Szerző: Koi Tamás

2010. szeptember 29. 15:27

Európába is átért a Nokia és az Apple jogi perpatvara

Európába is elért a világ legnagyobb mobilgyártójának számító Nokia, és az Apple közel egy éve tartó jogi perpatvara. A két cég egymást vádolja szabadalmak jogosulatlan felhasználásával, és mindkettő a másik termékeinek a betiltását követeli, jóllehet igen csekély az esély, hogy ez valaha bekövetkezik.

A Reuters értesülései szerint a Nagy-Britanniában indított szabadalomsértési perben az Apple, mint felperes lényegében ugyanazt kifogásolja, amit az Egyesült Államokban indított eljárás során is felrótt a Nokiának: A cupertinói vállalat álláspontja szerint a finnek jogosulatlanul használnak fel kilenc, zömében az okostelefonok kezelőfelületét érintő szabadalmat. A Nokia egyelőre vizsgálják a vádakat, végső soron pedig előfordulhat, hogy Európában is éppúgy keresztbe perli egymást a két cég, ahogy a tengerentúlon.

A Nokia és az Apple közt zajló jogi perpatvar különböző, a mobiltelefonok által használt technológiák jogosulatlannak vélt felhasználásából indult. A tárgyalóasztaltól végül a Nokia állt fel először és citálta bíróság elé az Apple-t 2009 októberében: a cég keresetében kifogásolta, hogy az amerikai gyártó a kezdetektől fogva licencengedély nélkül használja a Nokia tíz szabadalmát az iPhone telefonokban. Az érintett tíz szabadalom többek közt a GSM és 3G-s hálózatok kezelését, a beszédkódolást és a titkosítást fedi le - ezek felett a Nokia álláspontja szerint a finnek rendelkeznek.

Az Apple a védekező pozíciót offenzív taktikára váltotta december elején, amikor viszontkeresetet nyújtott be a Nokia ellen, határozottan visszautasítva a finn cég beadványában szereplő vádakat, emellett kifogásolta, hogy a Nokia mellesleg jogosulatlanul használja az Apple bizonyos szabadalmait, melyek elsősorban a kezelőfelület működését érintik (ilyen például a kinetikus görgetés, a kijelző tájolásának megváltozása stb).

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A felek közti vita tavaly év végére olyannyira elmérgesedett, hogy a bírósági szakaszon túl először a Nokia, majd az Apple is az amerikai importtevékenységet szabályozó Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsághoz fordult azt kérve, hogy a szervezet tiltsa meg a Nokia vagy az Apple telefonok importját, forgalmazást az Egyesült Államokban. A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság vélhetően jövőre hoz döntést az ügyben, a bírósági meghallgatásokra azonban 2012 előtt biztosan nem kerül sor. Szakértők szerint mindazonáltal kizárt, hogy bármelyik gyártó elérje, hogy a bíróság vagy a Kereskedelmi Bizottság korlátozásokat vezessen be az Apple vagy a Nokia termékek forgalmazását illetően - a felek alighanem peren kívül fognak megegyezni.

Az Apple egyébként nem kizárólag a Nokiát támadta a bíróságon, a tengerentúlon a tajvani HTC-t is beperelte a cég, 20 szabadalom illetéktelen használata vádjával. Az iPhone okostelefonok gyártója keresetében azt próbálja elérni, hogy a HTC szabadalomsértő termékeinek importját megtiltsák az amerikai hatóságok.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról