:

Szerző: Koi Tamás

2010. április 23. 12:34

Százezreket érinthetett a Vodafone reggeli üzemzavara

Ismét jelentős üzemzavar volt a hazai mobilszolgáltatók egyikénél, sajtóbeszámolók szerint a Vodafone hálózata ma hajnalban bizonyos régiókban részlegesen használhatatlanná vált.

A hiba az Index.hu beszámolója szerint a Vodafone Magyarország 1-es számú kapcsolóközpontjában lépett fel a hajnali órákban. A központ működésének üzemzavarát egy meghibásodott alkatrész okozta, így a központon átmenő forgalom akadozott, ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy bizonyos régiókban az ügyfelek egyáltalán nem, vagy csak többszöri próbálkozásra tudtak hívást bonyolítani.

A Vodafone kommunikációs igazgatójától származó információk szerint az üzemzavar Tatabánya, Dunaújváros, Kecskemét és Eger által behatárolt területet érintette, vagyis budapesti felhasználók is tapasztalhatták a fent leírt hibajelenségeket. A szolgáltató tájékoztatása szerint a hibát mostanra elhárították, ugyanakkor a cég igyekezett hangsúlyozni, hogy a probléma csak a kora reggeli órákban állt fent, és csupán az előfizetők 10-15 százalékát érintette (ez így is nagyjából 250-350 ezer ügyfelet jelent).

A cég egyelőre vizsgálja a történteket, a kommunikációs igazgató szerint akár hetekbe is telhet, amíg a vizsgálat befejeződik. Arról egyelőre nem nyilatkozott a Vodafone, hogy a kiesés miatt jár-e bármilyen kárpótlás az érintett ügyfeleknek. Emlékezetes, hogy a T-Mobile tavaly decemberi üzemzavara után a cég hivatalos úton is elnézést kért az ügyfelektől, és tíz ajándék perccel kárpótolt minden előfizetőt.

Bár a Vodafone üzemzavara ennél jóval kisebb léptékű volt, az indexes nyilatkozaton és a Magyar Távirati Iroda szűkszavú jelentésén túl egyelőre semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptak az előfizetők arról, mi is történt pontosan ma reggel. Emellett feltűnő, hogy bár a Vodafone a T-Mobile-nál történt üzemzavar után a közösségi média ismert képviselőit kérte fel az akkor kialakult helyzet értékelésére, illetve a közösségi felületeken való kommunikációra nemrég külön embert vett fel, a jelenlegi helyzettel kapcsolatos tájékoztatásra semmilyen szinten nem használja, vagy használta a közösségi hálózatokat.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

2

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.