Szerző: Bányai György

2009. október 30. 11:39

Fura úton a Sony Ericsson: Satio teszt

Lassan azt gondoljuk, hogy a Sony Ericsson a bolondját járatja velünk, 160 ezer forintért olyan készüléket vásárolhatunk, amely a 100 ezer forint feletti árkategória kötelező extrái mellett csak a 12 megapixeles kamerával nyomta ki a szemünket.

Milyet ennyiért?

A Sony Ericsson Satio nevű behemótja járt szerkesztőségünkben, mely bizony elbátortalanított bennünket abban, hogy a gyártóval kapcsolatban bármiféle fényes jövőt vázolhassunk. A japán-svéd vegyesvállalat az utóbbi években csak árnyéka volt korábbi önmagának, a K800i óta nemigen tudott igazán jól sikerült modellt a piacra dobni, érthető tehát a pánik és az útkeresés. Ám a megszokottól, urambocsá\' beválttól eltérő, göröngyös út választása egyedül még nem feltétlen elegendő. A sikerhez legfőképp remek szolgáltatások, kellemes megjelenés, valamint vonzó ár egyaránt szükséges és szerintünk e hármas megfelelő egyensúlyát a Sony Ericsson most egyáltalán nem találta meg.

\"\"

Perverz külső

A Satio lehet, hogy feketében jól néz ki, nem tudhatjuk, hozzánk ezüstben érkezett. Utóbbi színváltozat remekül emeli ki a szögletességet, de sajnos eközben lábbal tiporja az elegancia és a kedvesség iránti összes esetleges törekvést. A telefon háza teljes egészében műanyagból készült, fémnek semmi nyoma, kivétel talán a fényképező fedele, az oldalsó krómozott betét is műanyagosan töri a fényt. Az egész előlapot uralja a hatalmas kijelző, mely fekete keretben ül, e fekete keret körül a készülékház fél milliméter vékony ezüst csíkkal próbál extravagáns lenni. Ez az ezüst csík lesz az, amely 3 hónap múltán majd láttatni engedi a műanyag eredeti színét, mivel nincs védve a leverődések, kopások ellen. Az előlap alatt igen vékony gombhármas látható, ezekből kettő a híváskezeléssel kapcsolatos, a középső megnyomására pedig a menü aktiválható.

\"\"

Kusza menü

A telefon menüje szépen használja ki a 3,5 hüvelykes panel 360x640 képpontos felbontását, szellősen jelenik meg a kijelzőn minden, bár az egységesség érzetét néhol hiányoltuk. A készüléken Symbian S60 5th Edition szoftverplatform fut, amelyet a Sony Ericsson itt-ott saját megoldásaival egészített ki. A főképernyő alsó és felső csíkja aktív terület, zenével és fényképekkel kapcsolatos dolgokat itt éppúgy elérhetjük, mint a hívással, vagy az üzenetek írásával kapcsolatosakat. Sajnos, amíg a főképernyő ikonjait elég mindössze egyszer megnyomnunk, addig az almenükben, melyek lehetnek listás és ikonos elrendezésűek is, kétszer kell böknünk, legelőször csak kijelöltük a kiválasztott lehetőséget, mely a második megnyomásra indul. A listás megjelenítésben ujjunkkal hasonlóan az iPhone menüjéhez lehet görgetni a pontokat, ám itt pont fordítva megy minden, itt nem magát a menüt, hanem a kijelölést gurítjuk, ezért minden fordítva működik. Nem rossz éppen, csak szokni kell.

\"\"

A telefon egyik figyelemreméltó jellemzője a szövegbevitel, mely a megfelelő érzékenységű érintőképernyővel karöltve négy különböző módját kínálja a karakteres közlésnek. Választható a teljes képernyős QWERTY-kiosztású billentyűzet megjelenítése, ennek kisméretű változata, mely a kijelzőnek csak egyharmadát-felét foglalja el, valamint a hagyományos telefongombok a betűhármasokkal is használhatók az írásra. Ezeket egy közepesen értelmes kézírásfelismerő is kiegészíti. Ha virtuális billentyűket nyomkodunk, az ujjunk által eltakart gomb jelentése ujjunk felett megjelenik, éppúgy mint az iPhone esetében.

A Sony Ericsson gondolt azokra, akik a munkájuk során is használnák telefonjukat, akár menet közben, a készülék kijelzőjén is lehetőség nyílik az Office-fájlok megjelenítésére, illetve az Adobe PDF-állományokba is betekinthetünk, ám szerkeszteni egyiket sem lehet. A naptár is remekül sikerült, van benne napi, heti és havi nézet is, külön képernyőn kezelhetők a teendők. A GPS-vevőt az előtelepített Google Maps is munkára foghatja, de külső alkalmazások is futtathatók, ha navigációra is vágyunk, amire a Google Maps (egyelőre) nem képes.

A nagyméretű kijelző és a kevés fizikai gomb miatt azonban ne gondoljunk arra, hogy amit letöltünk és telepítünk az feltétlen működni is fog, számtalan symbianos program esetben találkoztunk a \"nem telepíthető\" hibaüzenettel, de az is előfordult, hogy a program épp felment, csak épp tenni nem tudtunk vele aztán semmit. A netezés a készülékkel nagyszerű dolog, a Satioba épített böngésző még a Flash tartalmakat is képes megjeleníteni, választható teljes képernyős megjelenítés is, és természetesen több ablak is nyitva lehet egyszerre.

\"\"

Ódon rendszercsatlakozó

A 126 grammos, 112x55x13 milliméteres Satio 128 megabájtnyi belső memóriája már nem a Sony-féle MemoryStick M2 kártyákkal, hanem microSD/SDHC formátummal bővíthető, a dobozban egy 8 gigabájtost mellékelnek. Sajnos a memóriakártya mélyen ül az oldalajtó alatt, elég nehézkes kivenni a résből, a mellékelt ceruzát ha másra nem, hát erre használhatjuk, mert a kijelzőn ügyködéshez ujjunk is tökéletesen elég. Annak persze örülünk, hogy a kártya kivétele előtt nem kell az akksit kivenni, tehát a készülék a művelet alatt bekapcsolt állapotban maradhat.

Az akkumulátorfedél alatt két említésre érdemes dolog is van, első a kisméretű és rövid ideig kitartó akkumulátor, a másik pedig a SIM-kártya rése. Előző akár két nap alatt is lemerülhet, de ha a beépített GPS-t is használjuk, a navigáció autóstöltő nélkül órák múltán is abbamaradhat. Igaz amíg a telefon nálunk volt, nem kellett többszáz kilométernyit autóban ülnünk, ám nem tartjuk valószínűnek, hogy a Satio időben a legtovább navigáló készülék. Bosszantó a SIM-kártyarés is, mely egy keretet is tartalmaz, ezt körömmel a helyéről kihúzva tehetjük be kártyánkat, majd visszatolás után rakhatjuk vissza az akkumulátort is. Gratulálunk, ennél bonyolultabb, körülményesebb megoldás nekünk sem jutott volna az eszünkbe.

\"\"

Ha már a tartozékoknál tartunk, borzalmas, hogy a Satio még mindig a gyártó saját, ügyetlen és ódon rendszercsatlakozóját használja, ezzel a széles, pattintós kábelvég segítségével illeszthetjük a teljesen átlagos headsetet, az USB-kábelt, valamint a töltőt is. Utóbbi kettő egyszerre is csatlakoztatható, a töltő kábele az érintkezőket továbbvezeti a fejen, egy másik kábel számára. További bosszankodásra adhat okot, hogy sem a készülék, sem a headset nem rendelkezik 3,5 milliméteres jack aljzattal, tehát a készülék saját csatlakozós, a headset pedig bonthatatlan. Ha jobb minőségű fülest szeretnénk használni, akkor marad egy komolyabb headset megvásárlása, mely a mikrofonrész fölött bontható. Ne feledjük, 160 ezer forintos készülékről van szó.

Fényképezőgép

A mobil fényképezőrésze 12,1 megapixeles, természetesen csak emiatt ne számítsunk jó minőségre, a Satio remek példa arra, hogy egy telefon a nagy felbontás ellenére még nem kínál kompaktfényképezős minőséget. Ennek ellenére a mobilok között jó helyezésre számíthatna egy képzeletbeli megmérettetésen, igaz a jó pontok nagy részét a kettős (LED+Xenon) vaku adja.

A magasabb érzékenység mellett készült képek jó zajosak, igaz a zajszűrő áramkör nem vágja le a színeket, a három alapszín jól látható marad 1:1 nagyítás esetén is. A lehetőségek közül semmit nem hiányolhatunk, az érintésérzékeny kijelzőre bökve is megadhatjuk a fókuszterületet, az autofókusz arcfelismerésre, mosolyidőzítésre is képes, ráadásul a földrajzi helyzet is rögzíthető a képek mellé, a fotómodullal a GPS-vevő képes együttműködni.

\"\" \"\" \"\"

Multimédia

A szórakozás menüpont alatt az FM-rádió mellett egy vérszegény zenelejátszót kapunk, bár órákat nem töltöttünk el vele, még hangszínszabályzót sem találtunk benne. Akár Walkman-mobil, akár nem, azért ezt illett volna kidolgozni, hátha vannak olyanok, akik nem csak az egyenes frekvenciamenetet szeretik, kretén módon emelnének a basszuson, vagy a magas hangokon.  Szerencsére a Satio a hatalmas kijelzőjét filmlejátszásra is használhatja, de sajnos a DivX és XviD állományokkal alapesetben nem boldogul, csak a MediaGo konvertáló bevetése után. A telefon YouTube-videókat is képes megjeleníteni, meglehetősen jó minőségben.

\"\" \"\" \"\"

A Satio okostelefon természetesen tartalmaz HSDPA-csatolót, Bluetooth rádiót, gyorsulásérzékelőt, valamint GPS-vevőt és WLAN-adaptert is, ám ezeket a részleteket most mi csak szárazan, érzelemmentesen említjük, hiszen egy több mint másfélszázezer forintos telefontól ezek elvárt képességek. Mondjuk mindegyik elem jól és megbízhatóan működik, és ordítottunk volna a fájdalomtól, ha ennyiért a készülék erre képtelen lett volna.

A Satio egy okostelefon, ám ezen készülékek kategóriája már korántsem különül el annyira az átlagos telefonokból állótól, mint korábban, hiszen internetezni, fényképezni, helyzetet meghatározni, vagy akár vezeték nélküli hálózatokhoz csatlakozni már a középkategóriás telefonok némelyike is képes. Az utólag telepíthető alkalmazások problémásak, azért senki ne vegye meg a készüléket, mert arra számít, hogy több ezer programból álló kínálatból szemezgethet. Persze a Satioban minden megvan amire szükség lehet, tehát egy-két célalkalmazás, vagy játék lehet, amit hiányolhatunk, illetve a meglévő alkalmazások jobb változatait. Van mondjuk ezek közül pár amelyiket szívesen kicserélnénk.

\"\"

Párakat érdekelhet

A Satio 160 ezer forintos kártyafüggetlen árát erősen sokalljuk, még akkor is, ha hűségszerződéssel ennél olcsóbban is megvásárolható, vagy megvásárolható lesz. Nehezen hisszük, hogy ha valaki gondosan átböngészi a hazai kínálatot, pont erre a telefonra esne a választása, ennyi pénzért szinte bármi más jobb választás nála.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról