Szerző: Bizó Dániel

2009. május 7. 16:06

Tönkrement a 3D Realms, a Duke Nukem fejlesztője

Váratlan hirtelenséggel bezárt a 3D Realms, a kilencvenes évek egyik úttörő játékfejlesztő. Mindez azt jelenti, hogy gyakorlatilag semmi esély nem maradt arra, hogy az egy évtizede késlekedő Duke Nukem Forever valaha is megjelenjen. Két nappal ezelőtt a cég még a Wolfenstein 3D születésnapját ünnepelte.

Május 5-én még a Wolfenstein 3D tizenhetedik születésnapjáról szóló megemlékezés volt olvasható a 3D Realms honlapján, ami ma pedig már elérhetetlen. A vállalat alkalmazottainak szűkszavú közlései és a sajtóértesülések alapján a fejlesztőcégnek egyszerűen elfogyott a pénze, és nem tudta befejezni a már előrehaladott állapotban lévő Duke Nukem Forevert (DNF), mely évtizedesre elnyúlt késlekedései miatt a játékipar köznevetségének tárgya. A DNF-et 1997-ben jelentették be.

Bár a Duke Nukem Forever kiadási jogai a Take Two Interactive-nél vannak, a vállalat közölte, megállapodásuk nem tartalmazta a fejlesztések finanszírozását. Mindez arra utal, hogy a többek közt a Grand Theft Auto franchise-t birtokló kiadó nem kívánja elkötelezni magát a DNF fejlesztéseinek befejezése mellett, nem zárható ki ugyanakkor, hogy a vállalat mégis a kiadás mellett dönt, és átveszi a fejlesztéseket -- a DNF sorsa a levegőben lóg, hivatalos álláspont nem ismert, a fejlesztések leálltak.

Mindez ugyanakkor nem vezet a Duke Nukem név teljes eltűnéséhez. Az a 3D Realms retrojátékait gardírozó Apogee Software megerősítette, hogy nem érinti a 3D Realms bezárása, így továbbra is úton van a három Duke Nukem játékot egybefogó Duke Nukem Trilogy kiadása Sony PSP és Nintendo DS platformokra.

A 3D Realms elődjét, az Apogee Software-t 1987-ben alapította Scott Miller, mikor kiadta az ASCII-grafikájú Kingdom of Kroz játékot. A kezdeti sikerekhez hozzájárult, hogy a 3D Realms adta ki az id Software olyan fejlesztéseit is, mint a Wolfenstein 3D vagy a Doom. A 3D Realms meghatározó nyomott hagyott a játékipar egészén is, ugyanis bevezette a shareware demókra alapuló üzleti modellt, mely később széles körben elterjedt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról