Szerző: Bizó Dániel

2010. augusztus 5. 10:19

Megérkezett a Mono Tools 2.0

Megjelent a multiplatform .NET alkalmazások fejlesztését elősegítő Mono Tools for Visual Studio második kiadása, amely immár MacOS X célplatformot is támogat, valamint lehetővé teszi a kód windowsos tesztelését is.

Az elsőként tavaly novemberben megjelent Mono Tools második kiadása lényegében a fejlesztők mozgási szabadságát növelte meg, valamint igyekezett lerövidíteni az elkészült alkalmazások teszteléséhez szükséges időt. A Novell által gondozott projekt célja, hogy windowsos .NET fejlesztők nem Windows-környezeteket is meg tudjanak célozni, méghozzá minimális befektetéssel, meglévő fejlesztési eszközeikkel. A Mono Tools a Visual Studióval integrálódik, annak egy kiegészítőjeként.

Az első kiadás kizárólag a SUSE Linux Enterprise disztribúciókat célozta meg, ez azonban már nincs így többé, a Mono Tools 2.0 immár más Linuxokat is támogat, név szerint az RHEL és CentOS operációs rendszereket, amelyek elterjedtek vállalati környezetekben. A kliensoldali támogatás szempontjából fontos a MacOS X platform megjelenése is, a Mono Tools révén a fejlesztők a Novell állítása szerint Visual Studióból ugyanúgy fejleszthetnek az Apple gépeire is, mint Linuxokra, ugyanazokkal az eszközökkel.

Ehhez kapcsolódóan szintén nagy segítség lehet a fejlesztők számára, hogy immár Windowson is támogatottan működik a Mono futásidejű környezete. A tesztelőknek így nem szükséges a működés helyességéhez másik operációs rendszeren tesztelni a kódot, ami teljesítménybeli okokból még akkor is körülményes lehet, ha virtualizáltan futtatjuk azt. A multiplatform működést segíti, hogy a Mono debugger immár az x86-os processzorarchitektúrák mellett más utasításkészletű hardvereket is támogatnak, mint amilyen a a PowerPC és a 390x.

A Mono Tools for Visual Studio többek közt kiértékeli a windowsos .NET kódot, hogy az abban használt API hívásoknak van-e megfelelője más célplatformokon, valamint kiértékeli azokat a pontokat a kódban, ahol kompatibilitási gondok adódhatnak például egy Mono/Linux és .NET/Windows környezet közt. Az alkalmazások fejlesztésén kívül a Mono Tools lehetőséget ad az alkalmazás publikálására is SLES, openSUSE rendszerképekkel, vagy azok JeOS változatára épülő alkalmazáskonténerekben.

A Mono Tools legnagyobb korlátja természetesen nem a fejlesztési környezetből fakad, hanem a .NET-et működését mimikáló Mono futtatási környezetből. A Mono ugyanis, természetéből fakadóan  jelentős lemaradással tudja csak követni a .NET környezet fejlődését, így a legújabb funkciók sosem érhetőek el, és néhány funkciót teljesen át is ugranak, hogy lépést tudjanak tartani. A Mono aktuális stabil kiadása, a tavaly decemberi 2.6 verzió a 2007-ben megjelent.NET 3.5 képességeinek nagy részét képes biztosítani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról