Szerző: Dojcsák Dániel

2010. június 28. 10:54

Egy másodperc alatt betöltődik az új Gmail

A HTML5 előretörésével párhuzamosan a Google egyre szélesebb körben használja ki az abban rejlő lehetőségeket. Adam de Boor, szoftvermérnök elmondása szerint a felhasználók hamarosan a Gmail-ben egy sor újdonságot köszönthetnek.

De Boor még múlt hét végén, Bostonban, a Usenix Webapps ‘10 konferencián beszélt arról, hogy a Gmail számos területen ki fogja aknázni a HTML5-ben rejlő lehetőségeket, ugyanis segítségével sokkal hatékonyabban megoldható számos funkció, mint a jelenleg használt JavaScript kódokkal. A kérdés mindössze annyi, hogy a böngészők közül melyik mikor fogja támogatni a szükséges funkciókat.

Kiemelt helyen nem a látványos funkciók vannak a mérnök szerint, hanem egyszerűen a sebesség.  A jelenleg éles Gmail verzió már nehezen viselne el további komplexitást, hiszen már most 443 ezer sornyi JavaScriptből áll, illetve ezek között további félmillió sornyi fejlesztői komment bujkál. A HTML5 és a CSS3 segítségével viszont érdemben lehet egyszerűsíteni a kódokat. A Google úgy látja, hogy a sebesség önmagában is egy fontos szempont, cél a betöltődési időt 1 másodperc alá szorítani.

12 százalékkal gyorsabb indulás

A korai tesztek bizakodásra adnak okot, a CSS3-at támogató böngészőkben már most jóval gyorsabban indul az alkalmazás és jelenik meg az oldal. Amennyiben az alaposabb tesztek is sikeresek lesznek, akkor hamarosan minden olyan felhasználó, akinek a böngészője támogatja a fenti szabványokat, egy új Gmailt láthat. A cég állítása szerint csak a CSS3 12 százalékkal gyorsabb töltési időhöz vezethet olyan böngészőn, amely támogatja ezt a technológiát (Opera, Chrome, Safari).

A Gmail emellett sorban aggatja majd magára az új böngészőgeneráció lehetőségeit, például jelenleg is dolgoznak a desktopról vagy más alkalmazásokból való fájl drag and drop teljes implementálásán. Továbbá a Gmail kihasználja majd a HTML5 adatbázis szabványait is, így a Google Gears által megismert offline tárolás léphet új szintre: a levelek internetkapcsolat nélküli eléréséhez nem kell külön segédprogram, a HTML5 szabvány lehetőséget ad arra, hogy a weboldalak a helyi háttértárat vegyék igénybe.

Csodakeret

Szó esett egy “Magic iFrame” képességről is, amely segítségével a több ablakot használó, vagy egyszerre több példányban futó webalkalmazások sebességét lehet jelentősen növelni, de hogy a Gmailben ezt hogy akarja majd használni a Google, egyelre nem tudni, mint ahogy sok más elképesztőnek gondolt funkció is lakozhat még a cég tarsolyában. Az akarat viszont a Google részéről az, hogy ne alakuljon ki megint böngészőháború, ami párhuzamosságokat teremt.

A vállalat, nyilván saját érdekből is, de meg fogja próbálni arra ösztökélni a böngészők fejlesztőit, hogy törekedjenek az egységességre, a szabványosságra, s akár a Google azt is felvállalja, hogy egy, a HTML5-ben nem helyet kapó képességet minden nagyobb böngésző gyártójával elfogadtat. Ez utóbbira természetesen megvannak az eszközei. A legegyszerűbb az, hogy valamit beépít például a YouTube rendszerébe, amely csak az Egyesült Államokban havonta közel 15 milliárd videólejátszást szolgál ki, ami a piac 43 százalékát jelenti, ezért szinte mindenki rá van kényszerítve arra, hogy támogassa. A Google kezében lévő “killer app-ok” révén szinte bármit képes elérni a gyártóknál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról