Szerző: Koi Tamás

2009. december 15. 11:10

Egymást nyomják fel a BSA-nál a versenytársak

A kisebb cégek vezetői továbbra sincsenek tisztában az illegális szoftverhasználat következményeivel, az illegálisan használt szoftverek aránya egyelőre nem változott számottevően Magyarországon, valamint a női cégvezetők által irányított vállalatok rendszerint jobban megfelelnek a törvényi előírásoknak - derül ki a BSA felméréséből.

A szervezet szakemberei az immár négy éve indított Nagyvizit kampány keretén belül idén is több tucat magyarországi kis- és középvállalatot, valamint intézményt látogattak meg, és tettek fel kérdéseket a szoftvergazdálkodási gyakorlatról. A BSA a látogatások során ezzel párhuzamosan igyekezett, illetve igyekszik tájékoztatni a vállalatok és szervezetek vezetőit az illegális szoftverhasználattal járó kockázatokról, és hiányosságok esetén javaslatokat tesznek azok kijavítására.

Az eddigi látogatásokból kiderült, hogy a kis- és középvállalatok vezetőinek többsége továbbra sincs tisztában a legális szoftverhasználatot szabályozó magyarországi törvényekkel, rendelkezésekkel és nem ügyel kellően arra, hogy a vállalat belső rendelkezései megakadályozzák az alkalmazottak illegális szoftverhasználatát. Az alapvetően sikeres és piacérzékeny cégeknél jobb a helyzet, ezzel együtt egyre több vállalatvezető sérelmezi, hogy - feltételezése szerint - versenytársa például illegális szoftverhasználat révén jut jogosulatlan előnyhöz - áll a BSA beszámolójában. A látogatások során az is kiderült, hogy a női cégvezetők rendszerint nagyobb \"rendet\" tartanak a szoftvergazdálkodás terén, azaz összességében a nők által irányított vállalatokkal kevesebb az illegális szoftverhasználatot érintő probléma.

\"Mint közismert, Magyarországon immár 4 éve változatlan az illegális üzleti szoftverek aránya, gyakorlatilag minden 10 új szoftverből 4 illegálisan kerül a cégek gépeire\" - mondta Sarlós Gábor, a BSA szóvivője. \"A jelenlegi 42 százalékos illegális szoftverhasználati aránynak az Európai Unió 36 százalékos arányára történő csökkentése is mintegy 1500 új munkahelyet teremtene a szoftverfejlesztés, gyártás és kereskedelem területén és jótékony hatással lenne számos további kreatív iparágra is\" - tette hozzá Sarlós.

A látogatások következő hullámában a BSA elsősorban arra lesz kíváncsi, beigazolódnak-e azok a feltételezések, amelyek szerint miközben a nehezebb gazdasági helyzetben számos cég a szoftverbeszerzések elhalasztása mellett döntött, a munkához szükséges szoftverekhez azonban \"máshogy\" mégis hozzájutottak volna. Ez ugyanis arra vonatkozóan is adhat egyfajta előrejelzést - vélik a szervezetnél -, hogy várhatóan hogyan alakul Magyarországon a szoftverillegalitási arány.

Amint arról a HWSW korábban beszámolt, a BSA regionális szervezeteihez idén év elején nyolc százalékkal több bejelentés érkezett, mint egy évvel korábban. A BSA illetékes igazgatója akkor lényegében arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági válság semmiképpen nem mentség az illegális szoftverhasználatra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról