Szerző: Koi Tamás

2009. április 24. 16:32

Gyengén muzsikál az egyetlen androidos okostelefon

A Google többek által rendkívül ígéretesnek tartott mobiltelefonos platformja, az Android egyelőre korántsem vonz annyi felhasználót, mint azt a körülötte lévő felhajtás alapján korábban sejteni lehetett.

Az Androidot még csak egyetlen, kereskedelmi forgalomban kapható okostelefonra, a HTC Dreamre telepítették, a készülék korábban kizárólag a T-Mobile kínálatában volt elérhető, elsőként az Egyesült Államokban, majd az Egyesült Királyságban. Bár a telefont azóta több, kisebb piacra is bevezették (a HTC Dream többek közt Ausztráliában, Szingapúrban és Spanyolországban is kapható már), a legnagyobb vásárlóerővel rendelkező USA-ban egyelőre nem sikertörténet a T-Mobile G1.

A Deutsche Telekom hét elején kiadott jelentéséből kiderül, hogy az amerikai leányvállalatnál a T-Mobile G1 az októberi debütálása óta nagyjából egymillió példányban fogyott, ami a konkurens platformokkal, így elsősorban a világ számos országában sikerrel jelen lévő iPhone-nal összevetve meglehetősen szerény eredményként könyvelhető el. Az Apple okostelefonjának első generációja a megjelenése után eltelt második hónapban érte el az egymilliós határt, a következő változatnak, az iPhone 3G-nek mindehhez elég volt egy hétvége, igaz, a telefon egyszerre 22 országban került a boltokba tavaly nyáron.

T-Mobile G1: talán a második itt is sikeresebb lesz

Bár a T-Mobile G1 eladási adatai egyelőre nem túl biztatóak, a nyílt forrású Androidban rejlő lehetőségek a gyártók jelentős részét már meggyőzték, így idén piacra kerül a Samsung, az LG, a Sony Ericsson és a Motorola saját androidos okostelefonja is, de a Google rendszerére épít készüléket az Asustek és a Huawei is. Ezek a cégek mostanra mind tagjai a platformot gründoló, jelenleg 47 iparági szereplőből Open Handset Alliance-nek. Az újabb gyártók csatlakozása és az összes régió bevonása a kereskedelmi láncba vélhetően hozzásegíti az Androidot a komolyabb piaci térnyeréshez.

A Google gyakorlatilag a platform elindulásával egy időben útjára bocsátotta saját alkalmazás-piacterét Andorid Market néven, ezzel csatlakozva az Apple nagy sikerű online boltjához, az App Store-hoz. Utóbbiból a megnyitása óta eltelt mindössze kilenc hónap alatt egymilliárdnál is több, részben fizetős alkalmazást töltöttek le az iPhone és iPod Touch felhasználók -- nem csoda, hogy a többi gyártó is hasonló piacterek megnyitását tervezi (Nokia Ovi Store), vagy éppen nemrég nyitotta meg azt (BlackBerry Application Storefront).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról