Szerzők: Bodnár Ádám, Gálffy Csaba

2012. július 24. 14:50

Új szegmensek húzzák az SAP bevételét

Nyilvánosságra hozta második negyedéves pénzügyi eredményeit az SAP. A német szoftvercég történetének legjobb második negyedévét zárta, az új szoftverlicencek értékesítéséből befolyó árbevétel meghaladta az 1 milliárd eurót. Igaz, az árfolyamhatás is segített.

A június 30-án véget ért negyedévben 3,9 milliárd eurós árbevételt ért el a legnagyobb európai szoftvervállalat. Az SAP bevétele éves szinten 18 százalékkal emelkedett, a cég minden földrajzi régióban emelkedő árbevételt ért el. A cég mutatóit az árfolyamváltozások is húzták, konstans árfolyamon számolva csak 12 százalékos lett volna a növekedés, derül ki a pénzügyi gyorsjelentésből.

Az SAP arra a legbüszkébb, hogy az új szoftverlicencek értékesítéséből befolyt árbevétele áttörte a 1 milliárd eurós lélektani határt és 1,059 milliárd eurót tett ki, ami 26 százalékkal több mint egy évvel korábban - változatlan árfolyamon számolva a bővülés 19 százalék volt. Cloudszolgáltatásokból 52 millió euró folyt be három hónap alatt, a HANA pedig már 85 millió dollárnál tart, a mobil üzletág bevétele pedig 54 millió dollárt hozott össze - e három üzletág egyébként együtt a céges szintű bevételnövekedés egynegyedét tette ki, vagyis már éreztetik hatásukat a cég teljesítményén is.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Óvatosságra adhat okot, hogy a cégszintű üzemi eredményhányad olvadásnak indult, az egy évvel ezelőtti 26 százalékról 23,6 százalékra apadt. A cég szerint ez egyrészt a felvásárlásokhoz köthető kiadásokkal, másrészt egyes elbocsátások és átszervezések egyszeri költségeivel magyarázható, ezek kiszűrésével csak minimális mértékben, 30,8 százalékról 30 százalékra csökkent az eredményhányad. A cég képviselői szerint egyébként ez hamarosan újra növekedésnek indul, ahogy a felhős rendszerek befektetései elkezdenek egyre nagyobb megtérülést mutatni.

Menetel Európa

A HWSW kérdésére az SAP európai vezére, Franck Cohen elmondta, hogy különösen büszkék arra, hogy minden régióban kétszámjegyű növekedést sikerült felmutatni, még az Európát tartalmazó EMEA-régióban is. A régióhoz tartozó fejlődő térség (Közel-Kelet és Afrika) látványos, 30 százalék fölötti bővülést mutatott, az "észak-európai" országcsoport (Közép-Kelet Európa, Skandinávia, Egyesült Királyság, Benelux, Franciaország és Németország) pedig egészséges, 20 százalék fölötti növekedést ért el. Visszahúzó erőnek Dél-Európa mutatkozott, ahol a tavalyi bevételeket sikerült elérni, növekedésről a válság súlytotta országokban egyelőre szó sincs. Érdekes módon Németország is lefelé lóg ki a sorból, ott mindössze 10 százalékos növekedést ért el a cég, de ez betudható az SAP korábban is nagyon erős jelenlétének.

Cohen elmondása szerint régiónkban elsősorban a közszféra húzott, de a bankok és a szolgáltatások is jól teljesítettek, a kereskedelmi szektor viszont átlag alatt vásárolt. A közszféra egyébként nem a hitelválság ellenére, hanem jórészt inkább annak folyományaként kezdett SAP szoftvereket vásárolni, a modernizációs és hatékonyságnövelő, költségcsökkentési programok részeként. Ezek a rendszerek legnagyobbrészt a saját, belső fejlesztésű rendszerek helyére lépnek.

Franck Cohen a kérdésünkre azt is elmondta, hogy a jövőben a felhős rendszerektől és az on demand szoftverektől vár látványos növekedést, az új céges divízió a SuccessFactors, a Business ByDesign és az Ariba megoldásainak egybeolvasztásával jön majd létre. A cég a külső fejlesztőkben is bízik, a ByDesign platformra már az SAP partnerhálózatának egyre több tagja kezd el fejleszteni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról