Mindkét szemünkre szükség van: FujiFilm FinePix W1

Ahogy a szemünkkel

A FujiFilm az a gyártó, mely az első olyan kompakttal lép színre, mely háromdimenziós fényképek előállítására és azt követően annak megjelenítésére is alkalmas. A fényképező két, igen precízen összehangolt optikával rendelkezik, melyek az előlapon, egy elhúzható lencse mögött foglalnak helyet. E két optika közötti távolság nagyjából megegyezik az átlagos emberi szemtávolsággal, tehát ahogy mi magunk a saját szemünkkel, úgy a FinePix W1 is kis szögeltéréssel tekint a világra.

A fényképező két optikájának lencséi nem csak az élességállítás és a zoomolás során mozognak, hanem attól függően, hogy milyen messze van a tárgy vagy személy, még egymás felé is elfordulnak, de persze alig látható mértékben. Ez emberi szempár is ezt teszi: ha a távolba nézünk, a két szem szinte párhuzamosan áll egymáshoz képest, azonban bandzsítva fordulnak egymás felé, ha az orrunk hegyét próbáljuk vizsgálgatni.

A FujiFilm FinePix W1 10 megapixeles képérzékelőkkel rendelkezik, optikánként egy-egy lapka veszi a jeleket, kilépni a síkból a térbe tehát kétszer annyi képpontba kerül. A rejtett, gépházon belül üzemelő optikák háromszoros zoomra képesek, egyikük a saroktól egy kissé beljebb van annak érdekében, hogy a tartó kéz ujja ne takarjon a látómezőbe. Az előlapon még a sztereó mikrofonpárt és a két optika közé telepített vakut találjuk, a gép se átnézeti keresővel, sem pedig segédfénnyel nem rendelkezik.

A szimmetria amúgy a géptető exponáló gombjától, a zoomkartól, valamint az állványmenettől eltekintve az egész burkolaton megfigyelhető, az SD/SDHC-kártyát és az akkumulátort takaró ajtó is középre került természetesen a gépház alján. A hátoldali, karcálló üveggel védett különleges kijelző mellett jobb- és bal oldalon függőleges csíkban domborított gombsor-pár található, ezek a sötétben kékes fényben világítanak.

Képfeldolgozó áramkör

A fényképező lelke az új fejlesztésű, az optikapár összehangolt működését lehetővé tevő Real Photo Processor 3D képfeldolgozó áramkör, mely a nem hétköznapi feladatok mellett természetesen a manapság átlagosnak mondható dolgokat is elintézi, a gépben az érzékenységet ISO 1600-ig állíthatjuk, rendelkezésünkre áll (csak hagyományos 2D fotók készítésekor) az arcfelismerő autofókusz, és 17 témamódból válogathatunk kedvünkre. A képfeldolgozó áramkör egyébként 3D-módban is lehetővé teszi a videofelvételek készítését, maximum 640x480 képpontos felbontásban.

A fényképező kijelzője alkalmas a háromdimenziós módban készült képek és videók megjelenítésére, a rajta megjelenő képpontok irányítva a bal és jobb szemünkre célzottan jutnak, ha merőlegesen tekintünk a panelre. Ahogy jobbra-balra mozgatjuk a géptestet, úgy látjuk mindkét szemünkkel hol az egyik, hol pedig a másik képet a kettő közül. A kijelző felbontása a plusz lehetőség miatt bizony igen csekélynek tűnik, hiszen felépítése bonyolult, és a látható felbontást kétszer annyi képpont adja ahhoz képest, mint amit a hétköznapi modelleknél megszoktunk.

Kézbe véve

A fényképezővel remek mulatság a fényképezés, hagyományos módban teljesen elfogadható, sőt, a közepesnél jóval jobb minőségű képeket kapunk, ezt kiegészíti az alacsonyabb érzékenységi beállítások mellett készült képek kompaktos léptékben minimális zajszintje is. Az optika (a 2D-módban a kettőből csak egy üzemel) a képszéleken alig életlenedik és alig sötétedik, a videofelvételek pedig letagadhatatlanul \"fujifilmesek\". A gép egyébként képes két képet egymás után úgy készíteni, hogy az egyiknél használja a vakut, a másiknál nem, ugyanígy két eltérő ISO-beálítással is csinálhat párost, sőt, a háromdimenziós kép két félfényképét is elkészítheti, igaz, eltérő időben. Mindezek mellett a W1 zár- és blende-előválasztást és teljes manuális beállíthatóságot is kínál.

A háromdimenziós fényképezés nem csak a gyártónak és a W1-nek friss terület, hanem nekünk is, a szemünk nem szokott még hozzá az új módhoz, a kijelzőt nézve kissé úgy éreztük magunkat, mintha nem látnánk túl jól, valahogy úgy képzelhetjük el, mint amikor egy autóban a tetőkárpitra nézve jó sokáig nem találjuk a fókuszt. Mivel minden szempár más, egy géppel csak úgy lehet mindegyik számára azonos élményt adni, hogy a finomhangolás egy részét a szemre bízzuk. Sajnos a 3D képek megjelenítéséhez szükség van a különleges kijelzőre, így azokat a cikkünkben nem tudjuk megmutatni.

Kijelző

A szem-szem távolság koponyánként eltérő, a fényképező kijelzőjén látott két félkép egy képként értelmezése fárasztó feladat, hiszen szemünk megszokta, hogy milyen tárgytávolsághoz mekkora szögeltérést kell alkalmaznia a két szem tengelyének \"beállításakor\". Na a kijelzőre tekintve a szög és a távolság aránya kismértékben ugyan, de agyunk számára jelentősen eltér, ezért, ha a képen minden stimmel, már egy kicsit fura az érzés, hosszabb távon pedig már igen fárasztó is. A fényképező természetesen a két kép egybeesésével kapcsolatos parallaxis jelenséget engedi korrigálni, ám a korrekció nem a megfelelő léptékkel és beállíthatósági finomsággal történik.

A háromdimenziósként látott fotókat akkor láthatjuk hibátlannak, ha a fókuszált területre nézünk és a háttérnek nem tulajdonítunk jelentőséget. Meg kell tanulni 3D-ben fotót nézni, hiszen az elkészült kép nem csak a látottakat rögzíti, hanem azt is, ahogy a szemünk állt, pontosabban azt, amit fókuszban tartott a kép elkészültekor. Példaként ha a kép készítésekor egy pohárra fókuszálunk, akkor a kép akkor lesz élvezhető, ha visszajátszáskor a pohárra nézünk és hagyjuk, hogy a háttér csak megadja a térérzetet.

Érdekes, hogy a kijelzőre tekintve olyan dolgok is zavaróak, ami egyébként soha, jó példa erre, ha két ujjunkat a szemünk elé úgy tesszük 10, illetve 20 centire egy vonalban, hogy közben csak az egyikre nézünk. Ekkor a másik ujjunk, akár az első, akár a hátsó legyen az, duplán jelenik meg. Semmi szokatlan nincs ebben, azonban a kijelzőn ez a jelenség teljességgel zavaró az elején, de ha \"ráállt a szemünk\" sem lesz teljesen kellemes, marad a kettőslátás. A szemünket nehéz átverni.

A fényképező az SD/SDHC-kártyákra 3D-módban képenként két fájlt ment, ezekből az egyik kétdimenziós JPG, a másik pedig egy MPO kiterjesztésű állomány, mely mindkét optika és szenzor által vett jeleket tárolja. A fényképező mellé később megvásárolható lesz a gyártó által kínált speciális 3D-megjelenítésre alkalmas kijelző, mely a FinePix W1 képernyőjéhez hasonlatos módon, ám annál nagyobb méretben, 800x600 képponton tárja elénk a fotókat, ezen az MPO-fájlok is megjeleníthetők lesznek.

Első fecske

A FujiFilm FinePix W1 ebben a hónapban megérkezhet a kereskedőkhöz, ára elsőre magasnak tűnhet, azonban a 150 ezer forintos vételárért nem csak két CCD képérzékelőt és két optikát, hanem az optikák összehangolt üzemét lehetővé tevő további adalékot is megkapjuk, ezen túl pedig a 3D-s képek élvezete, amelyeket jelenleg csak ezzel a géppel lehet megteremteni, sokunkat kárpótolhat a pénztárcánk leapadásáért. Mindazonáltal szükségesnek érezzük kiemelni azt, hogy nem a csekély felbontás, vagy a korlátozott lehetőségek miatt vannak felemás érzéseink a géppel kapcsolatban, hanem a nüansznyi apróságok miatt, melyek azt engedik feltételezni, hogy a fényképező nem egy különleges szerzet, sokkal inkább a kategóriájának első fecskéje. Éppúgy, mint 10-11 éve a hagyományos digitális fényképezőgépekkel történt, most a 3D képrögzítés tekintetében élhetjük meg a startot.