Szerző: Gálffy Csaba

2012. október 1. 15:32

Folytatódik a nagytakarítás a Google-nél

Page ígéretéhez híven folyik a kudarcot vallott szolgáltatások és részfunkciók kiírtása a Google berkein belül. Az emberi erőforrás értékes kincs, nem pazarolják téves koncepciók továbbfejlesztésére.

Folytatódik a Google nagytakarítása, a keresőóriás továbbra is folyamatosan monitorozza a különböző szolgáltatásainak sikerességét, a kudarcot vallott részfunkciókat lekapcsolják, a fejlesztőket pedig fontosabb, sikeresebb projektekre állítják át. A takarítás immár kezd rendszeressé válni összefüggésben azzal, hogy tavaly év elején Larry Page átvette a cég elnök-vezérigazgatói pozícióját és azt ígérte, hogy a Google nagyobb erőfeszítést végez majd a jövőben, de kevesebb termék mögött.

Halállista

A megszűnő termékek listáját kezdi az AdSense for Feeds, amely az RSS feedekbe szúrt reklámok értékesítését tette lehetővé a Google renszerén keresztül. A bejelentés szerint ez a funkció október 2.-tól fokozatosan megszűnik, december 3.-tól pedig teljesen leáll. A rendszer utód nélkül szűnik meg, a Google nem kínál a jövőben hasonló terméket.

Megszűnik még néhány egyszerűbb funkció, például a keresőoldal személyre szabásához használható korábban Plusnak (a közösségi oldal indulása után Classic Plus-nak) nevezett kis eszköz is. Ebben a felhasználó saját fotót tölthetett fel, a Google pedig ezt a képet jelenítette meg a google.com-on. Az egyébként meglehetősen haszontalan funkcióval valószínűleg a belépett felhasználók számának növelése volt a Google célja - a háttérképet ugyanis csak így jelenítette meg.

Leáll továbbá a Google News "gamifikációja" is, vagyis a jövőben nem lehet kis badge-eket szerezni hírolvasással és ezután a badge-eket sem jeleníti meg a rendszer. A tavaly júliusban bevezetett gamifikáció valószínűleg nem érte el a célját, nem növelte a Google-felhasználók hírolvasási hajlandóságát, így a kudarcos termékekre vonatkozó szigorúbb hozzáállás miatt megszabadulnak a funkciótól. A rendszer részeként megszűnik az ajánlott hírek szekciója is, vagyis nem figyeli majd külön algoritmus a felhasználó hírolvasási szokásait hogy ennek alapján ajánljon további híreket. A News ettől függetlenül továbbra is testre szabható marad, a rovatokat a felhasználó saját ízlése szerint szabhatja át, de ezután manuálisan kell ezt megtennie.

Az Insights for Search funkció beolvad az újrarajzolt Google Trends-be és teljesen leáll a Trends for Websites. Előbbi különböző földrajzi régiók, kategóriák és időintervallumok összehasonlítására szolgált, utóbbi különböző weboldalak keresési kifejezéseit, hallgatóságát és egyéb jellemzőit mérte egymáshoz. A Maps szolgáltatásba olvadt be a Places Directory, amely eddig önálló alkalmazásként volt elérhető és a Google legfontosabb lokációs szolgáltatásaként működött, a közelben lévő helyek között lehetett tematikusan keresgélni. A funkció ezután szorosan a Maps felületén él tovább Local alcím alatt, az önálló alkalmazás megszűnik.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Google Docs is veszített funkciót, a Spreadsheets Gadgets egyes elemei beépülnek a Docs szolgáltatáskínálatába, a kevésbé sikeresek nyom nélkül eltűnnek. A funkció segítségével egyedi vizualizációkat és egyéb programozott elemeket lehetett a táblázatokhoz adni - a népszerűbbek bekerültek a rendszerbe, a többi azonban a jövő év során kikerül a szolgáltatásból. A Docs-hoz kötődik (és a Google nem is verte nagy dobra), hogy napok óta nem érhető el a hagyományos Office dokumentumok exportálása, csak az XML-alapú Office-formátumok maradtak. A döntés várhatóan nagy felzúdulást fog kelteni a vállalati Apps felhasználók körében, az Office 97-2003 formátumok ugyanis máig nagyon népszerűek. Érdekes módon a formátumok továbbra is támogatottak a csatolmányként küldés illetve importálás esetén.

Egyesült tárolóművek

A felhasználók szélesebb rétegét érinti, hogy egységes tárhelyet kap a Goole Drive és a Picasa. Ennek megfelelően a felhasználók egységesen 5 gigabájt ingyenes tárhelyet kapnak mindkét szolgáltatásban, a fizetős tárhelybővítés pedig mindkét termékből kihasználható. További változás, hogy az extraként vásárolt tárhely már az abszolút mennyiséget jelenti - például a 100 gigabájtos bővítés ezután nem 100+5 gigabájtot, hanem pontosan 100 gigabájtot jelent majd. A változást a következő néhány hónapban vezeti be a Google, a keresőóriás ígérete szerint a kapacitáslimitet maximálisan kihasználó felhasználókat nem érinti majd negatívan a változás (nem törölnek vagy tiltanak le). A Google nem beszélt a fotók és a dokumentumok egységes felületre hozásáról, a tárhelykvóta egységesítése után azonban várhatóan ez a lépés sincs már nagyon messze.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról