Szerző: Dojcsák Dániel

2010. november 10. 17:18

Megújult a Google AdSense

A tartalomszolgáltatók számára fontos, hogy az oldalukon lévő hirdetéseket hatékonyan kezeljék. A Google természetesen igyekszik ezt is kényelmesebbé tenni, amivel újabb ügyfeleket csábíthat el, illetve a meglévőket tovább aktivizálja. A hét éve működő AdSense komoly ráncfelvarrást kapott, ami leginkább a rendszer megjelenését, felületét érinti.

A Google AdSense ma már több mint 2 millió online kiadónál van jelen a világ több mint 200 országában, beépülve az online világ hirdetési piacának legmélyebb bugyraiba is. A Google célja természetesen az, hogy a hirdetési felületekkel rendelkező cégek a lehető legnagyobb pénzt vehessék ki ezekből a reklámokból, így növelve a Google bevételeit is, illetve gyengítve a többi hirdetési platform erejét.

Új funkciók után új körítés

Az idők során megjelentek a szöveges hirdetések mellett új formátumok is, mint a videó és a rich media, fejlődtek a szűrők, javult a targetálási lehetőség, így nőhetett az átkattintások száma is. A funkcionális fejlesztések mellett azonban kissé lemaradt a felület megújítása, most viszont nem kisebb foltozásokkal, hanem egy teljesen új felülettel lepte meg partnereit a Google.

A frissítés több mint 30 nyelven érhető el a lokalizált verziókban, illetve kivétel nélkül az összes országban megújult, ahol működik az AdSense. A teljes AdSense interfész átalakult, kezdve a programok beállításától, azok menedzselésén át a jelentéskészítésig. Általában a dizájnváltás problémát szokott okozni, hisz meg kell szokni az újdonságokat, de ebben ez esetben a funkciók alapvetően nem változtak, mindössze annyi történt, hogy az eddigi használati statisztikák és visszajelzések alapján újragondolva minden kézenfekvőbb, egyszerűbb, könnyebb lett, legalábbis a Google állítása szerint.

Három láb

A hivatalos blog bejegyzése szerint a frissítés alapvetően három területre koncentrál, melyek közül az első a korábbinál is mélyebb betekintés a kampányokba. A riportkészítés a korábbinál egyszerűbb felépítésű lett, s könnyebb a grafikus jelentéseket előállítani, több lehetőség kínálkozik a testreszabásra és az adatok szétválasztására, csoportosítására. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy pillanatok alatt láthatóvá lehet tenni, hogy mely hirdetések működnek, s melyek nem, s ennek az információnak a birtokában folyamatosan finomhangolható a reklámstratégia.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A második fókuszpont az ellenőrzés fejlesztése. A fejlettebb, de egyben egyszerűbb kontroll a Google szerint lehetővé teszi, hogy a tartalomszolgáltató jobban kézben tarthassa, hogy mely hirdetések és hirdetők jelenjenek meg a szájtokon. Nem titok, hogy szinte külön művészetnek számít a beérkező hirdetők kezelése, s ebben a témában most nem ők, hanem a felület tulajdonosok kaptak komoly előnyt.

A harmadik láb természetesen a hatékonyság, ami a teljes AdSense alapja. Az új felületen áttekinthetőbbek a bevételek és a kifizetésekkel kapcsolatos információk. A releváns, éppen szükséges funkciók jobban kézre állnak, s könnyebb a fiók beállításait változtatni, kézben tartani. A Google kiemeli, hogy a mérnökei ezen a területen alkottak igazán nagyot, s az eredmény az, hogy a felület a korábbinál stabilabb és sokkal gyorsabb lett. A Google sok munkaórányi energiát ölt bele a usability fejlesztésébe is, s ezzel kapcsolatban együtt működtek több kiadóval, beleértve kicsi és mamut cégeket is beleértve. A cél az volt, hogy a kiadóknál az AdSense kezelésével megbízott emberek könnyen képesek legyenek elsajátítani a rendszer kezelését, ne feltétlenül legyen szükség komoly tréningekre, mire egy dolgozó önjáróan tud dolgozni benne.

További részletek

Az újdonságokkal kapcsolatban részletesebb leírást találhat bárki az Inside AdSense blog bejegyzései közt, aminek az angol nyelvű mellett 14 egyéb mutációja is létezik, magyar egyelőre sajnos nem. Illetve ha valaki még mélyebbre ásna a témában, akkor a google.com/ads/newadsense oldalon ismerkedhet meg a felújított AdSense-szel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról