Szerző: Bányai György

2007. augusztus 17. 12:19

Bővülő hazai ExpressCard-kínálat

Azok, akik egy éve vásároltak olyan noteszgépet, amelyben a kártyahely PC Card helyett ExpressCard típusú volt, szomorúan vehették tudomásul, hogy az új résbe illő kártyák kínálata szinte a nullával egyenlő hazánkban. Mára a helyzet szerencsére megváltozott.

[HWSW] Azok, akik egy éve vásároltak olyan noteszgépet, amelyben a kártyahely PC Card helyett ExpressCard típusú volt, szomorúan vehették tudomásul, hogy az új résbe illő kártyák kínálata szinte a nullával egyenlő hazánkban. Mára a helyzet szerencsére megváltozott.

A Dell, a Fujitsu Siemens, az ASUS, a Lenovo, a HP, az MSI, valamint az Acer is kínál ExpressCard bővítőhellyel rendelkező noteszgépeket a hazai piacon. Aki fél éve-éve vásárolta meg munkaeszközét, hiába kereste az új típusú változattal szerelt gépének résébe illő darabokat, nem talált, mert a kínálat szinte teljes egésze a régebbi kártyaformátumú csatolóval ellátott megoldásokból állt. Örömmel adhatunk hírt arról, hogy a helyzet megváltozott, így azok is újra nekiláthatnak a keresgélésnek, akik már rég vágyakoznak, rosszabb esetben akár már le is mondtak az öreg noteszgépben megszokott, de az újból fájóan hiányolt bővítési lehetőségekről.

Az 54 és 34 milliméteres szélességű változatokban létező, a noteszgéppel USB 2.0 és PCI Express interfészen keresztül egyaránt csatlakozni képes ExpressCard a 17 éves, 3,3, 5 és 10,5 milliméteres változatokban létező PCMCIA (Personal Computer Memory Card International Association) és ennek toldozott-foltozott továbbfejlesztett változatainak leváltására hivatott új bővítőhely szabvány. Mint minden új szabványnál, amelynek életképességére a meglévő, bevált rendszerekbe történő beilleszthetőség hatással van, a bevezetés idején általában döcögősen, nehézkesen indult az élet. A noteszgépek esetében sem volt ez másképp, hiszen sokkal jobban örültünk volna egy, a látottakhoz képest fordított felállásnak, amikor a kártyák hamarabb kerülnek a boltok polcaira, mint azok az eszközök, amelyekbe ezeket csúsztatni lehet.


Express Card változatok

A hazai ExpressCard-kínálat szépen terebélyesedik, ráadásul e kártyák ára sem sokkal magasabb a régebbi típusúakénál. Választhatunk USB, FireWire kapukat kínáló változatokat (előzőt hétezer, utóbbit tízezer forintos ár környékén) és mindkét lehetőséget egy egységben tartalmazó változat is megkapható 13 ezer forint körül. Ha valakinek soros és párhuzamos portokra van szüksége, szintén akad pár típus a piacon, amelyek közül válogathat, sőt, gigabit sebességre képes hálózati adapter, TV adás vételére alkalmas tunerkártya is létezik már hazánkban.

Ha valaki mobilinternet-elérést szeretne úgy megoldani, hogy közben nem a drága 3G mobiltelefonját csatlakoztatja noteszéhez, szintén találhat megoldást, amelyek HSDPA képes kártyái 40-60 ezer forintért vásárolhatók meg. Sajnos a hazai szolgáltatók internetes csomagjaihoz csak külső USB modemek, vagy PC-kártyás változatok választhatók, ami azért szomorú, mert Nyugat Európában ezeket már felváltották az Express Card típusúak. Ha valaki régi bővítőhellyel ellátott hordozható géppel rendelkezik, az új kártyákat is illesztheti ezekbe, hiszen nyolcezer forint alatti áron kaphatjuk meg az ehhez szükséges adaptert.

A közel 20 éves PCMCIA szabvány leváltására hivatott ExpressCard számos előnyt tud felmutatni elődjéhez képest. Ezek közül elsőként tehetünk említést a kétféle, USB 2.0 (480 Mbit/s) és PCI Express (2,5 Gbit/s) csatlakoztatási lehetőségről a PCMCIA lassabb, PCI (1066 Mbit/s) csatlakoztathatóságával szemben. Az új szabvány 1,5-3,3 Volt feszültséggel is beéri a PCMCIA 3,3-5 Voltjával szemben, ami kisebb fogyasztást, tehát hosszabb akkumulátoros üzemidőt eredményez egy noteszgép esetében.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról