Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Tovább csúszik az Itanium

Bizó Dániel, 2009. május 21. 17:03
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Január elején tárta fel a HWSW, hogy késik az Itanium következő generációja, a Tukwila kódnevű chipre épülő platform, most azonban további késésekről van szó. Az új céldátum 2010 első negyedéve. Az eredeti terméktervek szerint 2007 közepén jelent volna meg a chip, többszöri csúsztatást követően aztán 2009 elejére tolódott, ám ezt sem tartotta.

Az Intel a nyilvánosság előtt mélyen hallgatott arról, hogy ezt a vállalását képtelen teljesíteni, pedig legkésőbb már tavaly ősszel tudatában volt ennek. Az idő múlásával azonban a Tukwila-rendszerek hiánya azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, leginkább az volt árulkodó, hogy maguk a szerverszállítók sem tudtak tájékoztatást adni azok várható érkezéséről, márpedig egy ilyen kaliberű rajt előtt már hónapokkal megindul a felkészülés.

Végül magától értetődő módon kipattant az ügy, és az Itanium addig sem makulátlan imidzse újabb csorbát szenvedett. A HWSW január elején megtudta, hogy ez év közepére várhatóak a szerverszállítók és ügyfelek által áhított Tukwila-rendszerek, most azonban újabb csúszásról van szó, amiről az Intel az elmúlt néhány hónapban dönthetett. A HWSW számára hivatalosan is megerősítették, hogy az első Tukwila-rendszerek 2009 végén érkeznek, míg a tömeges szállítások 2010 elején indulnak meg.

Tukwila

A Tukwila az Intel 65 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológiájával négy nagyteljesítményű, két utasításszálat felváltva végrehajtó (coarse grained switch on event multithreading) magot integrál egyetlen szilíciumszeletre. A chip összesen 24 megabájt harmadszintű gyorsítótárral (magonként 6 MB L3) rendelkezik.  A lapka mérete megközelíti a 700 négyzetmillimétert, vagyis közel két és félszer nagyobb a négymagos AMD Barcelonánál, ami nem csoda, hiszen több mint 2 milliárd tranzisztorból épül fel.

A Tukwila igazi újdonsága azonban nem a magokban rejlik, hanem a rendszerarchitektúra lecserélésében. A négymagos Itanium ugyanis a család történetében elsőként szakít a HP PA-RISC mára elavult buszrendszerének örökségével, és a nagy sávszélességet és alacsony késleltetéseket biztosító QuikcPath Interconnect (QPI) nevet kapó (korábban Common System Interface, CSI) pont-pont összeköttetéseket, valamint integrált memóriavezérlőt alkalmaz. Az új infrastruktúra is hatalmas előrelépést jelent: a QPI-linkek akár 96 gigabájt másodpercenkénti aggregát sávszélességet is biztosíthatnak más processzorok felé, miközben a két négycsatornás FB-DIMM vezérlő összesen 34 gigabájt áteresztőképességel rendelkezik -- ehhez képest a Montvale legfeljebb 10,6 gigabájtos sávszélességgel gazdálkodhat.

Az indoklás szerint az Intel mérnökei a tesztelések során olyan lehetőséget fedeztek fel, melynek segíségével az erősen párhuzamosított alkalmazások sokutas rendszeren robusztusabb skálázódást, vagyis végeredményben nagyobb teljesítményt mutatnak. Gacsal József, az Intel Magyarország üzletfejlesztési igazgatója leszögezte, hogy nem hibajavításról, és annak a cukormázba csomagolt kommunikálásáról van szó, hanem optimalizálásról. Kérdéses persze, hogy milyen nyereségről lehet szó, amely miatt az Intel hajlandó volt felvállalni egy újabb fiaskót, miközben az Itanium termékcsalád szomjazik a vérfrissítés után. További részletekkel Gacsal ugyan nem tudott szolgálni, de úgy véli, komoly oka volt a felelős vezetőknek.

Maga a módosítás nem meglepő annak fényében, hogy a 2009 januárjában felszínre került csúszást is egy áttervezés okozta. Az Intel úgy döntött, hogy bár a nagy memóriaterhelésű szerverek esetén a nagyobb kapacitást és jobb válaszképességet biztosító FB-DIMM tűnik az optimális választásnak, addig az ügyfelek nagy részének megfelel az olcsóbb és alacsonyabb fogyasztású DDR3 is. Ennek hatására az Intel belenyúlt a Tukwila rendszerekbe, és felkészítette azokat DDR3-memória fogadására is. A támogatást valószínűleg egy, a processzor és a memóriamodulok közé beékelődő memóriakezelő hub közbeiktatásával valósította meg a vállalat, ami hosszas és komplex validációkat is jelent egyúttal.

A csúszás jelentette extra időt az Intel arra is felhasználta, hogy az azt követő generációkkal, a Poulsonnal és a Kittsonnal lábkompatibilitást biztosítsák, ami 3 projektcsapat együttműködését igényelte. A Tukwila újabb csúszása valószínűleg ismét egyet jelent a Poulson és a teljes Itanium termékterv megcsúszásával, így az ex-Alpha csapat első, 32 nanométeres eljáráson implementált gyermeke nem jelenik meg 2010 során. A Poulson az ígéretek szerint egy alapjaiban új mikroarchitektúrát hoz magával, szemben a Tukwilával, mely lényegében a 2002-ben debütált McKinley alapjaira épít továbbra is, hasonlóan a jelenlegi Itanium 9000-es chipekhez.

Egy Tukwilákat tartalmazó szilíciumszelet, és rajta egy Atom processzor

A Sun Microsystems körüli bizonytalanság kapcsán Paul Otellini nemrég még úgy fogalmazott, lehetőséget látnak az Itanium számára abban, hogy felvásárolja az Oracle a szerverszállítót. Ez kétségtelenül igaz is, ráadásul a UNIX/RISC világban a SPARC felhasználói bázisa a legnagyobb, így hatalmas migrációs lehetőségeket rejt. A Tukwila ismételt késéses azonban kétségessé teszi, mennyit lesz képes ebből valójában profitálni a platform. Az Itanium család folyamatos problémái, melyek születésétől fogva végigkísérték a történelmét, gyakorlatilag ellehetetlenítettek számos korábban elkötelezett Itanium-szállítót. Az Intel nagyban hozzájárult a 2000-es évek elején mára z Itaniumra alapozó SGI bukásához, korábban végleg elvesztette a támogatók sorából a Dellt, majd maga ellen sikerült fordítania a számítástechnikai ipar egyik legrégebbi szereplőjét, a Unisyst is.

Facebook
Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.