Szerző: Dojcsák Dániel

2010. július 20. 11:02

Veszélyesen sokan vannak Facebookon

A kalkulációk szerint ezen a héten a Facebook regisztrált felhasználóinak száma hivatalosan is eléri a félmilliárdot, ami azt jelenti, hogy a világon minden 13. ember már tagja a közösségi hálózatnak. A Facebooknál büszkék arra, hogy sikerült megváltoztatniuk az online kommunikáció és kapcsolattartás módját a weben.

"Fél milliárd felhasználó egy fontos mérföldkő, bárhonnan is nézzük" - mondta Dan Olds elemző, majd hozzátette, hogy "egyértelműen a Facebook lett az első számú közösségi hálózat a világon, ami egy igazi eredmény. Ennek ellenére, nem ülhetnek a babérjaikon, mert a pozíciójuk miatt kénytelenek sokkal alaposabban odafigyelni a felhasználói adatok biztonságára, a megfelelő tartalomszabályozásra és a stabilitásra".

Van is ok ünnepelni, meg nincs is

Egyes pletykák szerint a Facebook valamilyen látványos módon ünnepli majd az 500 milliomodik felhasználó belépését, és rá is fér a cégre az ünneplés, mert az elmúlt hónapokban leginkább negatív színben tűntek fel a médiában és a közbeszédben. Ugyan Zuckerberg azt nyilatkozta, hogy a felhasználói adatokkal kapcsolatos negatív hangulat egyáltalán nem befolyásolta az oldal népszerűségét, a statisztikákból úgy tűnik, hogy jelentősen csökkent az új regisztrációk száma, azaz lassult a növekedésük. Az Inside Facebook oldal statisztikái szerint júniusban drámai lassulás következett be - míg májusban még 7,8 millió új felhasználó érkezett az Egyesült Államokból, addig júniusban mindössze 320 ezer. Igaz az USA-ban a Facebook már márciusban átvette a Google-től a leglátogatottabb webhely címet.

A jelentős megtorpanás egyrészt jelentheti azt, hogy az Egyesült Államokban plafont ért a Facebook. Jelenleg ott 125 millióan használják a közösségi szolgáltatást, ami az internetező lakosságnak az 57 százaléka. Előfordulhat, hogy a többiek nem kívánnak részt venni a közösségi zsongásban. Az is lehetséges, hogy a tavasszal komoly visszhangot kapott adatvédelmi problémák riasztottak el sok embert. Ugyanakkor az is igaz, hogy azon felhasználók, akik már bent vannak, szinte megszállottjai lettek a közösségi kommunikációnak. Főleg a nőkre jellemző, hogy Facebook és Twitter függők lettek.

Jönnek a kihívók

Az erős kötődés, és a félmilliárdos közösség ellenére a Facebook nincs biztonságban. Sikerült bebizonyítaniuk, hogy a közösségi oldal egy jó üzlet, így az igazi kihívók csak most jöhetnek majd. Legyen akár kis réteg szereplő, akár óriásprojekt a Microsoft vagy a Google háza tájáról, mindenki a Facebookot fogja célozni, s onnan szeretne majd elcsábítani embereket. A rizikót pedig csak növeli, hogy a Google kapcsán egyre többet beszélnek arról, hogy boszorkánykonyhájukban egy igazi Facebook-gyilkost próbálnak összeállítani, amiről egyelőre csak annyit tudni, hogy Google Me néven fut a projekt.

Magyarországon szintén egyre jelentősebb szerepet kap a Facebook. Sőt, mondhatni, a Facebook az új iWiW, és a közösségi tevékenységek jelentősebb része már ott történik. Magyarok a Facebookon jelenleg körülbelül 1,5 millióan vannak, ami éppen egymillióval több, mint tavaly novemberben. A nők nálunk is többségben vannak, ugyanis a legutóbbi, 1,455 milliós bázisból 780 ezer nő, s csak 654 ezer férfi. A 18 év alattiak egyelőre nem árasztották el az oldalt, ők még csak 264 ezren vannak. A legnépesebb korosztály természetesen a 18-24, amit 436 ezer felhasználó képvisel. 25-34 évesekből 387, 35-50 évesekből 255 ezer regisztrált van, 50 éven felettiekből viszont csak alig 110 ezer.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról