Szerző: Koi Tamás

2011. február 1. 13:06

Olcsó tarifacsomag jött az olcsó okostelefonokhoz

Itthon is egyre népszerűbbek a hangszolgáltatáson kívül az üzeneteket, és adatforgalmat is magukba foglaló tarifacsomagok. A szolgáltatók ma már nem csak a tehetősebb előfizetőkre gondolnak, hanem azokra is, akik olcsóbb okostelefonjukhoz szeretnének all-inclusive tarifát választani.

A T-Mobile az iPhone-ok esetében bevezetett ikon tarifacsalád sikerén felbuzdulva 2009 tavaszán új tarifakonstrukcióval lépett piacra, melyet részben vagy egészében véve a többi piaci szereplő is átvett. A MédiaMánia tarifák lebeszélhető hívásperceket, SMS-t és adatforgalmat egyaránt tartalmaznak, emellett a szolgáltató - mérsékelt sikerrel - a mobilos tévézésre is igyekezett rávenni előfizetőit, így egy több csatornából álló, 3G-alapú, időkorlátos tévészolgáltatás is a része a csomagoknak.

A szolgáltató február elsejével új taggal bővítette a MédiaMánia családot: a MédiaMánia XS nevéből eredően elsősorban a sokoldalú minimálfogyasztóknak lehet kedvező ajánlat, hiszen a 3000 forintos havidíjban minden, a nagyobb értékű tarifáknál meglévő szolgáltatásból kap az ügyfél, csak értelemszerűen kevesebbet. Az új tarifa hiánypótló megoldás lehet a T-Mobile portfóliójában, hiszen az olcsó okostelefonok egyre kelendőbbek, mindeddig azonban nem volt lehetősége az ügyfeleknek arra, hogy ezekhez a készülékekhez arányosan olcsóbb tarifát is válasszanak.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A mától elérhető MédiaMánia XS díjcsomag 150 megabájtos adatforgalmi korlátot, tíz SMS-t, valamint 5 óra Mobil TV-t tartalmaz, a havi díj száz százalékban lebeszélhető, belföldön 29 vagy 35 forintos percdíjjal, attól függően, hogy milyen irányba kezdeményezi a hívást az előfizető. Túlforgalmazás esetén az SMS-díj 29 dorint, az adatforgalmi díj pedig 10 fillér tíz kilobájtonként. A mobiltévé túlfogyasztásáért percenként 5 forintot számláz a szolgáltató.

A Vodafone és a Telenor kínálatában szintén megtalálhatók a MédiaMániához felépítésében hasonló tarifák. A piros szolgáltatónál a legolcsóbb, netszolgáltatást és beszédszolgáltatást is tartalmazó ajánlat a Vodafone 50 Plus Surf, ennél 2750 forintos havi díjért cserébe 100 megabájtot és 50 percnyi beszélgetést kap az ügyfél. A Telenornál a MobilKvartett-család jött létre hasonló céllal, a legolcsóbb tarifa itt a MobilKvartett 150, mely 150 lebeszélhető percet, 150 megabájt adatforgalmat és 75 SMS-t tartalmaz 5000 forintos havidíjért cserébe.

A három szolgáltató közül egyedül a T-Mobile kínál mobiltévét a csomagolt tarifában, ezt azonban a cég jogosult kikapcsolni, ha az előfizető 30 egymást követő napon nem tévézik a telefonjával.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról