Szerző: Koi Tamás

2012. június 14. 12:48

Össze kell kapnia magát a negyedik mobilszolgáltatónak

Ahogy múlik az idő, úgy merülnek fel az újabb és újabb kérdések a negyedik mobilszolgáltató működése kapcsán. Olyannyira, hogy még az sem biztos, hogy az év végén lesz szolgáltatás, legalábbis ezt sugallja a Magyar Nemzet cikke.

Továbbra is rendkívül sok a kérdőjel a negyedik magyarországi mobilszolgáltató indulásának körülményeit illetően, miközben az idő egyre sürget: A frekvenciaaukciót, melyen az állami cégekből álló konzorcium frekvenciahasználati jogot nyert a szolgáltatáshoz, január végén zárta le határozattal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), a szolgáltatásnak pedig fél éven belül el kell indulnia.

Vezetők már vannak

Addig azonban még rengeteg feladat vár a Magyar Posta, a a Magyar Villamosművek és a Magyar Fejlesztési Bank alkotta konzorcium által létrehozott projektcégre, az MPVI Zrt-re. Lapértesülések szerint mostanra már megkapta vezérigazgatói kinevezését Schmidt Pál, a Magyar Posta korábbi vezérigazgatója, valamint van már menedzsmentje is a cégnek, partnerek tekintetében azonban egyelőre nem áll jól.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a cégnél jelenleg az üzleti terv finomhangolásán és a szolgáltatás részleteinek kidolgozására helyeződik a fókusz, ami megerősíti azt a teóriát, hogy az április 20-án tartott sajtótájékoztató idején a cég irányítói sem voltak még minden tekintetben tisztában azzal, hogy pontosan kinek és milyen körülmények közt kívánnak mobilszolgáltatást nyújtani. Az üzleti modell kidolgozása mellett egyre sürgetőbb kérdés az infrastruktúra műszaki kialakítása is, melyhez egyelőre sem ember, sem beszállító nincs a cégnél.

A HWSW információi szerint az MPVI napokon-heteken belül kiírhatja azt a hálózatéépítési tendert, melyen a Magyarországon jelen lévő nagy infrastruktúra-beszállítók indulhatnak. Az esélyes befutók közt lehet az Ericsson, a Nokia-Siemens Networks, a ZTE és a Huawei - minden bizonnyal ezek egyike fogja építeni a szolgáltatást üzemeltető háttérrendszereket és a bázisállomásokat. A döntéshez és a tender lezárásához szakértők szerint legalább egy hónap szükséges, ami azt jelenti, hogy a hálózat kiépítésére és a tesztelésre nem egészen fél év marad.

Év végén indulni kell

Az NMHH határozatában szereplő előírások szerint ugyanis az új szolgáltatónak legkésőbb 2012. december 31-én meg kell kezdenie a szolgáltatást, legalább Budapest belterületén saját hálózattal. Egy infrastruktúra-beszállítónál dolgozó informátorunk szerint a mai technológiai adottságok mellett egyáltalán nem lehetetlen ennyi idő alatt egy ilyen hálózatot üzembe állítani, de nem ez az egyedüli szempont, amit az üzemeltetőknek figyelembe kell venniük.

A három, úgynevezett inkumbens mobilszolgáltatónak, a Vodafone-nak, a Telenornak és a Magyar Telekomnak a frekvenciaaukciót lezáró határozat értelmében ideiglenesen meg kell majd osztania saját hálózatát az új piaci szereplővel azért, hogy annak ügyfelei az ország minden pontján tudják használni mobiljaikat. Ez amellett, hogy további hosszasan elhúzódó adminisztratív lépéseket feltételez, műszaki szempontból is kihívást jelenthet.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Így a partnerszolgáltatók szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a negyedik mobilszolgáltató melyik beszállítóval állapodik meg, vagy például milyen számlázási és ügyfélkezelő rendszert használ. A hálózatok bonyolult összehangolása szükséges például annak érdekében, hogy ne szakadjon meg a hívás akkor, ha egy ügyfél készüléke a honos hálózat és a partnerhálózat állomásai közt vált (handover).

A szabályozás értelmében egyébként a partneri megállapodások megkötése érdekében az MPVI-nek kell megtennie az első lépéseket, az inkumbens mobilszolgáltatóknak pedig kötelező válaszolniuk ezekre a megkeresésekre és a körülmények ismeretében 45 napon belül árajánlatot benyújtani nemzeti roamingra. Ha bármilyen feltétel nem teljesül, azaz vagy nem születik időben árajánlat, vagy az nem piaci alapokra épül, az NMHH közbeavatkozhat, hogy kikényszerítse a felekből a megállapodást.

Akkor sincs garancia a hosszú távú partnerségre, ha ez a megállapodás létrejön, erre jó példa volt, amikor 2002 szeptemberében a Pannon GSM váratlanul kilencven napos határidővel felmondta a Vodafone-nal (akkor még VRAM Rt-vel) kötött nemzeti roamingszerződést. Fontos szempont, hogy az NMHH határozata nem szab meg előírást a roamingmegállapodás időtartamára, csak azt, hogy az MPVI-nek a szolgáltatás indulásától számított két éven belül milyen területeket kell lefednie - ez azonban messze áll az országos lefedettségtől, hiszen a kötelezettség csak a 30 ezer főnél nagyobb lakosságszámú településekre és az ország főbb autóútjaira vonatkozik.

Ellene is, mellette is

Bár a mobilszolgáltatók látszólag ellenérdekeltek a roamingmegállapodás megkötésében, a cégek jelentős bevételt is remélhetnek az egyezség révén, igaz ez a bevétel összefüggésben áll a negyedik mobilszolgáltató ügyfélbázisának méretével is, aminek túlzott növekedésében viszont már egész biztosan ellenérdekeltek. Annál is inkább, mivel a magyar mobilpiac telítettsége miatt a negyedik operátor kizárólag a másik három kárára tud terjeszkedni. Erre a 2004-ben bevezetett számhordozás intézménye nyújthatja az egyik legfőbb alapot, melynek folyamatát éppen idén szeptemberben egyszerűsíti jelentős mértékben az NMHH.

A műszaki és szabályozási kérdések mellett is van bőven tennivalója az MPVI-nek, így a társaságnak szüksége lesz egy működő marketingstratégiára is, feltéve, hogy a lakossági piacon is eredményesen kíván szerepelni. Itt az egyik legfontosabb feladat a  márkanév kiválasztása, erre állítólag az új cégnek vannak már ötletei, de erről még csak találgatás szinten sincsenek információk. Emellett az értékesítési és logisztikai feladatok megtervezése és kivitelezése is kemény dió, nem utolsósorban üzembe kell állítani egy az idén több szempontból is szigorúbbá vált jogszabályi háttérnek minden tekintetben megfelelő ügyfélszolgálatot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról