Szerző: Dojcsák Dániel

2011. november 22. 10:56

Keveslik a kis kiadók a streaming bevételeket

A streaming zenei szolgáltatások jelentősen átalakítják a zeneipart. Másképp hallgatunk zenét, másképp “vásárolunk”, de a longtail filozófia hiába hatja át a modern zenedisztribúciót, a kis kiadók ugyanúgy rosszul járnak mint a CD-korszakban.

A Spotify sikeresen hizlalta közel 20 millió dalra a kínálatát, rendszeren belül tudja a nagy amerikai kiadók teljes repertoárját, illetve több ezer kisebb kiadót és független előadót is. Első alkalommal fordult elő, hogy valaki a bekerülés után meggondolta magát és egy nagyobb katalógust kiszedetett arra hivatkozva, hogy anyagilag nem éri meg bent maradni.

Nem aprópénzt akarnak a nevesincs előadók

Az STHoldings az általa képviselt 238 kiadó nevében távolíttatott el előadókat, albumokat a rendszerből, ugyanis az előadók elégedetlenek a streaming rendszer által folyósított kifizetésekkel. A zenevásárlásos modellel szemben a streaming szolgáltatóknál az egyes lejátszások után keletkezik jogdíjfizetési kötelezettség, a Spotify esetében minden lejátszás után hozzávetőleg 1 forint. Ha az iTunes-on vásárolja meg valaki a dalt, az a jogtulajdonosnak átlagosan 70 dollárcent, mai árfolyamon 158 forint bevételt jelent, így egy zenésznek akkor éri meg egy hallgatót a Spotify-on keresztül elérni, ha az legalább 158 alkalommal meghallgatja a dalt. Sőt, a nagyon kevés rajongóval rendelkező előadóknak még többet kell teljesíteni, ugyanis a jogtulajdonosnak éves díjat kell fizetnie, hogy egyáltalán a katalógus része legyen.

Ha valaki naponta 30-50 számot hallgat meg, akkor csak havi 1-2 ezer forintnyi jogdíjat termel összesen az előadók számára, ez pedig a longtail végén lévő muzsikusoknak nevetséges összegeket jelent. Ez a helyzet mindaddig így is marad, amíg a zeneipar nem húzza be a hallgatók kritikus tömegét és a sok apró összeg nem áll össze egy korrekt piaccá. Az online streaming ugyanis nem hozzáad az eddigi CD- vagy digitális eladásokhoz, hanem átveszi a szerepét: aki előfizet egy zenei szolgáltatásra, az értelemszerűen kevesebb vagy akár nulla CD-t, MP3-mat vásárol. Miért is tenné? Amíg az adott felhasználó az illegális letöltésekről nyergel át, addig nincs gond, mert új vásárlóként jelenik meg, de ha valaki eddig vásárolt zenéket, akkor csökkenti az iparág bevételeit.

Az indie kiadók és szerzői kiadást megjelentető előadók szempontjából még kritikusabb a helyzet. Ezeknek a zenészeknek a nagy kiadók által eddig is kínált disztribúciós- és marketinghálózat túl drága volt, ezért vonultak ki egy saját szegmensbe, ahol a kiadói apparátus költségeit megspórolhatták. A Spotify és minden hasonló szolgáltatás viszont éppen úgy viselkedik a disztribúció szempontjából, mint az eddigi lemezkiadók, s pont olyan nagy az elvonás aránya is. Sőt, még marketing szempontból is átveszik bizonyos szintig a lemezcég funkcióját, hiszen az ajánlórendszerek, a megosztás, a belső hírcsatornák, kiemelések, keresési találatok a hallgató elé tolják a tartalmat. Ha eddig az MTV-n vagy a rádiókban kellett műsoridőt vásárolni, akkor most a zeneboltokban és a streaming szolgáltatóknál kell az ajánlórendszerben feljebb kerülni.

Ebből a rendszerből viszont már nehezebb kimaradni, hiszen a streaming már nem csak az adathordozó, hanem a lejátszó is egyben - nem túl életszerű, hogy a szerzői kiadás mintájára egy előadó vagy előadócsoport a magasabb bevételek reményében egy saját streaming szolgáltatást indítson Éppen ezért ez a korszak még arrogánsabb lehet a kis előadókkal szemben. A Spotify tulajdonosai közt ott vannak a nagy zenei kiadók is, biztosan nem fognak kedvességből kivételt tenni a kicsikkel, habár technológiailag soha nem volt még ilyen könnyű külön kezelni a különböző súlycsoportokat.

Az STHoldings által képviselt egyik kiadó konkrétan úgy fogalmazott, hogy a Spotify elveszi a zene különlegességét és nagyon rossz hatással van az eladásokra. "Lets keep the music special, fuck Spotify!" - fogalmaz a szervezet. A kivonulás oka egyértelműen az, hogy 2011-ben a zeneipar bevételeiben körülbelül 50-50 százalékban van jelen a CD, illetve a bármilyen digitális értékesítés. A fentebb említett okok miatt az indie előadók arányaiban nagyobb bevételt képesek realizálni a CD-eladásból, mint streamingből. Ha viszont elérhetőek lennének a streaming piacon, azzal gyakorlatilag megölnék a saját piacukat idő előtt. Néhány éven belül konszolidálódni fog várhatóan a digitális terjesztés, jól megfér majd egymás mellett a vásárlás és a streaming is, a CD, mint utolsó fizikai hordozó pedig szép lassan kikopik, mint ahogy a kazetta is eltűnt.

Túl pontos a teljesítménymérés

A kis előadók legnagyobb fájdalma nyilván az, hogy a streaming rendszer kifizetései a hallgatásokkal egyenese arányosak és nem csak a zene hallgatására való jogosultság megszerzését mérik. A kevéssé ismert előadók így újra kimaradnak a jóból, ahogyan nem tudtak értelmes bevételeket termelni a CD-boltokban sem. A streaming szolgáltatásokban a kevéssé népszerű előadók nem a kiadó részesedése miatt nem szereznek elegendő bevételt, egyszerűen azért, mert a rendszer nem rájuk van méretezve.

Fejlesztő vagy? Segíts! Hack the Crisis. Gyere hétvégén fejleszteni, csatlakozz a hazai fejlesztői közösséghez!

Pedig az online streaming kitűnő lehetőség, hiszen ugyanannyi kattintással lehet elindítani a szerzői kiadásban megjelent előadó dalait, mint a nagy kiadók szupersztárjait, elvileg minden lehetőség adott ahhoz, hogy egy előadó maximalizálja a hallgatóságát. Az elérhetőség azonban nem garantál semmit, az előadónak ugyanúgy figyelmet kell keltenie, ismertségre kell szert tennie, sőt nem elég már egy-egy menő számot felfuttatni, hanem igazi, hűséges közönséget kell szervezni.

Megbánják?

Az STHoldings kiszállói bizonyára elégedetten dőlnek most hátra, hogy a múlt hét óta már nem zsigereli ki őket a Spotify, de a lépéssel az esélyét is elvették annak, hogy a streaming szolgálttáson keresztül pénzt keressenek. Tény, hogy a széles katalógus és az átalánydíjas fizetés ellaposítja, széthúzza a hallgató által fogyasztott repertoárt, alig néhány kedvenc marad, amit agyonhallgatunk, de a Last.fm statisztikákat böngészve kiderül, hogy a legtöbb online zenehallgatónál minden szám havonta 1-2 alkalommal kerül sorra. A megoldás adott: sok ezer vagy sok millió olyan felhasználóhoz kell eljutni, akik hajlandóak legalább néhány alkalommal lejátszani a kis előadó számait. A warezolók és az analóg rádiót hallgatók tömegéből még van hova terjeszkedni.

a címlapról