Szerző: Bodnár Ádám

2001. augusztus 14. 20:16

VIA P4X266: a különös házasság

A VIA úgy döntött, hogy az Intellel folyó tárgyalások kimenetelétől függetlenül ma hivatalosan is bejelenti, és piacra dobja Pentium 4 processzorokat támogató DDR chipkészletét, a P4X266-ot. Bemutató tesztünkben e renitens cég renitens chipkészletét vetjük vizsgálat alá.

Az Intel tavaly novemberben mutatta be az életképesség tekintetében majdnem minden korábbi x86-os CPU-t felülmúló, ám többek között az akkori gyártástechnológia korlátai miatt is nyugdíjazását kérő Pentium Pro (P6) architektúra leváltására tervezett új mikroprocesszor-architektúráját, mely hosszú huzavona után végül a Pentium 4 név alatt látott napvilágot. A cég akkor úgy remélte és reméli ma is, hogy 2001 -- a távol-keleti kronológiát némileg meghazudtolva -- a Pentium 4 éve lesz. Az új processzorban debütáló technológiát azóta számosan méltatták, ugyanakkor talán a dicséreteknél még több kritikát kapott.


2001 mikroprocesszor-forradalmára -- állítja az Intel

Noha a Pentium 4 processzor számos, valóban elkerülhetetlennek látszó tervezésbeli újdonsággal bír, amint azt korábbi cikkünkben már részletesen bemutattuk, az Intel által választott "szűk és mély" architektúrának megvannak a maga hátulütői. Azon túlmenően, hogy egyes értesülések szerint a piaci verseny hevében az Intel úgy döntött, hogy kihagyja az eredetileg tervezett 2 FPU (lebegőpontos egység) egyikét, az Intel a piacon akkoriban már egy ideje kapható AMD Athlonban megtalálható teljesen párhuzamosított FPU futószalagot a kisebb konkurenshez viszonyítva némi késéssel implementálta a processzor lebegőpontos egységébe egy FSTORE/FMOV regiszter hozzáadásával. Azonban az SSE2 utasításkészletre optimalizált programok kivételével az Athlon 15 fokozatú futószalagra épülő FPU-ja még így is robosztusabbnak bizonyult a Pentium 4 20 fokozatú megoldásánál.

A mély futószalag alkalmazásának néhány további hátránya is van. Mert noha a processzor 126 mikroutasítás párhuzamos végrehajtására képes egyszerre, az ún. futószalag-buborékok (pipeline bubbles -- azaz az az eset, amikor az utasításütemező nem tud az L1 cache-ből utasítást küldeni a futószalagnak, vagy az elágazásbecslés hibásnak bizonyult) eltávolításához 20 órajelciklusra van szükség -- ez pedig elvesztegetett processzoridő. Az Intel mérnökei éppen az üres processzoridő minimálisra csökkentése érdekében valóban figyelemreméltó újításokat alkalmaztak az architektúrában: ilyen a javított dinamikus elágazásbecslés és az Execution Trace Cache alkalmazása. Ám azonos órajelen a kétszeres effektív órajelen működő ALU (arithmetical logical unit) teljesítménye még így is elmarad a konkurens AMD processzoraiétól.

A mindezek ellenére, többek között éppen a magas működési frekvencia-potenciál (2 GHz+) miatt is rendkívül ígéretes Pentium 4 forradalmának eljövetelét azonban mégsem ezek, az otthoni felhasználókat csak kevéssé érdeklő architekturális csapdák akadályozták. Az Intel ugyanis -- a Rambusszal kötött szövegségéhez hűen -- kezdetben kizárólag RDRAM modulokat támogató alaplapi chipkészletet (i850) jelentetett meg a processzorhoz. Márpedig mind a hatrétegű nyákot kívánó alaplapok, mind pedig az RDRAM magas ára komoly kihívást jelentett a vásárlók számára. Úgy tűnik azonban, hogy 2001 harmadik negyedéve meghozhatja a régen várt áttörést.

[oldal:De vakmerőn és hivatlanul...]

Történt ugyanis, hogy 2001 tavaszától kezdve az Intel fokozatos árcsökkentésekkel és az olcsó SDRAM-ot támogató i845 chipkészlet bemutatásával elérte, hogy a Pentium 4 a felső árkategóriás gépek szegmenséből átkúszhasson a megfizethető árú asztali konfigurációkba. Az új processzor sikeréhez azonban nem elég csupán maga a CPU: mind az alaplapi chipkészleteket gyártó cégek, mind pedig az alaplapgyártók széleskörű támogatására is szükség van.

Az Intel a tajvani gyártók közül a két kisebb cég, az ALi és a SiS számára biztosította a lehetőséget a Pentium 4-gyel kompatibilis alaplapi chipkészletek gyártásához azzal a feltétellel, hogy azok eladott darabonként 5 dolláros licencdíjat kell, hogy fizessenek a cégnek. A VIA, a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező tajvani chipgyártó cég azonban -- története során nem először -- dacolt a Szilícium-völgy óriásával, és az általa korábban megvásárolt S3 (mely cég az akvizíciót megelőzően kötött keresztlicenc-megállapodást az Intellel) licencjogai mögé bújva megkérdőjelezte az Intel-licenc megvásárlásának szükségességét.

A cég olyannyira biztos az igazában, hogy úgy döntött, az Intellel folyó tárgyalások kimenetelétől függetlenül ma hivatalosan is bejelenti, és piacra dobja Pentium 4 processzorokat támogató chipkészletét. Így történhetett meg, hogy a VIA "vakmerőn és hivatlanul előállt [...]", és lett az első "alternatív" gyártó, amelyik előrukkolt a saját megoldásával:

A buktatók elkerülése végett mindenesetre a VIA P4X266 chipkészlet kettős márkajelzéssel, az S3 Graphics logót is magán viselve kerül majd forgalomba. Hogy a jogi kérdések miként dőlnek el, születik-e megegyezés vagy bíróságra mennek a felek, azt egyelőre nem tudni, de egy biztos: a jogi hercehurca leginkább a fogyasztóknak árt.

A fogyasztóknak árt, ugyanis a legnagyobb alaplapgyártók (Asustek, Gigabyte, MSI) úgy határoztak, nem számolnak a P4X266-tal addig, amíg a jogi kérdések nem tisztázódnak. Ezeket a korábbi értesüléseket az MSI európai képviselője is megerősítette lapunknak, mondván "az MSI nem tervezi VIA P4X266 chipkészletre épülő alaplapok megjelentetését. Jelenleg erőteljesen építünk az i845-re." Természetesen jogos a félelmük, nyilvánvalóan nem akarják összerúgni a port az Intellel.

És amíg a helyzet így áll, a VIA kénytelen csupán a kisebb alaplapgyártók (Soltek, EPoX, stb.) támogatásával számolni.

[oldal:A VIA P4X266 jellemzői]

A VIA P4X266 az első olyan, immár hivatalosan is kapható Pentium 4 chipkészlet, amely támogatja a DDR SDRAM memóriát. Bár az Intel is rendelkezik hasonló képességű alaplapi lapkakészlettel, a Rambusszal kötött megállapodása értelmében 2002-ig nem dobhatja piacra a Brookdale-D kódnéven ismert termékét.

A VIA P4X266 chipkészlet -- a tajvani cég egyik képviselője szerint -- rekordgyorsasággal készült el. A chipset ugyanis gyakorlatilag nem más, mint a már jól ismert Apollo Pro266 Pentium 4-hez igazított változata. A VIA mérnökeinek mindössze a processzorbuszt kellett az Intel új chipjéhez igazítani, és már kész is volt a P4X266. A hírek szerint a tervezés kezdetétől az első működő chip megszületéséig mindössze két hét telt el.

Lássuk a VIA P4X266 legfontosabb tulajdonságait az Intel i850-nel összehasonlítva:

chipkészletVIA P4X266Intel i850
north bridgeVT875382850 MCH
támogatott processzorIntel Pentium 4Intel Pentium 4
CPU front side busz400 MHz400 MHz
AGP 4X támogatásvanvan
memóriabusz64 bit, 200/266 MHz16 bit, dual channel, 600/800 MHz
támogatott memóriamax. 4 GBytemax 2 GByte
memóriatípus200/266 DDR, PC100/PC133 SDRAMRDRAM
sávszélességmax. 2,1 Gbyte/secmax. 3,2 GByte/sec
south bridgeVT8233/VT8233C82801BA ICH2
ACR támogatásvannincs
integrált audioAC'97 2.2AC'97 2.1
integrált modemMC'97MC'97
integrált LANVIA vagy 3Com 10/100 Ethernet, 10/100 Home PNA10/100 Ethernet
PCI egységek/helyek5 PCI master egység, 5 PCI slot5 PCI master egység, 5 PCI slot
north/south bridge összeköttetésVIA V-Link 266 MByte/secIntel Hub Architecture 266 MByte/sec
IDEATA 33/66/100ATA 33/66/100
USB6 USB port4 USB port

A P4X266 sematikus ábrája megtekinthető ide kattintva.

A P4X266 rendkívül rugalmasan skálázható. A chip -- köszönhetően annak, hogy SDRAM és DDR SDRAM memóriákat egyaránt támogat -- egyszerre lehet ellenfele a felső kategóriás i850-nek és a középkategóriás i845-nek. Ráadásul a VIA chipkészlete támogatja az összes Pentium 4 kivitelt -- a mag és a tokozás típusától függetlenül. Ráadásul jelen pillanatban a VIA P4X266 mindkét Intel-megoldásnál olcsóbb.

Így csak és kizárólag az alaplapgyártókon múlik, hogy milyen konfigurációban használják a chipet és milyen alaplappal rukkolnak elő: nagy teljesítményű DDR változattal vagy bárki számára elérhető, megfizethető SDR kivitellel.

[oldal:Tesztkörülmények]

A szerkesztőségünkben egy VIA P4X266 chipkészletes referenciaalaplap járt.

Az alaplapot Michal Lisiecki, a VIA értékesítési és marketingmenedzsere egy személyes látogatása alkalmával hozta el hozzánk. A bordó színű alaplapon egy Socket423 processzorfoglalat, mellette a 2 DDR DIMM aljzat, valamint 3 PCI bővítőhely és 1 AGP foglalat kapott helyet.

Hardverkörnyezet
ProcesszorIntel Pentium 4 1,5 GHz
AlaplapVIA P4X266 referencia
MSI 850 Pro
Memória256 Mbyte PC2100 DDR SDRAM
256 Mbyte PC800 RDRAM
MerevlemezSeagate Barracuda ATA III 20 Gbyte
VideokártyaLeadtek WinFast GeForce2 Ultra
Szoftverkörnyezet
Operációs rendszerMicrosoft Windows 98 SE
DriverekVIA 4-in-1 4.32
NVIDIA Detonator 12.41
Tesztprogramok3DMark 2001 és 2000
Quake3: Arena v1.17
SiSoft Sandra 2001
BapCo SysMark 2000

Powered by Seagate

Lássuk az eredményeket!

[oldal:Teszteredmények]

A BapCo SysMark egy általános irodai, multimédiás és grafikus szoftverekből álló benchmark, aminek segítségével objektív képet kaphatunk a számítógép "munkaképességéről".

BapCo SysMark 2000

Intel i850 VIA P4X266

A SiSoft Sandra 2001 programban talán az egyik legfontosabb teszt a memória adatátvitelét vizsgálja.

SiSoft Sandra 2001

Intel i850 VIA P4X266

A már unalomig ismert Quake 3 Arena demót "fastest" beállításban futtattuk, hogy a grafikus kártya minél kevésbé korlátozza a futásteljesítményt.

Quake 3 Arena "fastest"

Intel i850 VIA P4X266

A MadOnion.com népszerű tesztprogramjának mind a tavalyi, mind az idei változatával megvizsgáltuk a gépeket. A felbontás és a színmélség a fent említett okok miatt a lehető legkisebb.

3D Mark

Intel i850 VIA P4X266

[oldal:Értékelés]

A teszteredmények azt mutatják, hogy a VIA P4X266-ot bátran oda lehet állítani a méregdrága RDRAM-mal működő i850 mellé is, a teljesítménykülönbség nem jelentős. A tesztek alatt a rendszer teljesen stabilan működött, ám meg kell jegyezni, hogy hosszú távú tapasztalatokat sajnos nem tudtunk e téren szerezni, minthogy az alaplap csak igen rövid ideig vendégeskedett nálunk.

Azt is sikerült megtudnunk Michal Lisieckitől, hogy a VIA ősszel piacra dobja az első integrált Pentium 4 chipkészletet. A P4M266 nevű lapkakészlet lábkompatibilis a P4X266-tal, azonban tartalmaz egy S3 grafikus magot is. A P4M266 megjelenése információink szerint október-november környékén esedékes.

Végezetül mit is mondhatnánk? A VIA P4X266 chipkészlet valódi alternatívája mind az i850-nek, mind az i845-nek. Hiszen mindkét chipkészlettel összehasonlítva a P4X266 chipset és a DDR SDRAM kombináció jó -- az előzetese teszteredmények szerint az i845-öt jelentősen felülmúló -- teljesítményt nyújt, ráadásul olcsóbb megoldás is ezeknél.

Ha az Intel és a VIA dűlőre tud jutni a jogi kérdések megoldásában, és a legnagyobb gyártók is elkezdik a P4X266 chipkészletes alaplapok készítését, valamint ha nem bukkannak fel a VIA-ra sajnos jellemző apróbb "bugok", a P4X266 alaplapok igazi sikertermékek lehetnek a karácsonyi szezonban.

Ugyanakkor a el kell mondani azt is, hogy a VIA nem csupán az Intel termékeivel szállt szembe e chipkészlet piacra dobásakor. Ugyanis mind a SiS, mind pedig az ALi nemrégiben jelentette be, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a Pentium 4 processzorokhoz szánt DDR-es alaplapi chipkészletek mihamarabbi megjelentetésére. A SiS éppen néhány nappal ezelőtt tette közzé a SiS645 DDR333 memóriamodulokat támogató lapkakészletének specifikációit, és egyben jelezte, hogy az erre épülő termékek már szeptembertől megjelennek a piacon.

A valóban ígéretes P4X266 jövője tehát több tényezőtől is függ. Ezek közé tartozik, hogy vajon az Intel hagyni fogja-e a nagyobb alaplapgyártóknak, hogy a már így is jelentős piaci részesedésre szert tevő VIA jóváhagyás nélküli termékét felhasználják. Azt korábbi vitatott ügyekre visszatekintve is tudhatjuk, hogy az Intelnek megvannak az eszközei ennek megakadályozására. Másrészt pedig az Intel megteheti azt is, hogy a renitens chipgyártót úgy hozza nehéz helyzetbe, hogy a lojális konkurenseket technikai támogatással és kedvezményekkel segíti. Arról nem is beszélve, hogy nem elképzelhetetlen az sem, hogy az Intel -- saját piaci részesedését féltve -- a tervezettnél hamarabb jelenteti meg az i845 DDR-es változatát.

Hogy mit hoz a jövő a P4X266 számára, a közeli jövőben kiderül.

A P4X266 referenciaalaplapot a VIA Technologies-tól kaptuk tesztelésre. Külön köszönettel tartozunk Michal Lisieckinek, aki elhozta hozzánk cége új termékét. Továbbá köszönetet szertenénk mondani a Juventus Team nek is, amiért rendelkezésünkre bocsátotta az összehasonlító teszthez elengedhetetlenül szükséges Pentium 4 processzort és a hozzá tartozó RDRAM modulokat.

Szólj hozzá a fórumban!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról