Szerző: Bodnár Ádám

2011. november 8. 10:34

Negyedmillió okostelefon fogyott itthon három hónap alatt

Több mint kétszeresére nőtt a magyar okostelefon-piac a harmadik negyedévben, derül ki az IDC adataiból. Ma már egyértelműen ezek jelentik a mobiltelefon-eladások növekedésének motorját.

A gazdasági bizonytalanság ellenére szárnyalnak Magyarországon az okostelefon-eladások, a harmadik naptári negyedévben több mint 260 ezer készülék fogyott itthon, több mint kétszer annyi mint egy évvel korábban. A teljes mobilpiacnak 35 százalékát tették ki az okostelefonok, derül ki az IDC statisztikáiból.

Lendületes növekedés

A magyar mobiltelefon-piac éves szinten több mint 11 százalékkal bővült, a növekedés egyértelműen az okostelefonok terjedésének köszönhető. A tavalyi harmadik negyedévben 667 ezer készülék fogyott, ezekből 120 ezer volt okostelefon, idén a 741 ezer készülékből 260 ezer. Az IDC adatai szerint tehát a "feature phone"-ok forgalma 12 százalékkal visszaesett, miközben az okostelefonoké 116 százalékkal nőtt, messze felülmúlva a globális piac 42,6 százalékos éves növekedését.

A legnagyobb mobiltelefon-gyártó a hazai piacon a Samsung, a cég a feature phone-ok és az okostelefonok szegmensében egyaránt toronymagasan vezet a versenytársak előtt. Mindkét szegmensben a Nokia a második, az okostelefonok szegmensében a harmadik hely az Apple-é - a többi okostelefon-gyártó közül egyedül a Sony Ericsson számít jelentős piaci szereplőnek, a többi szereplő (pl. HTC, RIM) részesedése gyakorlatilag elhanyagolható volt itthon ebben a negyedévben. Hitter Lénárd, az IDC elemzője szerint a piaci részesedések eléggé fluktuálnak Magyarországon, így ezekből messzemenő következtetéseket nehéz levonni.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A szakember a negyedik negyedévre a piac enyhe bővülésére számít a gazdasági bizonytalanság ellenére, ahogy jön az ünnepi szezon és a szolgáltatók karácsonyi akciói keretében valószínűleg minden eddiginél többen vásárolnak majd okostelefont - a részarányuk a teljes piacnak akár 40 százalékát is kiteheti. A belépőszintű készülékek ára ma már 30-35 ezer forint környékére esett, így gyakorlatilag mindenki számára elérhetővé váltak, de az eladások zömét továbbra is az 50-60 ezer forintos kategória teszi ki.

Globális okostelefon-piac a harmadik negyedévben (Forrás: IDC)

Világszinten vezet a Samsung

Az okostelefonok globális piacát a Samsung vezette 20 százalékos részesedéssel, a koreai vállalat több mint kétszeresére növelte eladásait egy év alatt. A második helyet a 14,5 százalékos Apple szerezte meg, a cég 21 százalékkal több készüléket adott el mint tavaly, a piaci átlagnál kisebb növekedés feltehetően annak tudható be, hogy a vásárlók az iPhone 4S megjelenésére vártak. A világpiac harmadik helyén a Nokia állt 14,2 százalékos részesedéssel, a finnek eladásai több mint harmadával zuhantak éves szinten. A negyedik helyet a HTC szerezte meg, a tajvani vállalat több mint duplájára növelte szállításait.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról