységét, azonban a profittermelő képesség ezzel párhuzamosan romlott. Ennek a folyamatnak a megállítását tavaly nyáron tűzte zászlajára a Cisco, azóta folyamatosan zajlik az alaptevékenységet nem támogató, veszteséges vagy gyengén nyereséges tevékenységek bezárása vagy eladása. Ennek a stratégiának a keretében a cég teljesen ki akar vonulni a fogyasztói piacról, amelyet erőteljes verseny, a differenciáló képesség hiánya és alacsony nyereség jellemez.

A magpiacon kívülre történő terjeszkedés része volt 2003-ban a Linksys megvásárlása, amelyet már akkor sem néztek jó szemmel a befektetők, mivel az otthoni hálózati cégnek jóval alacsonyabb volt a profithányada mint a Ciscóé. A Linksys az otthoni és kisvállalati hálózati eszközök piacának meghatározó szereplője volt, az azóta eltelt közel egy évtized alatt ez nem változott, noha a befolyása egyre csökken. Az In-Stat statisztikái szerint a vezeték nélküli hálózati piacon a Linksys részesedése 2009-ben még 11 százalék volt, 2010-re ez 9 százalékra esett vissza. A Cisco márkáját a D-Link (10%) és a Netgear (14%) is megelőzte, de nincs sokkal lemaradva tőle a TP-Link sem (7%).

A fenti számok azt mutatják, a konkurencia komolyan beerősített. Az otthoni, kisirodai hálózati eszközök piacán azonban kevés a lehetőség a differenciálásra, a szereplők leginkább árban versenyeznek, amely rossz hatással van a Linksys és közvetetten a nyereségességére is. A Linksys eladása kapcsán is ez merül fel legtöbbször: egy zsúfolt piacon, alacsony nyereséggel működő vállalatot biztosan az 500 milliós vételár alatt fogja tudni értékesíteni a Cisco.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.