:

Szerző: Koi Tamás

2011. november 18. 13:13

A Dunántúlon is Hipernetre váltott a Telenor

A főváros után az ország nyugati régiójában is lezárult a Telenor idén tavasszal kezdődött hálózatmodernizációs folyamata, így mostantól a dunántúli térség teljes, 3G-vel lefedett területen elérhető az operátor Hipernet márkanevű szolgáltatása.

A Telenor Magyarország ma bejelentette, hogy a közel 800 budapesti bázisállomás cseréje után további 415 bázisállomás modernizálásával és 42 új rádiós csomópont telepítésével az ország teljes nyugati régiójában elérhetővé tette a Hipernet márkanevű mobilnet-szolgáltatást. A DC-HSPA+ technológiára épülő, elméletileg 42 Mbps letöltési sávszélesség elérésére képes hálózatot a szolgáltató jövőre az ország teljes területére kiterjeszti.

A szolgáltató augusztus közepén jelentette be, hogy elsőként Budapesten és néhány környező településen az addigra már modernizált, szoftveresen felprogramozható bázisállomásokon aktiválja a DC-HSPA+ átvitelt. A vállalat ezzel a mobilnet-szolgáltatások sebességi versenyében egycsapásra utolsóból az elsővé lépett elő, hiszen akkor egyik riválisának sem volt még piackész DC-HSPA+ 3G-s rendszere, a versenytársak közül a Vodafone-nak pedig nem is lesz: a piros szolgáltató éppen tegnap jelentette be, hogy a 3G-s hálózatát 21 megabitesre fejleszti fel. A T-Mobile azóta már egy LTE-teszthálózatot is bemutatott, melynek kereskedelmi rajtja január elején várható.

A Telenor kínai partnerével, a ZTE-vel karöltve kezdte a hálózat modernizációját idén tavasszal. A szolgáltató a teljes rádiós infrastruktúra, valamint a maghálózat elemeit lecseréli az új beszállító berendezéseire, nagyjából másfél éves időtávlatban. A ZTE úgynevezett SingleRAN rádiós egységeket szállít a Telenornak, ezek a rádiós technológiát tekintve szoftveresen konfigurálhatók, így a szolgáltató egy már lecserélt bázisállomáson tetszőleges 3G-s szabvánnyal biztosíthat internetelérést, sőt, akár LTE-szolgáltatást is bevezethet ugyanazokkal az eszközökkel.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A mostani, nyugat-magyarországi bővítési folyamatot - melynek részeként 18 olyan településen is elindult a 3G-szolgáltatás, ahol eddig nem volt elérhető - az ország keleti részének mobilnetes "felzárkóztatása" követi. A Telenor a teljes folyamat során körülbelül 6000 hálózati elemet cserél le, és a jövő év közepére teljesen megújítja rádiós rendszereit és az azt kiszolgáló teljes infrastruktúrát.

A szolgáltató számára az új hálózat felállása után elsősorban üzletpolitikai döntés, hogy mikor indítja el kereskedelmi üzemben az LTE-szolgáltatást. A cégnek ehhez még frekvenciát sem kéne szereznie, hiszen ugyanabban a sávban, ahol a T-Mobile teszteli az LTE-szolgáltatását a Telenor kétszer annyi frekvenciával rendelkezik, vagyis nagyobb kapacitást tud kiosztani a kliensek közt. Ehhez ugyanakkor szükséges lehet a bázisállomásokat a központi adatcserélőkkel összekötő felhordóhálózat bővítése is, a Telenor azonban ezen a téren is jelentős fejlesztéseket hajt végre a hálózatmodernizáció során.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.