Szerző: Dojcsák Dániel

2011. február 8. 16:13

Kipróbáltuk: LG Optimus 2X - kétmagos szörny

Végre felébredt az LG és a tavalyi tépelődés után erősen indítja az évet. Az Optimus GT540 kategóriájában elég jól teljesített, de nem volt igazi hírvivő, így senki nem kalkulált az LG-vel ezen a területen. Az Optimus 2X a csúcskategóriás presztízstermék, aminek sikere a középkategóriás eladásokat is serkentheti.

Az idei évet korán kezdte az LG, s azonnal  két csúcskategóriás modellel rukkolt elő. Az LG Optimus 2X-et már decemberben bejelentette a cég, míg az LG Optimus Black januárban adott hírt magáról. Ugyan a forgalmazás csak hetek múlva indul meg, de a HWSW-nek alkalma nyílt kipróbálni, kézbe fogni, alaposabban megvizsgálni a két új mobilt. Az összkép nagyon pozitív: mindkét okostelefon ízléses dizájnt, szép kijelzőt, erős hardvert és megfelelően ötletes és kicsiszolt szoftvert kapott. Az egyetlen negatívum az árcédula lehet, ugyanis szinte biztos, hogy a 2X a Samsung Galaxy S fölé lesz árazva, de a Black listaára sem valószínű, hogy 100 ezer forint alatt lesz.

Erős hardver

A zászlóshajó idén az LG-től az Optimus 2X lesz, s meg is van benne minden, amit ma elvárunk egy csúcskategóriás androidos okostelefontól. A legtöbbek által kiemelt részlet egyértelműen a két ARM Cortex-A9 magos NVIDIA Tegra 2 chip, ami gondoskodik arról, hogy az okostelefonokra szabott tartalmak egyike se akadhasson meg. A teszt alatt megdöbbentő fürgeségről tett bizonyságot a mobil, s az Index.hu főoldalán elindított Flash videóval is ugyanolyan simán lehetett görgetni, mintha csak egy üres lapot csúsztatnánk. A menük és a kezelőfelület sosem akadt meg, a képek és videók betöltése is sima.

A HD videolejátszás közben a csúszkán össze-vissza klikkelve azonnal továbbment a film az új pozíciótól, az sem okozott gondot, ha közben a háttérben futott az Angry Birds és épp egy 100 megabájtos program letöltése zajlott Wi-Fi-n keresztül. A 2X a dobozból kibontáskor Android 2.2.2-t futtat, de amint az LG mérnökei elkészülnek a Gingerbread (2.3) portolásával, az is elérhető lesz. Az androidos világban az új verzióval kapcsolatos ígéret pedig ma többet ér, mint bármilyen extra funkció.

Házimozi és konzol

Pedig ez utóbbiból is jutott bőven. Azon túl, hogy a mobilon előretelepítve találnak majd a felhasználók komoly játékokat, amivel az erős processzor és grafikus chip kipróbálható, fontos megemlíteni, hogy a mobil támogatja a DLNA szabványt, illetve HDMI-csatlakozó is van rajta, így akár kábellel, akár anélkül át lehet küldeni a mobil képét egy nagyképernyős tévére. Játszani is igen szórakoztató a kézben tartott mobilon, amik a PC-k 7-8 évvel ezelőtti grafikai szintjét már most képes hozni, de akár egész estés mozizás is elképzelhető a telefonról.

A tartalmaknak van is hely bőven, hisz a belső memóriából 1,4 gigabájt áll a felhasználó rendelkezésére, hogy programokat telepítsen, ezen felül pedig az adatoknak ott lesz az 5-6 gigabájt szabad hely a belső SD-kártyán, akinek pedig ez sem lenne elég, az még bővítheti ezt további 32 gigabájttal microSD kártya révén. Nem maradt ki az Optimus 2X-ből semmi kötelező, így a Wi-Fi 802.11 b/g/n, GPS, HSDPA/HSUPA, Bluetooth A2DP, sztereó rádió, gyorsulás mérő, giroszkóp, közelségérzékelő, LED-vaku, 8 megapixeles kamera, HD videofelvételi lehetőség is erősíti a 2X specifikációját.

Lopni csak jót, s jól

Igazán előremutató módon sikerült a felhasználói kezelőfelület is, amit csak Optimus UI-nak nevezett el az LG. A más gyártóknál jól bevált megoldásokat egyszerűen lemásolta a cég, de ezeken felül sikerült azért nagyon ütős saját ötleteket is megvalósítani. A "pinch zoom" home screen kezelést már láthattuk a HTC-nél, illetve több apró megoldás is látványosan onnan származik. Vizuálisan egy kicsit a Samsung TouchWiz köszön vissza a felületen, főleg az egyedi ikonok miatt, amik ezek szerint nem is lettek túl egyediek.

Csinos megoldás viszont, hogy a widgetek nagy része már nem otromba dobozokba van helyezve, hanem átlátszó hátterűek, így sokkal jobban illeszkednek bármilyen témába amit a felhasználó beállít. Külön jól néz ki a teljes képernyős fotó-videó widget, ami függőlegesen scrollozható, így nem kell többé menükben keresgélni, ha egy képet vagy filmet akarunk előbányászni. Maga a megjelenítő alkalmazás és a listázás viszont egy az egyben azonos a Samsung TouchWiz-ével.

Hadonássz, forgasd!

Ha valaki kézbe veszi a mobilt és belép a beállítások közé, akkor az tűnhet fel neki, hogy bekerült egy új menüpont, mégpedig a Gestures, ami magyarul egyelőre Jelek néven fut, de feltételezhetően a végleges szoftverben valami kifejezőbbre módosítják. Itt az érintőkijelzőn végrehajtott rajzos, illetve a giroszkóp segítségét igénybe vevő mozdulatokhoz kapcsolt funkciók működését állíthatjuk be.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A mobil bal oldalán találunk egy "G-gombot", amit megnyomva, ha az adott felület támogatja, akkor aktiválhatjuk a giroszkópot. Ezzel például a home screeneket tudjuk döntögetve lapozni, ami akkor lehet érdekes, ha éppen egy ikont akarunk áthelyezni egyik lapról a másikra. Még egyszerűbb, de annál zseniálisabb ötlet, hogy bármilyen lapozható részen vagyunk, például egy fotógalériában, akkor a mobil jobb vagy bal oldalát megpöckölve máris léptünk egyet az adott irányba. Hihetetlen, hogy ez eddig senkinek nem jutott eszébe, igazi "csajozós" funkció, nem kell róla beszélni, csak használni kell, hadd ámuljanak a népek. Ilyet még az iPhone sem tud.

A Black sem rossz

Az Optimus Black egyébként szoftveresen hasonló manőverekre képes, azonos szoftververzió lesz mindig elérhető a két mobilra. A különbség mindössze annyi, hogy nem a kétmagos processzorral, hanem a 2010-es évben megszokott sima 1 GHz-es processzort kapott, illetve a Black egy valamivel könnyebb, gyengébb műanyag házzal érkezik, cserébe viszont alig 109 gramm. A 2X kijelzője egy igen nagy fényerejű LCD, ami talán az iPhone-ban is használt IPS megoldás, talán nem (ezt az LG hazai képviselői sem tudták megmondani), míg a Black egy teljesen új technológia. Napfényben is egészen jól látható a képe, amit sikerült is kipróbálni a februári tavaszban.

Mindkét mobil még ebben a hónapban megvásárolható lesz elméletileg, bár előfordulhat, hogy itthon valamivel később indul az értékesítés. A két készülék biztosan ott lesz egy vagy több hazai szolgáltató kínálatában, így nem kell a listaárat kifizetnie egyben a vásárlóknak. Amint a végleges verzió megérkezik, akkor az Optimus 2X-et egy alaposabb, hosszabb tesztnek is alávetjük majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról