Szerző: Dojcsák Dániel

2010. november 26. 16:12

Gyenge próbálkozás a Facebook ellen a Diaspora

A legtöbben nem jósolnak sok jövőt a Facebook központosított struktúrája és a fura adatkezelési elvek elleni kampánynak is felfogható új közösségi hálózatnak, a Diasporának, de a forráskód szeptemberi bemutatása után most egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, elindult a teszt.

Kedden a Facebook-kihívó Diaspora első tesztelői megkapták a meghívókat, így néhányan már kipróbálhatják hogyan is működhetne más alapokra helyezve a közösségi hálózatok világa. A New York-i Egyetem néhány hallgatója által életre hívott Diaspora ötlete az első személyes adatok kezelésével kapcsolatos első Facebook-krízis után vetődött fel, s fél év alatt sikerült kézzelfogható rendszert varázsolni a koncepciók alapján. Az amerikai közösségi óriás privát szférát gyakran sértő beállítási lehetőségei miatt csalódott fejlesztők sikeresen vették a pénzgyűjtési szakasz akadályait is, s először 10, majd 200 ezer dolláros befektetést szereztek ügyükhöz. A hat hónap nem sok idő, viszont az interneten egy fél korszaknak számít, s az azóta eltelt időben a Facebookkal kapcsolatos ilyen kritikák szinte teljesen eltűntek, s már nem hőzöngenek a felhasználók a személyes adatok önkényes kezelése miatt. Megszokták.

Kipróbálták

A Mashable közte volt azoknak, akik meghívót kaptak a zárt tesztre, s a tapasztalataikat azon nyomban meg is osztották a közönséggel. Első megjegyzése a cikk szerzőjének, hogy a Diaspora hozza az alfa verziók minden ismérvét, azaz nagyon sok funkció hiányzik belőle, a működés instabil, egyes böngészőkben egyáltalán nem is működik az oldal. Ezeket természetesen a fejlesztés ezen fázisában nem lehet hibaként felróni.

A kezelőfelület ígéretes, letisztult, egyelőre nincsenek hirdetések, s nincs benne semmilyen szemét, felesleges kolonc. Igaz, a tesztelés fázisában az aktivitás is igen ritka, így nem lehet megítélni a felület igazi természetét. A Mashable szerint a jelenlegi állapotban ez a minimalizmus túlzás, s kihaltnak, üresnek tűnik az egész. A koncepció viszont kezd kibontakozni már most, s jó látni, hogy az adatok "hordozhatóak", titkosíthatóak és szelektíven kezelhetőek. Bárki letöltheti az összes adatát közvetlenül a profilból, s a profil feletti kontroll teljes, például a törléshez nem kell olyan kusza akadályokon átvergődni, mint a Facebook esetében.

Más aspektus

Figyelemfelkeltő az "Aspects" funkció, ami leginkább a Facebook Groups megoldására hasonlít. Szabadon választott emberekből egy csoportot formálhatunk, s azon felül, hogy külön-külön lehet kommunikálni ezekkel a társaságokkal, egyedileg szabályozható, hogy mit osztunk meg velük, mihez van jogosultságuk, sőt, külön láthatjuk ezen emberek aktivitásait is akár. Ez egy nagy előny a Facebookhoz képest, ugyanis könnyedén elkülöníthetőek az életterek, s a munkatársak, szakmabeliek és mondjuk a magánélet vagy a régi barátok nem keverednek, s nem okoz kellemetlenséget az, hogy éppen melyik énünk szerint viselkedünk az online térben.

Az ismerőseinket hozzáadhatjuk egynél több Aspecthez is, viszont ezek a beállítások teljesen privátak, azaz mi beállítjuk, hogy kit tekintünk barátnak, havernak, ellenségnek, bárminek, de arról sem az a személy, sem más nem értesül. Kicsit barkácsolósnak tűnik, de ez a módszer sokkal jobban szimulálja a valós kapcsolatrendszereket, így könnyebb a virtuális és a valódi élettereket szinkornban tartani. A Diasporán belül tehát célzottan is kommunikálhatunk, de nyilván lehetőség van megosztani gondolatainkat mindenkivel, sőt a felületen keresztül átküldhetünk Twitterre vagy Facebookra is üzeneteket. Jó jel, hogy a Diaspora nem kíván egy erősen zárt rendszerré válni, mint amire általában törekszenek a közösségi hálózatok.

Dávid és Góliát

Erre szüksége is lesz a rendszernek, ha szeretne komolyan labdába rúgni, ugyanis egyelőre senki nincs ott. Teljesen a nulláról indul a szolgáltatás úgy, hogy a célba vett Facebook akár 6-700 millió felhasználót, vagyis az internetezők mintegy felét is magáénak tudhatja, mire a Diaspora a béta fázisig jut. A jelenlegi verzióban a felhasználók keresése is elég gyengének tűnik, a Facebook ajánlórendszeréhez hasonlónak nyoma sincs, s a túlzottan rendszerezett és zárható opciók miatt lassabb terjedésre is lehet számtani, mint a mindent láthatóvá tévő Facebook esetén. Alap esetben felhasználónévre lehet keresni, illetve ha valaki beleegyezett, akkor a vezeték és keresztnév alapján is szűrhetünk. Nem lehet viszont a már meglévő kapcsolati hálóinkat összehasonlítva, kiválogatva átemelni az ismerősöket.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam?

Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

A lelkesedés bizonyára nagy a Diaspora fejlesztői és rajongói között, de egyelőre úgy tűnik, hogy a projekt nem más, mint egy  újabb közösségi szolgáltatás, ami a többiben elhanyagolt egy-egy szempontot emeli ki, de közben a többi, igazán fontos területen gyengén teljesít. Az adatok mozgatásának lehetősége és a privát beállítások aprólékos kialakítása zseniális, de mindez hiába, ha a hétköznapi igényeket nem elégíti ki a Diaspora.

Hacsak a fejlesztők nem dobnak valami nagyot, és nem lépik meg az összes fronton a szükséges lépéseket, akkor könnyen lehet, hogy amilyen hirtelen jött, úgy el is fog tűnni a Diaspora, anélkül, hogy elérné célját. Ami pedig nem más, mint alternatívát mutatni a Facebookkal szemben.

a címlapról