Szerző: Gálffy Csaba

2012. október 26. 11:11

A Samsung toronymagasan vezeti a telefonpiacot

A Samsung toronymagasan vezeti a mobilpiacot, mind az okostelefonok, mind az összes telefon terén abszolút piacvezető a koreai cég. A Nokia közben kiszorult az okostelefon-piac legnagyobbjai közül.

Stagnáló mobilok

A mobiltelefonok piaca már sokadik negyedéve gyakorlatilag stagnál, az előző negyedév 1 százalékos növekedése után most 2,4 százalékkal bővült a piac, 434 millió egységről 444 millió egységre. A piacot a Samsung vezeti, a dél-koreaiak összesen 105 millió telefont adtak el, ezzel a piac 23 százalékát tudhatják maguknak. A második helyezett a Nokia, bár a "buta" telefonok világszinten tapasztalt visszaesése érzékenyen érintette a finneket. A Nokia 106 millió helyett 83 millió készüléket adott el, részesedése ezzel 24,5-ről 18,7 százalékra esett vissza.

A lista harmadik helyezettje a csak okostelefonokban utazó Apple, a 26,9 millió iPhone 6,1 százalékos részesedést jelent. A negyedik és ötödik helyen az LG és a ZTE áll, mindkét gyártó eladásai drámaian visszaestek. Az LG a tavalyi 21 millió helyett harmadával kevesebb, 14 millió telefont adott el, részesedése ennek megfelelően 4,9 százalékról 3,1 százalékra esett. A kínai gyártó sem szerepelt jobban, a 22 százalékos visszaesés 17,6 helyett 13,7 millió eladott darabot jelent, valamint a részesedés csökkenését 4,1-ről 3,1 százalékra. A teljes piacon tovább növekedett ugyanakkor az "egyéb" kategória részesedése, az eladott készülékeknek már 45,3 százaléka, 201 millió telefon kerül ki olyan gyártók műhelyéből, amelyek részesedése nem éri el a 3 százalékot.

Robbanó okostelefonok

Az IDC kutatása szerint az okostelefon-piac továbbra is hatalmas sebességgel nő, a július-szeptemberi negyedévben 45,3 százalékkal több ilyen modell fogyott mint 2011 hasonló időszakában. Ezzel a világpiac mérete elérte a 179 millió darabot - összehasonlításképp a PC-piac mérete mindössze 87,7 millió volt az IDC szerint ugyanezen idő alatt.

Megduplázta eladott okostelefonjainak számát a Samsung, az összes eladott telefonjának több mint fele már "okos" volt. A már tavaly is igen erősnek számító gyártó egészen hihetetlen negyedévet zárt, az eladott 56,3 millió okostelefon a piac majdnem egyharmadát tette ki (31,3 százalékos részesedés), szemben az előző év hasonló időszakában mért 22,7 százalékos részesedéssel. Ezzel a dél-koreai gyártó már nokiás magasságokba emelkedett, ilyen domináns pozíciót legutoljára a finnek élveztek ezen a piacon, még 2009 utolsó negyedévében.

Az Apple sem teljesített rosszul, köszönhetően az iPhone 5 szeptemberi rajtjának. Az új termék ugyanis egészségesen megdobta az eladásokat, az almás cég így 26,9 millió telefont adott el, szemben a tavalyi 17,1 millióval. Az Apple ennek megfelelően némi részesedést is szerzett, 13,8 százalékról 15 százalékra növelte világszinten az iPhone részarányát. Tovább folytatódik egyébként az okostelefon-piac polarizálódása a két legnagyobb gyártó körül, a Samsung és az Apple részesedése együtt már 46,3 százalékot tett ki, szemben az előző év hasonló időszakában mért 36,5 százalékos értékkel.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A két nagyágyút messze leszakadva követi a 6-7 milliós darabszámmal a derékhad, ennek elején meglepő módon a Research In Motion tudott felállni a dobogóra - előző negyedévben még a Nokia foglalta el ezt a pozíciót, a finnek most azonban már fel sem fértek az ötös listára. Az okostelefon-piac kanadai veteránja az elmúlt negyedévben is eladott 7,7 millió készüléket, egy évvel ezelőtt azonban még 11,8 millió BlackBerry fogyott. A cég részesedése ennek megfelelően gyakorlatilag összeomlott, a tavalyi 9,6 százalékról mára 4,3 százalékra csökkent.

A legjobb öt közé jutott még a ZTE és a HTC is, a két gyártó azonban ellentétes irányba mozog. Míg a kínaiak eladásai 4,1 millióról 83 százalékkal, 7,5 millióra nőttek, a tajvani gyártó által szállított készülékek száma 12,7 millióról 7,3 millióra zsugorodott. A HTC összeomlására jellemző, hogy részesedése a tiszteletre méltó 10 százalékról mindössze 4 százalékra esett - ez a trend várhatóan a jövőben sem fog megfordulni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról