A Microsoft is kihátrál az Itanium mögül
Tovább csökken az Itaniumon elérhető operáció rendszerek választéka. Nem sokkal azután, hogy a Red Hat közölte, a jövőben nem támogatja a platformot, a Microsoft is bejelentette, a Windows Server 2008 R2 az utolsó operációs rendszere Itaniumra.
A Microsoftnak nem kell az Itanium
A döntésről a Windows Server divízió blogján számolt be Dan Reger, a Microsoft termékmenedzsere. A Windows Server jövőbeni Itanium-portjainak törlése egyúttal kihat a SQL Server és Visual Studio termékvonalakra is, vagyis ezek aktuális változatai jelentik az utolsó kiadásokat.
Mindez természetesen nem érintheti a terméktámogatási ciklust, amelynek értelmében a Windows Server 2008 for Itanium-Based Systems még több mint három évig, 2013 júliusáig teljes körű technikai támogatást élvez, majd 2018-ig kiterjesztett támogatást, így legalább 8 éven át biztonsággal termelésben maradhatnak az Itanium/Windows gépek, ha valaki ezt akarja. A Microsoft azt javasolja, hogy az Itanium/Windows ügyfelek idővel x86 platformra migráljanak, amiben segítséget is nyújt.
A lépést a redmondi vállalat a 64 bites x86 (x64) evolúciójával indokolja. Az x64 architektúra fejlődésével olyan processzorok és szerverek születtek, amelyek kielégítik az üzleti kritikus igényeket, írja Reger. Ezzel párhuzamosan a Windows Server is fejlődik és támogatja ezen processzorok megbízhatóságot és rendelkezésre állást fokozó képességeit, például a bitszintű hardverhibák kijavítására szolgáló Intel Machine Check architektúrát, amely az operációs rendszerrel együtt képes megvédeni a rendszert az ilyen adatkorrupció okozta összeomlástól. Emellett a Windows Server és x64 processzorok köré már akár 256 logikai CPU-val rendelkező gépek is építhetők.
A Microsoft döntése mögött valószínűleg számok, megtérülési mutatók állnak, ahogyan maga Steve Ballmer is Excel-megszállott hírében áll. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de Windows csak az Itanium-telepítések csak egy kis részére, kevesebb mint 10 százalékára kerülhetett, ami a hardverplatform kis volumenét tekintve nem lehetett egy túlságosan nagy üzlet a Microsoft számára - évi legfeljebb néhány tízmillió dollárt hozhatott a konyhára, miközben jelentős fejlesztői és támogatási erőforrásokat köt le.
A Microsoftnak korábban szüksége volt az Itaniumra, hogy a felső kategóriában is képviseltesse magát, valamint a Windows 64 bitessé válása is Itaniumra indult meg. A vállalat azonban szűk egy évtized alatt sem igazán tudott teret nyerni az Itaniummal, ami nemcsak az Intel Fort Collins-i csapatának katasztrofálisan menedzselt processzorfejlesztésének hibája, hanem egyes vélemények szerint a Microsoft szoftverei sem igazán voltak megfelelően optimalizáltak és versenyképesek ebben a szegmensben, például egy HP-UX és Oracle Database párossal - az ár kedvezőbb volt ugyan, a skálázódás és leadott teljesítmény azonban már korántsem.
A Microsoft részéről tehát mindez egy ésszerű racionalizálási lépés, amely az Essential Business Server fejlesztéseinek nem rég bejelentett leállásával együtt arra utal, hogy Redmondban a cég fejlesztési tevékenységeinek újraértékelése zajlott le, és megkezdődött a portfólió megtisztítása és az erőforrások újrafókuszálása.
Szerencsétlen időzítés
A bejelentés tényénél csak annak időzítése volt sokkal rosszabb, ami valahol furcsállható is, tekintve a Microsoft jó kapcsolatát a HP-val és az Intellel. Az Itanium hosszas késlekedést szenvedett következő generációját, a Tukwilát ugyanis nemrég jelentette be az Intel, a HP pedig április végén mutatja be következő generációs Itanium szervereit, amelyek kidolgozásába rengeteg ötletet és energiát ölt. Kommunikációs szempontból ez övön aluli ütés, ami érezhető súrlódásokat okoz az egyébként szorosan együttműködő HP és Microsoft közt.
A Microsoft lépését ugyanakkor üzletileg érthetőnek jellemezte Birnbauer Péter, a HP Magyarország kritikus rendszerekért felelős termékigazgatója. Birnbauer szerint az Itanium/Windows telepítések tipikusan speciális igényeket szolgáltak kulcsterületeken, mikor az ügyfél nagy teljesítményt akart Windows alá, és hozzá kritikus megbízhatósági és rendelkezésre állási (RAS) szintet is elvárt. Mára a Nehalem-EX megjelenésével nagy teljesítményhez és megfelelő RAS szinthez x86-os szerverekkel is hozzá lehet jutni, így üzletileg kevéssé indokolt például egy Integrity vásárlása Windows alá.
Az igazgató elmondása szerint a HP a Microsoft döntését portfóliótisztítással fogja lereagálni, ami annyit tesz, hogy a nagyobb windowsos és linuxos igényeket felső kategóriás ProLiantekkel elégítik ki, míg azokat az alkalmazásokat, amelyek erősebb biztonságot és kiemelkedő RAS-t követelnek, UNIX-szal és Integrityvel célozzák meg. Hozzátette ugyanakkor, hogy a meglévő Itanium/Windows telepítések számára a HP természetesen kínál továbbfejlesztési lehetőséget majd a következő generációs Integritykkel is, így nem szükséges az architektúrák közti migráció.
Földcsuszamlás
A Microsoft néhány hónappal követi a Red Hatet, amely tavaly decemberben közölte, hogy a Red Hat Enterprise Linux következő, 6-os generációja már nem jelenik meg Itaniumra - az 5-ös család természetesen itt is teljes körű támogatást élvez a következő évek során. A Red Hat lépése azért is jelentős, mert a legnagyobb kereskedelmi Linux-disztribútorként elsősorban a UNIX-okat célozza meg, és egyre több sikert ér el a kritikus rendszerek terén is.
A Red Hat lépése mögött valószínűleg az áll, hogy az Itanium a HP-n kívül nem tudta igazán kinőni magát, amely egyértelműen a saját HP-UX operációs rendszerét helyezi előtérbe az Integrityken, így egyre kevesebb babér terem számára ott, miközben a Microsoft gondolkodásához hasonlóan már megfelelőnek tarthatja az x86 gépek által kínált skálázhatóságot és megbízhatóságot.
Előbb a Red Hat, majd a Microsoft kihátrálását követően magától adódik a kérdés az Itanium jövőjével kapcsolatban. Minden jel arra mutat, hogy a Fujitsu már nem dob piacra következő generációs Itanium rendszereket (év elején a Tokiói Tőzsdén egy 5 éve debütált PrimeQuestet állítottak üzembe), és deklaráltan kivonul az Itanium (és jó eséllyel a SPARC) mögül. A Unisys egy éve vett párfordulatot, és már az Itanium és a HP Integrityk vesztét akarja. Ezzel az Itanium két korábbi fő támogatóját vesztette el egy éven belül. A Tukwila bejelentésekor így már csak 5 szervergyártó sorakozott fel, a HP-n kívül a francia Bull, a japán Hitachi és az NEC, valamint a kínai Inspur.
A termékterv továbbra is stabil
Birnbauer szerint ugyanakkor ezeknek a gyártóknak a kihullása csak egy piaci megtisztulás, ugyanis nem tudtak sikeresen versenyezni a HP kínálatával, amely az Itanium-szerverek nagyjából 90 százalékát adja el. Szerinte az egyetlen versenyképes szereplő az SGI volt a HPC-re optimalizált rendszereivel, a többi gyártóra a HP rendre rávert átlagosan 30 százalékot, amikor teljesítménytesztekre került sor.
Hozzátette, hogy az Intel a piac kis volumenű, de értékes felső szegmensében továbbra is csak az Itaniummal tud jelen lenni a következő 5 év során, és a termékterven legalább kettő új Itanium fejlesztés látható, szemben például más gyártók teljesen bizonytalan vagy legfeljebb egy generációra kitekintő termékterveivel. Ezt erősíti az is, hogy a Tukwila csúszását részben az magyarázza, hogy a platformot felkészítették a Poulson és Kittson kódnéven ismert chipgenerációk fogadására, amelyek a közel egy évtizedes Itanium mikroarchitektúra radikális megújítását és modernizálását ígérik.
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy bár az Itanium következő 3-5 éve biztosítva van, a valaha széleskörű piaci adoptációra számító, és bárki által megvásárolható kereskedelmi szerverprocesszor valójában azzá válik, amelynek eredetileg is indult: az Intel és a HP közös technológiai projektje, amelyhez mások is csatlakoztak. Hogy innen van-e még kitörési pont, hamarosan végleg elválik, az esélyek azonban nem kedvezőek, különösen a Nehalem-EX elszabadulását követően. Az Itanium fejlesztőcsapatoknak valószínűleg nincs több lehetőségük a botlásra, anélkül, hogy annak ne legyenek drámai következményei a munkahelyükre nézve...