Szerző: Bodnár Ádám

2012. november 6. 15:38

A Sony a harmadik legnagyobb okostelefon-gyártó

A múlt héten nyilvánosságra hozta második negyedéves pénzügyi jelentését a Sony. A japán elektronikai óriás legérdekesebb adata a 8,8 millió eladott okostelefon, amivel a cég harmadik a Samsung és az Apple mögött.

Közzétette a harmadik naptári negyedévre eső második pénzügyi negyedévének adatait a Sony. A japán vállalat hosszú évek csökkenése után némileg növelni tudta bevételét és üzemi szinten már nyereségessé vált, köszönhetően az elmúlt időszak nagyszabású átszervezéseinek és létszámcsökkentéseinek.

Három hónap alatt 1604 milliárd jen bevételt ért el a Sony, ez éves szinten 1,9 százalékos növekedésnek és mintegy 20 milliárd dollárnak felel meg, adta hírül a társaság a múlt hét végén. Az üzemi nyereség jelképes 30 milliárd jen (388 millió dollár), de ez is hatalmas előrelépés az egy évvel korábbi 1,6 milliárdos veszteséghez képest. Nettó szinten azonban még mindig negatív a mérleg, 15,5 milliárd jen, azaz mintegy 198 millió dollár veszteséget könyvelt el a Sony, aminek átszervezésekkel kapcsolatos kiadások és értékvesztési leírások az okai.

Az Xperia a harmadik legkeresettebb okostelefon-család

A legnagyobb meglepetést egyértelműen a Mobile Products részleg szállította, amely a VAIO PC-k mellett a Sony Mobile beolvasztásával a mobiltelefonok gyártásáért is felelős. A svéd-japán vegyesvállalat integrálásának köszönhetően a részleg bevétele több mint duplájára, 300 milliárd jenre nőtt, igaz a veszteség is megemelkedett,  23,1 milliárd jenes üzemi  veszteség elsősorban a PC-eladások csökkenésének, illetve a Sony Mobile integrálásával kapcsolatos költségeknek tudható be. A Sony Mobile a negyedév során 8,8 millió okostelefont adott el, amivel a harmadik a gyártók ranglistáján a Samsung és az Apple mögött, megelőzve a RIM-et, a HTC-t, a Nokiát. Az Xperiák piaci teljesítményét jól jellemzi,hogy az idei első három negyedévben másfélszer annyi fogyott belőlük mint tavaly összesen.

Az IDC a múlt héten, még a Sony negyedéves eredményeinek publikálása előtt tette közzé harmadik negyedéves okostelefon-piaci statisztikáit, amely szerint a Samsung és az Apple mögött a RIM, a ZTE és a HTC következett az okostelefon-gyártók sorában. A Sony mostani bejelentése azonban értelemszerűen átírja ezt a sorrendet. Egy éve a Sony 9,5 millió készüléket adott el, akkor azonban a kínálatban még nem csak okostelefonok szerepeltek, igaz, ezek adták az eladások négyötödét, azaz mintegy 7,6 millió darabot. Nagy örömre tehát nincs ok, a Sony éves szinten 16 százalékkal tudta növelni okostelefon-eladásait, ami messze a piaci átlagos növekedés alatti.

Nem fogy a PS Vita

Csalódást keltő volt a videojáték-részleg, ahol a bevétel 16 százalékkal, az üzemi eredmény pedig 24 százalékkal csökkent egy év alatt. Asztali konzolból, tehát a néhány országban még piacon tartott PlayStation 2-ből és PlayStation 3-ból 3,5 millió fogyott mindössze, szemben a tavalyi 4,9 millióval, a kézi konzolokból (PSP, Vita) pedig 1,6 millió ment el, százezerrel kevesebb mint 2011 azonos időszakában - a cég 12-ről 10 millióra módosította a PSP és a Vita éves eladási célkitűzését. A játékeladások ugyanakkor enyhe növekedést mutattak, derül ki a vállalat által közzétett adatokból.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A konzumelektronikai részleg továbbra is szenved, bevétele negyedével zuhant, ahogy a tévéeladások csökkentek, de a költségcsökkentési lépéseknek köszönhetően az üzemi veszteséget is mérsékelni tudta a vállalat, igaz, az még így is elérte a 15,8 milliárd jent, ami több mint 200 millió dollárnak felel meg. A most futó pénzügyi évben már csak 14,5 millió tévé eladásával számol a Sony, ez kevesebb mint amennyit korábban várt. A digitális fényképezőgépek értékesítésére vonatkozó előrejelzést is csökkentette a vállalat.

Nem nyúlt ugyanakkor az éves profitelőrejelzéshez, továbbra is 130 milliárd jenes (1,63 milliárd dolláros) üzemi eredményt vár a márciusban véget érő pénzügyi évre, ami nagy előrelépés a tavalyi 67 milliárdos veszteséghez képest

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról