Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Befolyásos szövetségest szerzett a Microsoft a Google ellen

Koi Tamás, 2011. május 04. 10:41
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Gyűjti maga köré a szövetségeseket a Microsoft a Google elleni háborúban, melyet egyre inkább úgy tűnik, hogy a mobilplatformok, mobileszközök frontján fog megvívni a két cég. A redmondi óriás ezúttal a BlackBerryket gyártó kanadai Research in Motion-t nyerte meg magának.

hirdetés

A floridai Orlandóban tegnap kezdődött BlackBerry World konferencia kétségtelenül legérdekesebb pillanata az volt, amikor Mike Lazaridis, a Research in Motion (RIM) társelnök-vezérigazgatója a színpadra hívta Steve Ballmert, a Microsoft elnök-vezérigazgatóját. Ballmer rövid beszédében bejelentette, a két cég a Bing szolgáltatásokra épülő stratégiai együttműködést kötött, melynek részeként a Microsoft keresőmotorja és térképszolgáltatása integrált részét képezi  a BlackBerry okostelefonoknak.

Surprise, surprise

Az együttműködés pontos részleteiről egyelőre meglehetősen keveset lehet tudni, jellemző, hogy eddig sem a Microsoft, sem a RIM nem adott ki sajtóközleményt a témában, így többek közt a megállapodás anyagi részleteire sem derült fény. A bejelentés állítólag annyira váratlanul érte a konferencia résztvevőit, hogy az előadások után még a RIM egyes felsővezetői sem tudtak érdemben nyilatkozni az elemzőknek, akik egyébként többnyire egyetértenek abban, hogy a Microsoft tekintélyes összeget fizethet a gyártónak a megállapodás részeként.


Lazaridis és Ballmer: az ellenségem ellensége a barátom

A redmondi szoftvercégnek láthatóan úgy is megéri befektetni a BlackBerry-platformba, hogy ezzel tulajdonképpen egyik riválisát erősíti. A BlackBerry platformmal megerősítve a Bing keresőpiaci dominanciája a mobileszközök dinamikusan bővülő piacán jelentősen nőhet, másrészt a RIM kitűnő hátországot biztosíthat a Microsoft számára abban az esetben, ha saját platformja, a Windows Phone 7 minden igyekezet ellenére sem tud maradandó nyomot hagyni a piacon.

Az összeborulással emellett jól járhat a RIM is, hiszen a cég az utóbbi időben jelentős térvesztést volt kénytelen elkönyvelni az okostelefon-piacon, elsősorban az Android-alapú megoldások kíméletlen előretörésének köszönhetően. A Bing a két cégtől származó információk szerint ettől függetlenül nem élvez majd kizárólagosságot a BlackBerryken, csupán "alapértelmezett" szolgáltatás lesz - a Google keresője és térképszolgáltatáas éppúgy jelen lesz a platformon, mint eddig.

Úgy androidos, hogy nem androidos

A RIM számára a Google, mint partner elvesztése más szempontból sem lehet opció. A cég nemrég jelentette be, hogy az április közepe óta kapható PlayBook tabletre a nyártól androidos alkalmazásokat is lehet majd portolni, és vélhetően a jövőben megjelenő, QNX-alapú BlackBerrykre is elérhetők lesznek majd egyes androidos programok. Ezzel a kanadai cég anélkül nyithat a kommersz piacok felé, hogy be kellene állnia az androidos gyártók egyre népesebb, és csekély diverzitást mutató táborába. Ehhez a tervhez azonban szükség lehet a Google támogatására is.

A Microsoft és a RIM partnersége egyébként nem teljesen új keletű: a BlackBerry Enterprise Server és a Microsoft Exchange vállalati megoldásokat már régen összekapcsolták, emellett a PlayBooknak már most is az alapértelmezett keresőmotorja a Bing. A BlackBerry okostelefonokhoz az App World alkalmazás-piactéren keresztül letölthető egy BIng alkalmazás is, ám ezt egyelőre csak az Egyesült Államokban élők érhetik el. A két cég együttműködése vélhetően ugyanerre, vagyis az észak-amerikai régióra terjed majd ki elsőként, a Microsofttól származó információk szerint a szolgáltatók dönthetik majd el, hogy olyan szoftvert telepítsenek-e az általuk forgalmazott BlackBerrykre, amelyen a Bing szolgáltatások alapértelmezettek.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!