Szerző: Dojcsák Dániel

2012. április 26. 13:52

Dübörög a Square és a PayPal Here

Az okostelefonokat kártyaelfogadó terminállá alakító megoldás gyártója, a Square egy hónap alatt negyedével növelte a fizetési tranzakciók volumenét úgy, hogy időközben megjelent az eBay PayPal Here is, mint közvetlen konkurencia.

A Square-t alig három éve, 2009-ben alapították, az éves szinten várható tranzakciós volulmen ennyi idő elérte az ötmilliárd dollár. Ez a szám azonban ugyanolyan hirtelen ugorhat magasabbra, mint ahogyan most is a márciusi számok alapján 4-ről 5 milliárdra emelték az idei várakozásokat. Mindez azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban hihetetlen sebességgel kezdenek a felhasználók a mobilos fizetési megoldások felé áramlani.

Gyors fizetés, gyors jóváírás

Az amerikai startup ráadásul a kisebb kereskedőknek egy nagyon kényelmes, átlátható és gyors fizetési rendszert kínál. Az egyik legerősebb érv mellettük, hogy a délután öt óra előtt indított tranzakció ellenértéke másnap reggelre a kereskedő számláján landol. Más amerikai fizetési szolgáltatóknál ez az átfutás átlagosan 5 nap szokott lenni.

A becslések és várakozások arról szólnak, hogy 2015-re ez a piac 170 milliárd dollárosra hízik a tavalyi 60 milliárdos szintről, így kalkulál legalábbis a Juniper Research. A PayPal eközben idén 75 százalékos növekedéssel számol a mobilfizetések kapcsán, amivel 7 milliárd dollárnyi tranzakcióról beszélnek immár. A Square számára a PayPal tűnik a legerősebb fenyegetésnek, a piac önmaga dübörög, de a kereskedők elcsábítása idén kulcsfontosságú az USA-ban. A Square egyébként tőkebefektetésből származó forrásokból szeretné a terjeszkedését finanszírozni.

Bomba üzlet, mindenki nyer

Az üzleti modell azonban teljesen tiszta, így a megtérülés is. Ahogyan a Square fogalmaz: a kisvállalkozások élete és halála a pénzforgalmukon múlik. Ezek a cégek nem férnek hozzá befektetési alapokhoz, sok esetben még a bankok sem hiteleznek egykönnyen nekik, így a legfontosabb szempont, hogy a teljesítések után a lehető legegyszerűbb módon jussanak hozzá a bevételeikhez. Az alacsony likviditás egyik velejárója, hogy a lassú tranzakciók esetében a költség néha hamarabb jelentkezik, mint a bevétel - ki kell fizetni az alkalmazottakat, számlákat. A Square filozófiája arra épít, hogy ezeknél a kisvállalkozásoknál a gyors és kiszámítható pénzbevételezés adja el a mobilalapú fizetést. A felhasználói oldalról eddig is nyilvánvalóak voltak az előnyök, de nem az akadályozta a kártyás fizetés terjedését, hogy az emberek nem akarnak élni ezzel a lehetőséggel.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Magyarországon a legtöbb kereskedő, aki nem teszi lehetővé üzletében a kártyás fizetést, azzal magyarázza döntését, hogy a terminál túl drága, a tranzakciós díjak elviszik az alacsony profit jelentős részét, illetve sokan nem szeretik, hogy a kifizetés után több lépcsőben, napok alatt íródik jóvá csak az összeg. Az egyelőre csak az USA-ban használható Square-rel viszont épp a legkisebb üzletek ugorhatnak előre, lévén egy iPhone, iPad vagy egy Androidos mobil válik terminállá, nem szükséges külön céleszköz beszerzése.

Az egyetlen költség a kereskedő szempontjából a 2,5-,2,75 százalékos tranzakciós díj, ami alacsonyabb, mint az ott szokásos normál kártyás díjak. Nem mellékesen a Square, illetve a PayPal Here is elfogadja az összes elterjedt kártyafajtát. Az új generációs terminálüzlet a fentiek következményeként igen sikeresnek bizonyul, a kicsi kereskedők kapkodnak utána. A már hosszabb ideje a piacon lévő Square több mint 1 millió partnerről beszél, akik az ő megoldásukkal intézik a kártyás fizetést, a múlt hónapban debütált PayPal Here programba pedig azonnal 200 ezer kereskedő jelentkezett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról