Szerző: Dojcsák Dániel

2010. október 11. 11:24

Önmagát vezető autót készített a Google

A Google mérnökei újabb meghökkentő projekttel álltak elő, aminek kivételesen alig van köze a webhez. Inkább úgy tűnik, hogy a fejlesztők túl sokat nézték a 80-as évek kultikus sorozatát a Knight Ridert, s kedvet kaptak ahhoz, hogy önmagát vezető autót készítsenek.

Pénteken a Google nyilvánosságra hozta egy jó ideje titokban futó projektjét, aminek keretében számítógépvezérelt autókat terveznek. A szenzorok adatai alapján a járműbe épített technika képes a kocsit akár városban, akár autópályán vezetni anélkül, hogy a sofőrnek bármit is kellene csinálnia. A cél elsősorban a vezető felszabadítása, illetve az, hogy az emberi figyelmetlenségből adódó balesetek elkerülhetővé váljanak, s nem utolsó sorban csökkenthető legyen a károsanyagkibocsátás is az optimális vezetés által.

A Google az elmúlt év során összesen 225 ezer kilométert tett meg az önmagukat vezető autókkal Kalifornia útjain, hogy tapasztalatot gyűjtsenek és tovább fejlesszék az ötletet. A teszthez hat darab automata sebességváltós Toyota Prius és egy Audi TT lett bevetve, de eddig a küldetést teljesen titokban tartották. A Techcrunch beszámolója szerint az önjáró Google autók közül az egyik Prius-t közel egy évvel ezelőtt már felvette videóra egy arra közlekedő amerikai, de akkor még senki nem tippelt volna arra, hogy ez a célja a teszteknek.

Felismeri a stop táblát is

A Google azelőtt, hogy az autókat az utakra engedte volna, először kiküldött egységeket, hogy térképezzék fel az utakat, az útjelzéseket és egyéb útviszonyokat. A jelzőtábláktól a felfestéseken át az úthibákig minden fontos adatot begyűjtöttek, amit természetesen a központi szerverek tároltak el és dolgoztak fel. Miután az alapvető információ rendelkezésre állt, az automata hibrid autók egy most még jelentősnek mondható számítási kapacitással rendelkező feldolgozó egységgel, illetve tucatnyi szenzorral indultak útnak.

A távolságokat lézeres mérőeszközök adják, azaz a fény- és látási viszonyok nem kelthetnek zavart a rendszerben. Az autó körül lévő többi jármű és egyéb tereptárgyak észleléséért kamerák felelősek, illetve radar szenzorok. A rendszer már most annyira fejlett, hogy az autó képes megállni a stop tábla előtt, meggyőződni arról, hogy továbbhaladhat-e, s csak biztonságosan indul el, sőt, a lámpás kereszteződések sem okoznak neki gondot.

Még csak tesztelik

A tesztek alatt egy biztonsági operátor persze mindig ült az autóban, s ha a szoftver hibázott volna, akkor azonnal képes lett volna korrigálni, illetve még két Google szoftvermérnök is utazott az autóban, akik folyamatosan figyelték számítógépeiken az autó működésének minden részletét. Ha pedig a napokban nyilvánosságra hozták a projektet, akkor az nem jelenthet mást, mint azt, hogy sikerrel jártak, s már most értelmezhető eredményeik vannak. A Google két alapítója Sergey Brin és Larry Page már évek óta olyan technológiákat emleget alkalmanként, ami képes kiváltani az emberi munkát, így könnyen gondolhatjuk, hogy a Google számára ez egy olyan melléktermék, ami a két alapító régi álma volt, s most, hogy a cég szárnyal, megengedhetik maguknak, hogy kísérletezzenek vele.

Az eredmény viszont nem csak az ő személyes fantáziájuk kielégítésére szolgálhat, hanem a fejlett világban sok életet menthet meg, s a környezet megóvásában is jelentős szerepe lehet. A WHO adatai szerint évente 1,2 millió ember hal meg közúti balesetekben, melyek nagy része elkerülhető lenne, ha nem figyelmetlen emberek, hanem mindig szolgálatkész "robotok" és programok vezetnék az autókat. A Google mérnökei szerint a balesetek több mint fele elkerülhető lenne automata rendszerek használatával.

"Hiba volt, hogy az autót hamarabb találták fel, mint a számítógépet"

Emellett a forgalmi dugók kialakulásának esélye is csökkenthető lenne, sokkal nagyobb áteresztőképességgel működnének az utak, illetve csökkene a károsanyagkibocsátás is az optimális közlekedés által. A szenzorokkal teletűzdelt járművel nyilván hálózatba lennének kötve, s kommunikálnának egymással, így az automata vezetők sokkal kisebb követési távolsággal, de nagyobb sebességgel haladhatnának egymás mögött. A szélárnyék hatása miatt a belső járművek fogyasztása csökkenne, illetve nem alakulna ki torlódás amiatt, hogy az autópályán két lassú jármű kezd másfél perces előzésbe elzárva az utat a többi autó elől.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda

Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Eric Schmidt egyenesen azt mondta, hogy óriási hiba volt az emberiség történetében, hogy "az autókat hamarabb feltalálták, mint a számítógépeket. A kocsiknak saját magukat kellene vezetnie, egyszerűen így lenne értelme". A projekt kifutásáról egyelőre nincsenek konkrét információk, az viszont biztos, hogy még jónéhány évet kell várni arra, hogy ilyen autók tömegével közlekedjenek az utakon. Egyrészt jelenlegi formájában csak azokon az utakon működik biztonságosan az automata, amit már feltérképeztek előtte, illetve egy éles bevezetéshez számtalan jogi és technikai akadályon is át kell küzdenie magát a megoldásnak.

Arról nem is beszélve, hogy ez csak akkor életképes, ha a rendszer ára megfizethető a tömegek számára is. Elsőként valószínűleg a professzionális vezetők életét könnyítheti majd meg hasonló megoldás, így a kamionok, taxik esetében lenne logikus egy ilyen rendszer bevezetése.

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról