Szerző: Dojcsák Dániel

2009. december 3. 12:45

A Microsoft kiüti a Google Mapset?

A Bing legújabb fejlesztése az új térképmodul, mely valószínűleg a világon legfejlettebb, melyhez a publikum hozzáférhet. Az okos kereső mellett a kiegésztítő rétegek és szolgáltatások, illetve a Silverlight grafikai megoldásai teszik barátságossá és széppé a Microsoft térképszolgáltatását.

A Microsoft láthatóan felvette a kesztyűt, és minden fronton nekimegy a Google-nek. A Bing bemutatása önmagában is jelentős lépés, s nem véletlen, hogy hosszú idő után a Google is rászánta magát, hogy fejlessze a keresőjének a kezelőfelületét. Most viszont egy másik érzékeny területen, a térképeknél csap oda a redmondi cég: az új Bing Maps beta minden tekintetben állva hagyja a Google Maps-et.

A Microsoft térképszolgáltatása most még AJAX-os felületen működik, s valójában már így sem  rossz. A most bemutatott új megoldás viszont a Silverlight erejét emeli be a csatába, az eredmény pedig példaértékű. A Microsoft multimédiás technológiája sokkal emberibbé, sokkal látványosabbá és kezelhetőbbé, mondhatni szerethetővé teszi a Bing Mapset. A kezelés egyszerű, laikusok számára sem okoz problémát, az automatikus nézetváltás, a gyors, akadásmentes nagyítás vagy mozgatás, az átmenet nélküli képbetöltés nagyon látványos. Akár már ezzel is le lehetne taszítani a trónról a Google megoldását, de ez még messze nem minden.

Nem csak másolja a Google-t

Az új Bing Maps természetesen válaszol a Street View-ra is, ezt a funkciót itt Streetside-nak hívják, de az eredmény ugyanaz, a térképek mellett az utcákat emberi szemszögből is meg lehet tekinteni. Emellett új életre kel a szintén a Silverlight előnyeit kiaknázó Photosynth szolgáltatás is. A térképen megjelenő ikonokra kattintva egy virtuális térbe kerül a felhasználó, ahol a fotók összefonódásával kirajzolódik a teljes tér. A Photosynth-et a HWSW még a tavalyi bemutató idején kipróbálta, a témáról részletesebben ott lehet tájékozódni.

A Microsoft térképének egy másik nagy előnye a madártávlati nézet, azaz \"Bird\'s view\". Itt a képeket nem műholdak segítségével készítették felülről, hanem repülőgépekről fotózva a nagyobb városokról egy izometrikus nézetet hoztak létre. Ez többnyire nagyobb felbontású is, mint a normál műholdképek, de a valódi előny inkább az, hogy nem háztetőket, hanem homlokzatokat lát a felhasználó.

Túl szép

A Silverlightnak köszönhetően a különféle nagyítási szintek, avagy eltérő forrású képek közti átmenetek simák, a betöltés gyors, az automatikus nézetváltással pedig a Microsoftnak sikerült egy igazán felhasználóbarát alkalmazást létrehoznia. Ha a Google Maps mostani állapotában egy nagyon jó megoldás, akkor a Bing Maps-re egyelőre nehéz jelzőket találni.

\"\"

Az \"eyecandy\" funkciók mellett persze tartalommal is fel kell tölteni a térképeket, a Bing ebben is igyekezett előremutató lenni. Az Application Gallery megoldás plusz rétegeket jeleníthet meg a térképen, az első ilyen például egy Twitter-alkalmazás lesz, aminek segítségével a geotagelt csiripek megjeleníthetőek a térképen is. Az ilyen alkalmazások jelenleg még a Microsoft boszorkánykonyhájából kerülnek ki, de a későbbiekben várhatóak külső fejlesztőktől is extra funkciók.

\"\"

Az új Bing Maps használatához mindössze a Silverlightot kell feltelepíteni, illetve a Microsoft \"3D\" nevű alkalmazást. Ez körülbelül két percet vesz igénybe, s ezután használható a béta térkép. Ha valaki mégis ragaszkodna a régi AJAX-os felülethez, annak sem kell aggódnia, ez is elérhető lesz még jó ideig.

Budapest is benne van

Az új Bing Maps a funkciók mellett földrajzilag is fejlődött. Végre bekerült a kínálatba Budapest is, igaz a legtöbb prémium lehetőség itt még nem elérhető. A képek felbontása nálunk kisebb, mint az Egyesült Államok városainál, nincs 3D nézet, illetve madártávlat sem. A Photosynth összeállítások viszont itt is megjelennek, s már most körülbelül egy tucat helyszínt örökít meg virtuális térben kirakott képsorozat.

\"\"

Az útvonaltervező ugyan működik, de az utcakereső nem. A Megyeri-híd és az új M0-ás szakasz már fent van a térképen, de a Margit-hídon és a Baross téren gond nélkül áttervez a rendszer. A magyar térképeket egyébként a Navteq szolgáltatja a Microsoftnak, így ami ott megjelenik változás, az a Bing Maps-ben is frissül. A hazai Microsofttól a HWSW azt az információt kapta, hogy a magyar térképek és szolgáltatások a Bing Mapsben körülbelül jövő év tavaszára készülnek el teljesen.

Többet ad

A Bing felhasználóbarát mentalitása a térképek esetében is igaz. Beütve egy hely nevét, például Budapestet, amellett, hogy a térkép oda fókuszál a városra, a bal sávban fontos információk sora jelenik meg. Első helyen egy rövid leírást kapunk az adott városról, területről, illetve egy linket a releváns Wikipedia linkre. Elindítható egy válogatott képgaléria, látszik az aktuális időjárás, illetve ha van releváns Photosynth, akkor az is kap egy kiemelést.

A \"tudj meg többet\" linkre kattintva pedig a keresés tárgyához kapcsolódó érdekes helyekről jelenik meg egy magazinszerű ismertető. Budapesten például a Hősök tere, Kodály Körönd, a vasúti pályaudvarok, a belvárosi zsinagóga, MTA épület, Budai Vár és a Terror Háza kap kiemelést, de ez a funkció szinte bármilyen helyre működik, legyen szó a Hortobágyról vagy a Mátráról akár. A részletesség persze függ attól, hogy mely helyekről áll rendelkezésre angol nyelvű releváns tartalom. Aki a Bing Maps teljes repertoárjára kíváncsi, annak jelenleg érdemes inkább San Francisco-t vagy Miamit szemügyre venni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról