Szerző: Kovács Attila

2001. július 27. 01:01

Klipsch ProMedia 2.1

Egy koranyári meleg napon történt, hogy stábunk egyik szerencsés tagja olyan megtiszteltetésben részesülhetett, hogy megkaparinthatta - ha csak rövid időre is - a Klipsch ProMedia 2.1 THX minősítéssel rendelkező, számítógépekhez tervezett háromrészes hangfalrendszerét.

HIRDETÉS

Egy koranyári meleg napon történt, hogy stábunk egyik szerencsés tagja (én) olyan megtiszteltetésben részesülhetett, hogy megkaparinthatta - ha csak rövid időre is - a Klipsch ProMedia 2.1 THX minősítéssel rendelkező, számítógépekhez tervezett háromrészes hangfalrendszerét. A "megkaparintás" művelete - címszavakban - valahogy így nézhetett ki: városba bekocsikázni, Pixeltől a hangfalat ellejmolni, kocsiba beccuccolni, kocsival hazadöngetni, otthon az autóból a dobozt kipakolni, emeletre felhordani, a hangfalakat kicsomagolni, a cuccot számítógép köré elhelyezni, kábeleket összedugdosni, számítógépet beizzítani, Tolvajtempót elindítani, főhősünk állát a földről felkaparni...

Klipsch

Az írás következő részében megpróbálom összeszedni, hogy mit is érdemes tudni a teszt tárgyát képező szerkezetről.

Ezt a készüléket egy több mint ötven éves múltra visszatekintő, az Egyesül Államokban székelő cég, a Klipsch készítette. A "Klipsch" szó hallatán a HiFi-s körökben jártasabb olvasóink joggal kapják fel a fejüket, ugyanis ez a cég az elmúlt ötven év alatt sok kiváló termékkel örvendeztette meg a hozzáértőbb hallgatóközönséget.
Az, hogy egy ilyen kvalitású cég, elkezdett foglalkozni a számítógépes hangszórókkal, azt jelentheti, hogy ez már egy már olyan piac, amelyet komolyan kell venni, már csak a mérete és az igényei miatt is. Ez utóbbi lehetett az, mely a Klipsch-et a THX minősítéssel rendelkező számítógépes hangszórók gyártására késztette.

ProMedia 4.1A Klipsch-nek nem a teszt tárgyát képező termék volt az első "próbálkozása" a számítógépes hangszórók terén, mivel már 1999 júniusában megjelent egy, ProMedia v.2-400 névre hallgató, 4.1 leosztású, ötrészes konfigurációval. Az előző mondtaban már csak azért is idézőjelek közé kellett tenni a "próbálkozása" szót, mivel a v.2-400 óriási sikere többet jelent holmi egyszerű próbálkozásnál.

ProMedia 2.1 A v.2-400 óriási sikernek örvendő termék lett szerte a világon, ezért a Klipsch továbbment, és 2000 karácsonya körül megjelent a piacon a ProMedia termékcsalád újabb gyermekével a 2.1-el. A Klipsch ProMedia 2.1 egy háromrészes hangfalrendszer, mely két alapvető dologban különbözik nagyobb testvérétől: kettővel kevesebb szatellit-hangsugárzót és kisebb teljesítményű mélynyomót tartalmaz.

ProMedia 5.1 A Klipsch ProMedia család következő terméke a nemrégiben bejelentett 5.1-es rendszer, melynek megjelenéséről már itt a HWSW-n is tájékozódhatott a kedves olvasó. Ez a rendszer a házimozi-élményt kereső számítógépfelhasználóknak lett tervezve, ezért ez egy, a házimozi rendszerek klasszikus kiépítését, az 5.1-es, hat hangszórós konfigurációt jelent.

[oldal:Az adatok]

A Klipsch ProMedia 2.1 számos apró részlettel teszi magát incsiklandóvá még a legínyencebb vásárlók számára is. Ezekre az apróságokra derülhet fény a technikai adatokból:
  • Frekvencia-átvitel: 31 Hz - 20 kHz,
  • Legnagyobb hangnyomás: 106 dB SPL,
  • Névleges inpedancia: 4 ohm,
  • A rendszer teljesíménye: 200 watt (RMS),
  • Hangdobozok típusa:
    • Szatellitek: zárt,
    • Mélynyomó: basszreflex,
  • Erősítő típusa: BASH Digitális lineáris hibrid erősítő, MOSFET végfok,
  • Vonalbemenetek: egy 3,5 mm-es jack MP3-lejátszó vagy discman jelének fogadására, illetve egy 3,5 mm-es jack a hangkártyához,
  • Kimenetek: 3,5 mm jack a fülhallgatónak,
  • Szatellitek: kétutas rendszerek,
    • Magashangszóró: 1,9 cm polimer dóm "csipogó",
    • Magasfrekvenciás tölcsér: 90° x 40° MicroTractrix(R) tölcsér,
    • A keresztváltó vágási fekvenciája: 5 kHz,
    • Közép-mélyhangszóró: 7,6 cm átmérőjű középmély, műanyag membránnal,
  • Mélynyomó: Oldalra sugárzó 16,51 cm átmérőjű műanyag membrános hangszóró,
  • A mélynyomó erősítő teljesítménye: 130 watt (RMS),
  • Méretek:
    • Szatellitek: 21,59cm x 10,67cm x 14,4cm,
    • Mélynyomó: 24,13cm x 24,9cm 25,9cm,
  • Súly:
    • Szatellitek: 0,95 kg,
    • Mélynyomó: 7,26 kg,
  • Hangdobozok anyaga:
    • Szatellitek: ABS műanyag,
    • Mélynyomó: Közepes sűrűségű rétegelt lemez (MDF),
  • Borítás: Fekete.
Hozzáértő szem számára már ezekből az adatokból is kitűnik, hogy nem egy alsó kategóriás rendszerrel van dolgunk, pedig a legkellemesebb dolog még hátravan: ez a rendszer - ugyanúgy, mint az egész ProMedia termékvonal - ugyanis megkapta a THX minősítést, amely arra garancia, hogy úgy szól, ahogy annak szólnia kell. Kevésbé tájékozott olvasóink most joggal kérdezhetik, hogy "Mi az a THX?". A következő oldalon mindenre fény derül.

[oldal:Egyszerűen THX]

A THX egy rövidítés, mely a Tomlinson Holman's eXperiments szavakat takarja. Gyakoraltilag ez nem más, mint egy ajánlás, ami az audiotechnikai rendszerek minőségére vonatkozik.
THX - A történet
Egy bosszúság következményei: Geroge Lucas 1977-ben forgatta a Csillagok háborúját, az első Dolby Stereo játékfilmet. Mivel rengeteg energiát fordított a hangra, annál inkább bosszantotta, hogy a legtöbb mozi ugyan Dolby Stereo módban vetítette, de a hangminőség a gyatra hangszórók és teremakusztika miatt tönkrement. Hangmérnöke Tomlinson Holman ezért követelményeket határozott meg a hangszórók, erősítők és a mozik akusztikája számára. Munkájának eredménye a THX rövidítést kapta. Azon moziknak, amelyek a THX logóval akarnak dicsekerdni, a hangrendszerüket az előírásnak megfelelően kell kialakítaniuk. A THX nem egy új moziszabvány, hanem arról gondoskodó szabvány, hogy a Dolby Stereo filmek jól szóljanak.
[Forrás: Sztereó, 1996. október, p. 28.]

THX

Úgy hiszem, hogy ebből a rövid idézetből is kitűnik a kedves olvasó számára, hogy a THX jelvénnyel ellátott termékek kivételes minőségnek örvendnek. Természetesen így van ez a Klipsch ProMedia rendszerekkel is, de azért ez nem jelenti azt, hogy egy THX jelvénnyel nem rendelkező rendszer ne tudna olyan minőséget nyújtani, mint egy THX-emblémás. Több oka lehet annak, hogy Klipsch-ék THX emblémával látják el - többek között - a ProMedia termékvonaluk minden egyes tagját. Az egyik ok a pénz, ugyanis egy THX logóval fémjelzett rendszerért több pénzt lehet elkérni, mivel egy kevésbé hozzáértő is tudja, hogy a THX jó minőségű rendszert takar. Ezért a cégeknek elég kevesebb energiát fordítani a termék marketingjére, mivel a THX az már egy bejáratott és jól csengő név, mely már magában is eladhatóvá teszi a terméket. Természetesen ez a kis okfejtés ne tévesszen meg senkit: annak ellenére, hogy mostanában a THX is kezd "divattá" válni, ez a három betű még mindig a minőséget jelképezi, azt a minőséget, melyet csakis a felső kategóriás rendszerek tudhatnak a magukénak.

[oldal:A tesztkörnyezet]

Megpróbáltam a rendszert abban a környezetben tesztelni, ahova azt a gyártók szánták: a számítógéphez csatlakoztatva és akörül elhelyezve. A zenei CD-kkel végzett tesztek idejére viszont a ProMediát egy középkategóriás asztali CD-lejátszó (Pioneer PD-S502) vonalkimenetére kötöttem, nehogy a hangfal helyett a számítógépbe épített CD-ROM rossz minőségű D/A konverterének a hangját véleményezzem. A ProMediát a számítógéphez egy SoundBlaster Live! Player 1024 hangkártyán keresztül csatlakoztattam. Alapvetően azért választottam egy ilyen hangkártyát és nem egy - kétségkívül jobb minőséget nyújtó - SonicFury-t, vagy Terratec-et, mivel az SB Live! sokkal elterjedtebb, illetve nem olyan környezeben akartam tesztelni a hangfalakat, melyet csak kevés ember tudhat magáénak.

A teszt helyszíne a hálószobám volt, egy körülbelül 12 négyzetméteres (4x3 méteres) szoba, melynek a hosszabbik oldalfalának közepénél volt megtatlálható az asztal, amire a szatellit hangsugárzókat, illetve ami alá a mélynyomót helyeztem. A szoba akusztikája nagyjából átlagosnak volt mondható.

A ProMedia 2.1

Most térjünk vissza arra, hogy mit is tapasztaltam, amikor kezembe került a teszt tárgyát képező Klipsch ProMedia 2.1! Az első benyomás rögtön a üzletben ért, mivel a hangfalrendszer csomagolása minden fölösleges díszítést nélkülöző, világosbarna, újrahasznosítható papírból készült doboz volt. Ez egy jó pont, mivel ez azt a érzést keltette, hogy "bezony ám, itt nem a külcsínnel akarják elvarázsolni a vásárlókat". És ez természetesen igaz is.
A hangfalrendszer hazaszállítása után igen szaporán pakoltam ki a hangfalakat és a kábeleket a dobozból, majd suvasztottam a sarokba az utóbbit. A dobozban a következő, a rendszer működéséhez elengedhetetleül szükséges dolgokat találtam:

  • két szatellit hangsugárzót,
  • egy mélynyomót,
  • két hangfalkábelt,
  • egy kábelt mely a hangkártya és a rendszer összekötésére szolgál,
  • egy hálózati tápkábelt,
  • egy többnyelvű (de a magyar nyelvú leírást nem tartalmazó) kézikönyvnek csúfolt, pár oldalas papírköteget,
  • és pár gumidarabot, melyeket a szatellitek talpára lehet ragasztani.

[oldal:Kapcsolók, dugaszok és tekerentyűk]

Előre kell bocsátanom, hogy ez a hangfalkészlet nem nagyon bővelkedik se dugaszban, se kapcsolóban, se tekerentyűben, azaz potméterben. Ha valaki egy karácsonfadísznek is beillő, sok leddel, potival, kábelek tucatjaival rendelkező hangfalrnedszert keres, az nem jó helyen jár. Számomra nagyon szimpatikus a rendszer egyszerű felépítése, és ezért kap is t?lem még egy jó pontot, mivel az egyszerű felépítésű dolgok használata kevésbé bonyolult, nem olyan könnyű őket elrontani, ráadásul egyszerűbb jó minőségűre meggyártani az ilyen szimplább felépítésű eszközöket.

Mélynyomó hátulnézet

A mélynyomó - egyáltalán nem túlzsúfolt - hátulján találunk egy bemenetet (preamp input) a szatellit hangsugárzón található kis előerősítőből érkező kábelnek, egy hálózati kábelnek való csatlakozót, egy hálózati kapcsolót és a szatellit hangfalaknak való 4 db színkódolt csatlakozót (to satellite speaker). Sajnos a hálózati kapcsoló igen rossz helyre került, ezért a rendszert ki-be kapcsolgatni bizony kényelmetlen, dehát ez legyen a legnagyobb bajunk.

Az egyik szatellit hangszórón nem találunk mást, mint egy 3,5 milliméteres jackaljzatot, melybe a mélynyomóból érkező már erősített jelet szállító kábelt kell bedugni.
A másik szatellit hangfalon is megtaláljuk ugyanezt a 3,5-es jackaljatzot, illetve ezen a hangdobozon kapott helyet egy előerősítő, amibe a hangkártyából érkező jeleket szállító kábel is csatlakozik. Sajnos ez a kábel nem cserélhető, ami azért nagy szívfájdalmam, mivel így csakis 3.5 miliméteres jack kimenettel rendelkezö eszközökhöz lehet hozzácsatlakoztatni. Természetesen a rendszert számítógépekhez tervezték, ezért ez a csatlakozó ideális választás, de ennek ellenére szívesen látnék nem (csak) jackdugaszban, hanem RCA-ban végződő kábelt is.

Az előerősítő tartalmazza a rendszer hangerőszabályzóját, a mélynyomó hangerőszabályzóját, a fülhallgatónak való kimenetet, a hordozható eszközöknek (discman, MP3-lejátszók) fenntartott vonalbemenet és egy, a rendszer bekapcsolt állapotát visszajelző ledet.

Előerősítő be- és kimenetek

A két hangerőszabályzó poti közül a mélynyomóé az érdekesebb: ezen be van jelölve az "optimális" szint, valahol a skála 1/3-ad részénél. Azt kell mondanom, hogy ez tényleg az optimális szint, ha a skála további részeit is el kéne nevezni, akkor a skála felénél kaphatna helyet a "szomszédot már idegesítő" szint, a skála háromnegyedénél lehete az "üvegtörő", és a skála vége kaphatná a "falbontó" jelzőt.

Előerősítő potméterek

Amit még nem említettünk meg, hogy a szatellitek hangszóróit egy eltávolítható, igényes szövetborítás takarja, ami védi a portól és az esetleges komolyabb sérülésektől. Összességében véve a rendszer nagyon igényes benyomást kelt, és látványnak sem utolsó, ráadásul minden egyes porcikájában érződik az a tapasztalat, melyet a Klipsch az elmúlt ötven évben szerzett (na meg a vételár...).

[oldal:Összeszerelés]

Összeállítani nem volt nagy hókusz-pókusz a rendszert, mivel minden kábel és csatlakozó "adta magát", bár kétségkívül segített a művelet végrehajtásában, hogy az erősebbik nemet képviselem, ezért a dolgok dugdosásában nagy tapasztalattal rendelkezem. Amennyiben a felhasználó elakadna ebben a műveleben, akkor a kézikönyv fellapozásával könnyen boldogul, bár mint már említettem: nem nehéz összerakni a rendszert.

A következő lépés már annál kényesebb: úgy elhelyezni a hangdobozokat, hogy a legjobb hangzást nyújtsák. Ezzel elérkeztünk a telepítés legizgalmasabb részéhez, a tili-toli nevű játékhoz. A játékot egyszerre többen játszhatják, azonban megfelelő élvezetéhez szükséges egy hangfalrendszer (mondjuk a Klipsch ProMedia 2.1) és valamilyen hangforrás (mondjuk a számítógép). A játék célja a hangfalakat úgy elhelyezni, hogy a játékosok minél nagyobb akusztikus élményben részesüljenek. A játéknak akkor van vége, amikor mindegyik játékos fülig érő szájjal ül a hangforrások előtt. Lényegében nálam is tili-tolizott a fél család, mire megtaláltuk a megfelelő pozíciót, ami valahogy úgy nézett ki, hogy a szatellit hangsugárzók az asztalon, a monitor két oldalán szimmetrikusan elhelyezve, egymástól körülbelül egyméternyi távolságra, illetve a számítógép előtt űlő felhasználó fejtétől olyan 75-80 centiméterre. A mélynyomó a jobb lábamhoz került az asztal alá úgy, hogy membránja kifele, míg a reflexcső a jobb lábam felé állt. Ezt az elrendezést lehetne "tradicionális 2.1 hangfalrendszer" elrendezésnek nevezni. Igazából lehet más elrendezéssel is próbákozni a helytől és az igényektől függően, de azért érdemes a józan ész határain belül mozogni és figyelembe venni, hogy a hangminőségre akarunk törekedni, ha már ennyi pénzt fizettünk újdonsült rendszerünkért.

Akár úgy is el lehetne rendezni a hangfalakat, hogy a mélynyomót pakoljuk fel az asztalra (mondjuk a monitor tetejére) és a szatelliteket a lábunkhoz, de valószínűleg nem érnénk el a kellő hatást, mivel a mélynyomó által keltett szél szétfújná a frissen belőtt frizuránkat, a szatellitek hangjából meg nem hallanánk semmit, és még a monitorunkat is dobhatnánk ki, mivel a szatellit hangsugárzókkal ellentétben a mélynyomó mágnesesen nem árnyékolt.

[oldal:Kicsi a bors, de erős...]

Ezt a jól ismert mondást tesztalanyunk esetében a következőre lehetne változtatni: "Kicsi a ProMedia 2.1, de nagyot szól". Hogy miért is írtam ezt le? Az írás korábbi részében már ecseteltem, hogy milyen helyiségben volt szerencsém tesztelni ezt a hangfalrendszert. Ez most azért is érdekes, mivel a rendszer hangerőszabályozóját ebben a szobában egyszerűen nem lehetett a középállásnál sokkal jobban feltekerni, különben maradandó halláskárosodást szenvedtem volna. Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mivel ez két dolgot is jelent: a rendszer érezhetően leadja azt a bődületes teljesítményt, amit a prospektusok állítanak, illetve még magas hangerőn is képes dinamikusan megszólaltatni a zenét, a filmek vagy éppen a játékok hanghatásait. Ez utóbbi nagyon fontos, mivel ez garantálja, hogy például egy film akciódúsabb jelenete közben egy robbanás moraja gyomorrengető élményben részesíti a hallgatóság tagjait. Egy audiorendszer dinamikájánál talán csak egy dolog fontosabb: a hangminősége, különösen magas hangerőn. Mint említettem ez a rendszer a hangerőszabályzó-skála felénél picit magasabb állásnál is óriási teljesítménnyel mozgatta meg a szobában lévő levegőt, ezért már ezen a hangerőn is 10 perc dinamikusabb zene hallgatása után az embert émelygés, és hányinger fogta el, így nem nagyon próbálkoztam azzal, hogy a rendszert "csutkára tekert" állapotban hallgassam. Az ember számára még elviselhető hangerőn a hangfalaknak gyakorlatilag nincs hallható torzítása.

A következő oldalakon megpróbálom összeszedni, hogy mit is tapasztaltam akkor, amikor a ProMediát különböző források hangjaival tápláltam, mint például a számítógépes játékok, a DVD-filmek vagy az audió CD-k.

[oldal:Szól, szól...]

Mostanában, amikor a Surround és a Dolby Digital őrület egyre több embert fertőz meg, képesek vagyunk elfeledkezni arról, hogy nem csak hat hangszóróból jövő hang kiséretében lehet élvezni a képernyőre vetített mozgóképet. Sok filmhez elengedhetetlen a térhatású hang, de még több film esetében senkit sem érdekel az, hogy hány csatornán kapjuk a hangot.

Én három filmmel hallgattam meg a ProMediát, és azt kell mondanom, hogy nagyon jól teljesített, annak ellenére, hogy ez a rendszer csak sztereóban tudta tolmácsolni az esetenként háromszor annyi csatornás hangot felvonultató alkotást. A három film, három különböző ketegóriát képviselt, és ezért a hangszóróknak is kölönböző elvárásoknak kellett megfelelniük.

A Tolvajtempó és a Hazafi akciódús jelenetei, illetve a Blöff picit lassú - bár közel sem unalmas - történései igen szépen megdolgoztatták a hangrendszert is. Az előző oldalon már leírtam, hogy a rendszer nagyon jó dimamikával van megáldva, mely jó tulajdonsága a filmeknél, pláne az akciófilmeknél kap nagy hangsúlyt. A ProMedia még a legnagyobb zűrzavar közepette is szépen és tisztán volt képes megszólaltatni a legkissebb zörejt is, amit a film hangmérnökei a korongra kevertek. A filmek alatt nyújtott hangjában nem is a dinamika fogott meg a legjobban, hanem a beszéd és az apróbb zörejek megszólaltatása: egyszerűen tökéletes. Egy jól beállított ProMedia 2.1 észveszejtően szépen tudja a hallgató felé tolmácsolni az emberi hangot még akkor is, hogyha háttérzörejek miriádjai próbálják ebben megakadájozni. Ezen felül még érdemes megjegyezni, hogy a megszólaltatott hangok tere és pozíciója olyan valóságközeli, hogy a hallgató szinte a film forgatásának helyszínén érzi magát, úgy, mintha ő ülne a kamera keresője mögött. Gondolom a fenti kis ömlengésből a kedves olvasó is rájött, hogy nekem nagyon tetszett a ProMedia filmekben nyújtott teljesítménye. Csak annyit tudok ezek után mondani, hogy a ProMedia filmek alatt kitünően megállja a helyét, még annak ellenére is, hogy ez "csak" egy sztereó rendszer.

[oldal:...és még mindig szól...]

A legtöbb ember a számítógépekhez készített hangfalrendszereket - meglepő módon - számítógép mellett használja, és általában mp3-akat, zenei CD-ket, az operációs rendszer és felhasználói programok illetve játékok hangjait szólaltaja meg rajtuk. Most a ProMedia 2.1 ezen felhasználási területeken nyújtott minőségéről és teljesítményéről fogok beszélni.
Tíz évvel ezelőtt még elég volt a minden számítógépben megtalálható "csipogó", hogy megszólaltassa a játékok és a rendszer hangjait. Azóta eltelt egy kis idő, és mostanra elérkeztünk oda, hogy már a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő hangfalakat is meg tudjuk vásárolni számítógépünkhöz. Jogosan kérdezhetitek, hogy kell ez? Azt kell mondjam, hogy igen.

A ProMediának nincs nehéz dolga, hogy a számítógépünk által keltett hangokat megszólaltassa, mivel mind minőségben, mind teljesítményben "ott van a szeren". A játokok alatt nyújtott hangja a várakozásoknak megfelelően alakult: a rendszer dinamikája és teljesítménye itt nagy hangsúlyt kap, mivel az akciódúsabb játékoknál ez a két dolog az, ami legfőképp befolyásolja a hangok élvezhetőségét. Szerencsére a ProMedia képes kisebb hangerőn is szépen megszólaltantni a hangokat, különös tekintettel a mélyhangokra, ezért nem kell a szomszédot sem felébreszteni az éjjel közepén, ha számítógépünket "hanggal" szeretnénk használni egy-egy álmatlan éjszakán. Ezen felül a rendszer nagyon jól pozicionálja a hangokat és így az olyan játékok kedvelői is nyugodtan használhatják, ahol a különböző hangok iránya is sok információt hordoz. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a ProMedia az emberi hangokkal is nagyon jól megbírkózik, a beszédet természetesen és tisztán szólaltatja meg, ezért akár játékok közbeni beszélgetésre vagy interneten keresztüli telefonálásra is tökéletesen használható.

Most jöjjön az a rész, ahol minden kiderül: a zenei anyagok megszólaltatása. Igazából ha itt jól tud szerepelni egy rendszer, akkor olyan rossz nem lehet, ezért is fontos ez a része a tesztnek. Félve kedztem zenét hallgatni a ProMedián, mivel hallottam olyan pletykákat, hogy loudnesses a hangja, ami gyakorlatilag az jelenti, hogy az emberi fül által legérzékenyebben fogott frekvenciatartományban kiemeli a hangokat.

Az első oldalak egyikén leírtam, hogy a ProMediát zenei anyagokkal egy asztali CD-lejátszóval teszteltem. Természetesen hallgattam rajta számítógépen MP3-akat és számítógépes játékok zenéjét is, de a véleményemet az asztali CD-lejátszóval szerzett élmények alapján írom most le.

[oldal:Na de hogy szól!]

Kezdem a könnyebbik felénél: a mostanában divatos zenei műfajokat probléma nélkül tolmácsolja a rendszer, mivel a már oly sokat emlegetett dinamikája megfelelő. Talán azt tudnám ezzel kapcsolatban mondani, hogy hangja inkább lágyabb, és ezért még a keményebb, "technósabb" zenéket is emészthetővé teszi. Itt jegyezném meg, hogy a rendszer frekvenciaátvitele elég széles tartományon mozog, ezért néha még olyan hangokat is meghall a hallgató, amik ott vannak a lemezen, de más rendszeren már nem jönnek annyira ki. Ez sok esetben még kellemes meglepetést is tud okozni.

Akusztikus könnyűzene, rockzene: be kell vallani, hogyha valami jól szól a ProMedia 2.1-en, akkor ez a jazz és a hozzá hasonló könyű műfajok. A rendszer dinamikája és azon képessége, ahogy az emberi hangokat visszaadja, segít abban, hogy ezek a műfajok is emészthetőek legyenek még a vájtfülű hallgató számára is. Olyan jazzt hallgatni ezen a rendszeren, mintha valamilyen hangulatos szórakozóhelyen élő előadást hallgatnánk: kellemes és relaxáló. A ProMedia felbontóképességének köszönhetően még a legkisebb zörrenést és lélegzetvételt is hallani véli a hallgató. Ha ez még nem lenne elég, akkor még megemlítem, hogy a hangszer(ek) és előadó(k) helye tökéletesen kivehető a zene hallgatása közben, így növelve még jobban az "élő zene" érzetét.

Komolyzene: ez az a része a zenének, amiben tényleg jót kell egy rendszernek alakítania, hogy rá lehessen fogni azt, hogy "jól szól". Ez már csak azért is nehezebb falat egy audiorendszernek, mivel egyszerre akár több tucat hangszer hangját és a soktagú kórust is meg kell szólaltatnia úgy, ahogy azt eredetileg felvették. Itt ráadásul a hallgatónak még lehet is viszonyítási alapja (nem úgy, mint az elektonikus zene, vagy számítógépes hanghatások esetén), mivel a felvételt akár élőben is hallhatta már valamelyik komolyzenei előadás keretén belül. Először, amikor komolyzenét akartam megetetni a rendszerrel enyhén megijedtem, mivel nem szólt jól, sőt. Ha jellemeznem kéne a hangját, akkor azt mondanám, hogy olyan volt, mint amilyen egy 2.1-es hangfalrendszer: külön volt a mély, külön volt a magas és nem alkottak egy egységes egészt. Végül a problémát orvosolta az, hogy lejjebbvettem a mélynyomó hangerejét egy pár százalékkal és kapásból összeállt a hangkép.

A komolyzenei meghallgatás alatt többször hallgattam meg ugyanazokat a lemezeket, hogy rájöjjek, melyiknél hol lehet a hiba. Igazából csak azt tudom elmondani, amit már fentebb írtam: dinamikus, jó felbontóképességű hangzás, megfelelő térrel párosulva. Viszont itt kijött az az egy kis baki, amit már fentebb említettem: a felső-közép tartományt nagyon picit kiemeli. Ez gyakorlatilag csak akkor hallható meg, ha a hangszerek mellett van alt vagy szoprán kórus. Ennek köszönhetően picit lágyabban tolmácsolja a zenét a rendszer, talán emészthetőbbnek mondahtó, és az összhatást egyáltalán nem rontja. Ez a "picit" itt azt jelenti, hogyha valaki nem pont erre figyel és ezért hallgatja meg a zenét egymás után többször, más rendszeren is, akkor nem veszi észre. Dehát én azt mondom, hogy ez legyen a legnagyobb bajunk, mivel ez senkit sem zavar, ez még nálam bőven a "szexepil" kategóriába tartozik, legalább nem olyan "sabolnosan jó" hangja van, és a hozzáértő fülnek is csak annyit mond, hogy "ja igen, ez a ProMedia 2.1". Összességében véve: komolyzenét is nyugodtan lehet vele fogyasztani, mivel ez a rendszer sosem fogja úgy megszólaltatni például a Requiemet, hogy Mozart apánk forgojon a sirjában.

[oldal:Ez nem hiányozhat a végéről]

Aki elolvasta a tesztet az sejtheti, hogy mit tud ez a hangfalrendszer. Igazából én azoknak, akik hangfalat akarnak venni, mindig azt szoktam mondani, hogy menjen el, vigyen teszt CD-t, hallgassa meg több hangfallal együtt, és csak utánna döntsön. Nem szabad egy teszt vagy jóbarát elmondása alapján hangszórókat venni, mivel ezen a területen semmi sem olyan fekete vagy fehér, mint például a videokártyáknál, ahol számokba lehet önteni a tudást. Sajnos még nem találták fel a hangfalak minőségét és tudásását leíró mértékegységet, ezért csakis a saját fülünkre hagyatkozhatunk, bár egy teszt segíthet abban, hogy mire figyeljünk.

Szerintem a ProMedia 2.1-nél keresve sem lehetne jobb 2.1 leosztású hangfalrendszert találni, amit számítógéphez készítettek, sőt nem csak a számítógéphez tervezett rendszerek körében sem. Én merem ajánlani ezt a rendszert nem csak számítógéphez, hanem DiscManre, vagy mp3-lejátszóra, esetleg sztereó televízióra kötve is, mivel hangminőségben és teljesítményben közelébe sem ér egy tömegcikknek számító "music center", vagy "mini hifi"... A Klipsch ProMedia 2.1 pont arra született, hogy az ember zenét hallgasson rajta, nem is akármilyen minőségben. Sajnos ez az árán is meglátszik: pillanatnyilag 60 ezer forint (plusz ÁFA) áron kapható. Ezért az árért viszont a vásárló maradandó értéket kap, ami még tíz év múlva is ugyanúgy fog szólni, és nem pedig egy bóvli tucatárut. Minap kérdeztem valakitől, hogyha az emberek képesek évente kiadni félszázezer forintnyi pénzt videokártyára, akkor miért nem képesek 5-10 évente hasonló mennyiségű pénzösszeget áldozni hangfalra, ami ráadásul tized olyan lassan avul el (ha egyáltalán elavul), mint a videokártyájuk, és legalább annyira fontos a számítógép élvezetes használhatához, mint a videokártya? Sajnos erre az lehet a válasz, hogy hazánkban az emberek még nem gondolkoznak 5-10 évre előre, pedig meglehet, hogy sokkal jobban járnának pénzben és élvezetben egyaránt. Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon nagyon nagy pénz ez a 75 ezer forint, viszont szívem szerint én sokkal szívesebben adok ki ennyi pénzt a Klipsch ProMedia 2.1-ért, mint ötödannyit egy bóvliért.

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. november 29. 19:22

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.