Szerző: Bodnár Ádám

2006. szeptember 1. 10:10

IP-tévé: azt nézel amit akarsz!

A különféle felmérések szerint az emberek arra vágynak, hogy ők dönthessék el mikor és milyen tévéműsort néznek, éppen ezért is lesznek szimpatikus számukra a hazánkban is lassan elinduló IP-tévés szolgáltatások. Megnéztük a T-Online és a TVnet IP-tévé megoldását.

Az internetes televíziózás az idei hannoveri CeBIT kiállítás egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó témája volt. Bár az IPTV mint fogalom ismert és népszerű az emberek körében, a felhasználók jelentős része mégsem tudja, hogy pontosan mit is jelent. A felmérések szerint az emberek arra vágynak, hogy ők dönthessék el mit, és mikor néznek -- éppen ezért lesz szimpatikus számukra ez az újszerű, hazánkban is lassan elinduló tévészolgáltatás.

Elsők között

A lemaradásunk IP-televíziózás terén mondhatni bolhányi: bár Nyugat-Európában Franciaország nagy előnyre tett szert, és várhatóan 2006 végére a mintegy 3,5 millió nyugat-európai internettévé-előfizető közel fele francia lesz, más országokban még éppen csak az ügyféltoborzásnál tartanak. A francia modell sikerét elsősorban annak tulajdonítják, hogy az agresszív verseny miatt nagyon alacsonyak az árak, és a felhasználók jelentős része egyetlen csomagként jut az úgynevezett TriplePlay -- internet, tévé, telefon -- szolgáltatáshoz.

De mi is az az IP-tévé? Ahogyan a műholdas televíziót a műholdak miatt, a kábeltévét pedig a lakásba behúzott kábel miatt hívjuk ezen a néven, az IP-televízió az IP-alapú, internetes továbbító közeg miatt kapta ezt a nevet. A digitális tévéadások átviteli közege ez esetben a szélessávú csatlakozás, nagy sebességű letöltést lehetővé tévő ADSL, mely a telefonos rézdróton keresztül érkezik otthonunkba. Így egyetlen digitális csatlakozáson keresztül internetezhetünk és tévézhetünk, illetve természetesen telefonálhatunk is.

Az IP-televíziózás teljesen átformálja a tévézésről eddig alkotott képet. Egy sor, eddig csak kiegészítő berendezésekkel -- vagy azzal sem -- elérhető újszerű szolgáltatás mellett azonnali, kényelmes videotéka, internetes rádiók, automatikusan frissülő, rendkívül "okos" műsorfüzet is elérhető lehet. A tévé fölé helyezett set-top-box akár időgéppé is válhat: arra is lehetőségünk nyílhat, hogy több órával visszalépjünk egy adott csatorna műsorában, és megnézzük a tegnap este elszalasztott sorozatot. Ez nem álom, ez ma már valóság.

Nem mindenhol lesz elérhető

A jelenleg széleskörűen tesztelt, hamarosan bevezetendő két szolgáltatást, a T-Online még névtelen gyermekét, illetve a TVNet TVtévé névre keresztelt szolgáltatását alkalmunk nyílt rövid tesztnek alávetni, így rögtön össze is vethettük az eltérő megoldásokból adódó különbségeket. Némi különbség rögtön az elérhetőségben is jelentkezik: míg a T-Online rendszeréhez elméletileg bármelyik T-Online előfizető csatlakozhat majd -- ez valóban csak elmélet, a szolgáltatónak ugyanis kiegészítő berendezéseket is kell telepítenie egyes telefonközpontokba --, a TVNet TVtévéjét csak azok vehetik majd igénybe, akik a szolgáltató saját gerinchálózatát, az ADSL3G szolgáltatását használják.

Az ok igen prózai: az ADSL-t fizikailag szolgáltató T-Com az internetszolgáltatók felé nem képes olyan kapacitást garantálni, mellyel a szolgáltatás kellő rendelkezésre állással biztosítható lenne. Az IP-televízió ugyanis igen sávszélességigényes szolgáltatás, nem csak egyes előfizetők, hanem a szolgáltató szempontjából is.

IP-alapú tévéadás IP-alapú tévéadás IP-alapú tévéadás IP-alapú tévéadás
TVNet TVtévé

Több tévé, több set-top-box

A sávszélesség nem áll sajnos ADSL esetén sem korlátlanul rendelkezésre. Az internetezők jelentős részénél sajnos még a legfejlettebb tömörítési technológia használata mellett sem lesz beállítható az kevés többlet, melyre a televízióadások átviteléhez szükség van -- arról pedig ne is beszéljünk, hogy ma már természetes az igény több televízióadás párhuzamos vételére, hiszen egy lakásban ma már akár több televízió is megtalálható. A sávszélességigény a televíziók számával sokszorozódik.

A T-Online és a TVNet MPEG4 tömörítés alkalmazásával próbál spórolni a sávszélességen, előbbi esetében körülbelül 2,5 megabit/s, utóbbinál várhatóan ~1,6 megabit/s többlet sávszélességet kell majd elbírnia az internetező ADSL-kapcsolatának. Ez azt jelenti, hogy ha már rendelkezünk egy 2 megabites kapcsolattal, akkor a T-Online Microsoft rendszerre épülő IP-televíziójához legalább 4,5 megabit/s-ot bírnia kell a vonalunknak. Ez általában a telefonközponthoz közelebb lakó, jó minőségű vonallal rendelkező ügyfelek esetében biztosítható.

Amint azt a tesztelés során megtudtuk, a TVNet szolgáltatása hibrid rendszerű lesz. Az osztrák Ociliontól licencelt technológia amennyiben lehetséges, elkerüli a műholdról eleve tömörítetten kapott csatornák újratömörítéséből adódó minőségvesztést, így amennyiben erre lehetőség van -- nagyobb sávszélesség is elérhető a vonalon --, a szolgáltató a műholdas MPEG-2 adást továbbítja változtatás nélkül az előfizető set-top-boxjához. Az MPEG-2 tévéadás átvitele körülbelül 4 megabit/s-os többlet sávszélességet igényel az internet sávszélessége felett és minőségben teljesen megegyezik a műholdas vétellel.

IP-alapú tévéadás IP-alapú tévéadás IP-alapú tévéadás
TVNet TVtévé

[oldal:IP-tévé szolgáltatások]

Hatalmas a különbség az időeltolásos tévézés, az úgynevett timeshifting megvalósításában. A timeshifting már számos DVD-rögzítővel, merevlemezes rögzítővel rendelkező tévéző számára ismerős lehet. Az időeltolást azt teszi lehetővé, hogy ezek a berendezések egyszerre képesek felvenni az élő adást, és egyben lejátszani is azt, így megállíthatjuk az élő képet, vagy visszaléphetünk a felvételben, miközben a rögzítés folytatódik. Így amikor behoztuk a sört a hűtőből, onnan folytathatjuk a meccset, ahol éppen leállítottuk, az egy percnyi lemaradást pedig a szünet alatt könnyedén behozhatjuk.

A T-Online egy okos set-top-boxszal, vevőkészülékkel nyújtja ezt a szolgáltatást, melyben egy 80 gigabájtos merevlemez rögzíti a felvételeinket, illetve az adatokat. A rögzítés automatikusan elindul amikor bekapcsoljuk a vevőkészüléket és mindig a bekapcsolás időpontjáig -- vagy a csatornaváltás időpontjáig -- léphetünk vissza a hozzánk eljuttatott élő adás felvételében. Ugyanez a merevlemez biztosítja felvételeink rögzítését is, így a set-top-boxszal tulajdonképpen egy merevlemezes rögzítőt is kapunk, sok-sok órányi kapacitással.

Timeshift a TVnetnél
"A TVnet Kft. az IPTV tesztelési időszaka alatt kizárólag a timeshifting szolgáltatás műszaki megvalósítását vizsgálja, a timeshifting funkciót ezért egyelőre nem kívánja az ügyfelek felé megajánlani még a tesztidőszak során sem. A TVnet IPTV-rendszere a timeshifting funkcióra technológiailag alkalmas, de e szolgáltatás nyújtásának feltétele, hogy az egyes csatornák képviselőivel valamennyi szükséges részletre kiterjedő megállapodás jöjjön létre" -- tudatta lapunkkal a vállalat.
A TVNet rendszere ezzel ellentétben a szolgáltató oldalán biztosítja a timeshiftinget, a TVNet szerverei rögzítik egyes tévécsatornák anyagát, 24 órás "visszatekerést" lehetővé téve. Az adott tévéadás anyagában bármikor visszaléphetünk egy korábbi időpontra, és akár a tegnap éjszaka elszalasztott sorozatot, vagy az esti híradót is megnézhetjük. A TVtévénél ez fizetős, prémium szolgáltatás lesz, és csak bizonyos csatornákra lesz elérhető, míg a T-Online-nál minden csatornánál igénybe vehetjük majd ezt -- legalábbis attól az időponttól, amikor az adott csatornára kapcsoltunk, és csak addig, amíg ki nem kapcsoljuk a készüléket. Mindkét módszernek vannak előnyei és hátrányai.

Mivel a műsorok rögzítésére nincs tárhely a TVNet vevőkészülékében, a szolgáltató -- szintén fizetős szolgáltatásként -- több (jelenleg hat) órányi videofelvétel lehetőségét kínálja szerverein az előfizetőknek. Ennek a megoldásnak szintén vannak előnyei a merevlemezes megoldással szemben: bár a T-Online-nál jóval több órányi anyag rögzíthető a merevlemezre, a felvétel alatt folyamatosan csak azt a csatornát nézhetjük, melyet fel is akartunk venni, hiszen az ADSL-en annak a csatornának az adása érkezik. Azt tehát nem tudjuk megoldani, hogy egy csatornáról rögzítsünk, egy másikat pedig nézzünk. A TVNetnél a felvételt is a szolgáltató szerverei oldják meg, függetlenül attól, hogy milyen csatornát nézünk éppen. Kisebb felvételi idő, de jóval korlátlanabb felhasználás -- szintén előnyök és hátrányok.

IP-alapú tévéadás IP-alapú tévéadás IP-alapú tévéadás IP-alapú tévéadás
T-Online IP-televízió

Elektronikus műsorfüzet, gyerekzár és videotéka

A két tesztelt szolgáltatás közül a T-Online-é rendelkezett lényegesen kifinomultabb, dizájnosabb és okosabb felülettel. A TVNet TVtévéje még fejlesztés alatt áll, de mindkét rendszer a Port.hu műsorújságját és adatait használja majd. A T-Online elektronikus füzete nem csak az adott műsor alapvető adatait képes megjeleníteni, de kilistázza a szereplőket, rendezőt is. Innen már csak egy kattintás a rendező nevére, és a set-top-box megkeresi és kilistázza a programfüzetben szereplő, adott rendező nevével fémjelzett filmeket is.

A korhatár-besorolás is új értelmet nyer a T-Online okosabb műsorújságja és rendszere segítségével. A TVtévével ellentétben, ahol jelenleg csak a teljes, mondjuk felnőtteknek szánt műsort sugárzó csatorna zárolására van lehetőség, a T-Online-nál adott korhatárra is meghatározhatunk tartalomszűrést. Így ahelyett, hogy egy teljes csatornát tiltanánk le gyermekeink elől, azt is megszabhatjuk, hogy csak a 16-os, vagy éppen 18-as karikával rendelkező filmeket, műsorokat ne engedje megtekinteni a készülék. A tiltást természetesen PIN-kóddal felülbírálhatjuk.

Mindkét rendszer kínál online videotékát is. A filmek nem töltődnek le a merevlemezre -- ami a TVtévénél nincs is --, de az online megvásárolt, azonnal rendelkezésre álló filmek adott ideig -- az időtartamot a jogdíj tulajdonosa szabja meg -- bármikor megtekinthetők, illetve ugyanúgy megállíthatók, tekerhetők előre-hátra, mint egy DVD-lemez, vagy videokazetta esetében. A T-Online rendszerében megtalálható, jelenleg körülbelül 250 film között egyszerűen kereshetünk is. A "kölcsönzési" díjat a havi számlával együtt tudjuk kiegyenlíteni. Sajnos a TVtévé videotékája még igencsak béta üzemmódú volt, de várhatóan hasonló funkciókra lesz képes, mint a T-Online-é. A kínálat csak a tartalomszolgáltatókkal, a kiadókkal megkötött megállapodásokon múlik.

IP-alapú tévéadás IP-alapú tévéadás IP-alapú tévéadás
T-Online IP-televízió

Képminőség, kínálat

A tesztadások képminősége vegyes képet mutatott. A TVtévé MPEG-2-es, újratömörítés nélküli adása természetesen jóval szebb képet biztosított, mint a korábban még finomhangolás előtt álló, lényegesen kisebb sávszélességre (4 megabit/s helyett körülbelül 1,5 megabit/s-ra) tömörített, MPEG4-kódolású T-Online adások. Utóbbiak tömörítési hibáit a plazmatévé külön kihangsúlyozta. A szolgáltató ígérete szerint a tesztelés alatt még jelentősen javítanak a csatornák képminőségén -- verdiktet mondani az egyelőre szűkebb körben tesztelt adásról nem is lenne ildomos. A hangminőséget nem érheti panasz, és a többnyelvű csatornák több hangsávjáról sem kell lemondanunk.

Mindkét szolgáltató több tíz csatorna adását biztosítja a tesztelők számára, a T-Online-nál mozicsatornák is elérhetők. A TVtévé kínálata a következő hetekben bővül három hazai kereskedelmi csatornával és egy sportcsatornával, illetve néhány műholdas csomag különböző műsoraival, így várhatóan mindkét szolgáltatónál hasonló kezdeti kínálatra lehet majd számítani -- ezt szintén nem kommentálhatjuk érdemben a kereskedelmi szolgáltatások indulásáig. A T-Online és a TVNet azonos célt fogalmazott meg: olyan áron szeretné kínálni különböző műsorcsomagjait, melyek versenyképesek a kábelszolgáltatók áraival. A TVnet szolgáltatásai elméletileg teljesen testre- -- illetve set-top-boxra -- szabhatók, tehát elméletileg arra is lehetőség nyílik majd, hogy egy második vevőkészüléken csak a gyerekcsatornák legyenek elérhetők.

Folyamatos fejlesztés

Míg egy hagyományos televízió képességei a készülék életciklusa alatt változatlanok, az IP-televíziózáshoz biztosított készülékeket folyamatosan fejleszthetik, újabb és újabb szolgáltatásokra taníthatják. A T-Online vevőkészülékének szoftvere az interneten keresztül frissíthető, míg a TVtévé set-top-box minden egyes áramtalanítást, vagy resetet követően néhány perc alatt letölti a legfrissebb kezelőprogramot a szolgáltató szervereiről, így mindig a legfrissebb szofterrel rendelkezhet. Az IP-televíziós szolgáltatások köre így a jövőben a videotékához hasonló zenebolttal, rádióadásokkal és sok más hasznos dologgal, például interaktív szolgáltatásokkal, mint távszavazás, visszajelzés is bővíthető, illetve könnyen javíthatók a rendszerben felfedezett hibák.

A TVNet és a T-Online csak az első fecskék, a PanTel és az Actel is bejelentették korábban, hogy még idén elindítják IP-televíziós szolgáltatásaikat. Bár kezdetben csupán néhány nagyvárosban és Budapest egyes kerületeiben indul el az IP-televíziózás, várhatóan egyre nagyobb "lefedettségi területet" érnek majd el a különböző szolgáltatók, s egyre több internetező választhatja a televíziózásnak eme merőben újszerű formáját.

Véleménye van?

kipróbáltuk

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról