Szerző: Bodnár Ádám

2008. július 1. 11:30

Sokba került a hamis Vuitton-termékek árverezése az eBaynek

Franciaországban egy bíróság 40 millió eurós kártérítés megfizetésére kötelezte az eBayt a Louis Vuitton Moet Hennessy által indított perben, mivel az aukciós weboldal lehetővé tette hamis LV-termékek árverezését. Az ítéletet az eBay megfellebbezte, azonban a kimeneteltől függetlenül várható, hogy több luxumárka is felbátorodik majd, és bepereli az aukciós portált.

[HWSW] Franciaországban egy bíróság 40 millió eurós kártérítés megfizetésére kötelezte az eBayt a Louis Vuitton Moet Hennessy által indított perben, mivel az aukciós weboldal lehetővé tette hamis LV-termékek árverezését. Az ítéletet az eBay megfellebbezte, azonban a kimeneteltől függetlenül várható, hogy több luxumárka is felbátorodik majd, és bepereli az aukciós portált.

Az LVMH és leányvállalata, a Christian Dior SA által indított perben hozott ítéletében a bíróság kimondta, az eBay nem tett meg minden tőle telhetőt, hogy kiszűrje a hamisított termékek aukcióját az oldalon. Emellett a bíróság azt is kimondta, az eBaynek nincs joga Kenzo, Guerlain, Dior és Givenchy parfümök árverését megengedni, ugyanis ezeket csak kijelölt kereskedők forgalmazhatják. Az eBaynek azonnal be kell szüntetnie az összes ilyen aukciót és az ítéletet el kell helyeznie a weboldalán angolul és franciául egyaránt.

A Google is bűnhődött
A Louis Vouitton Moet Hennesy két évvel ezelőtt a Google ellen nyert pert: a francia bíróság márkavédjegy megsértése, tisztességtelen verseny és megtévesztő reklám miatt 200 ezer euró megfizetésére kötelezte az internetes keresőt működtető vállalatot. A LVMH azt kifogásolta, hogy a Google a Louis Vuitton keresésekor más cégek hirdetéseit jelentítette meg, többek között olyanokét, amelyek hamisított Louis Vuitton termékekkel kereskednek.
Az eBay azzal védekezett, hogy már évek óta létezik olyan szolgáltatása, amelynek keretében a márkatulajdonosok jelenthetik a hamisgyanús termékeket. Azonban a portálon árverésre kínált luxuscikkek mennyisége lehetetlenné teszi a folyamaros ellenőrzést -- cikkünk írásakor például az amerikai eBayen közel 3 ezer Louis Vuitton termékre lehet licitálni. Az eBay azt állítja, 2 ezer alkalmazottat foglalkoztat és évente mintegy 20 millió dollárt költ csak arra, hogy kiszűrje a hamis termékek árverezését és eltávolítsa ezeket az aukciókat.

Az LVMH jogásza, Didier Malka szerint mivel az eBay és a hozzá hasonló aukciós weboldalak jutalékot számítanak fel még a hamis termékek eladása után is, ezért nem védekezhet azzal, hogy a tranzakció szempontjából kívülálló -- és ezt a mostani bírósági döntés is alátámasztja. Az amerikai cég szerint a luxusmárkák tulajdonosai egyszerűen csak egyre nagyobb ellenrőzést szeretnének a termékeik elektronikus kereskedelme felett. "Szerintünk ez az általunk kiszolgált fogyasztók és vállalkozások szempontjából visszalépés" -- áll az eBay közleményében.

A múlt hónapban szintén Franciaországban az ebayt 20 ezer eurós kártérítés megfizetésére kötelezték, amiért lehetővé tette hamis Hermés termékek adásvételét az oldalon, tavaly pedig Németországban, egy a Rolex által indított perben kötelezték az aukciós portált arra, hogy növelje a hamisított termékek árverezése elleni erőfeszítéseit. Nagyon valószínű, hogy az LVMH sikerén felbuzdulva több luxuscég is jogi támadást indít az eBay ellen a hamisított termékek aukciója kapcsán, leginkább az Egyesült Államokban, ahol a precedensjog miatt az LVMH sikeres perére hivatkozva könnyedén nyerhetnek is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról