Szerző: Bizó Dániel

2007. május 3. 15:00

Szigorúan őrzött szerverek: megtelt a Dataplex adatközpont

Becslések szerint a Magyarországon üzemelő mintegy 70 ezer szerver negyede található kolokációs adatközpontban, ami nyugat-európai összehasonlításban, ahol 70 százalék az átlag, igen alacsonynak mondható. Tekintve ezt, és hogy csak itthon nagyjából 15 ezer szerver kerül értékesítésre évente, a piac még hatalmas fejlődés előtt áll. A legnagyobb hazai szereplő a Dataplex, ahol betekintést nyerhettünk az adatközpontok életébe, ahol inkább gépész- és villamosmérnökök dolgoznak, mint informatikusok.

[HWSW] Becslések szerint a Magyarországon üzemelő mintegy 70 ezer szerver negyede található kolokációs adatközpontban, ami nyugat-európai összehasonlításban, ahol 70 százalék az átlag, igen alacsonynak mondható. Tekintve ezt, és hogy csak itthon nagyjából 15 ezer szerver kerül értékesítésre évente, a piac még hatalmas fejlődés előtt áll. A legnagyobb hazai szereplő a Dataplex, ahol betekintést nyerhettünk az adatközpontok életébe, ahol inkább gépész- és villamosmérnökök dolgoznak, mint informatikusok.

Szigorúan őrzött gépek

A Dataplex kapcsán a legelső dolog, mely feltűnik a tapasztalatlan látogatónak, az a szigorú biztonság. A Dataplex bejáratánál hatalmas, masszív tolókapu állja el az utat, és a biztonsági őr a túloldalról érdeklődik, hogy mi járatban vagyunk. Sztorinkat ezután rádión egyezteti kollégáival, és csak akkor juthatunk be, ha mindent rendben találtak.

A gépjárművel próbálkozókat a kerítés mögött teherautókat is megfogó betonblokádok várják. A gyalogos bejárónál személyi igazolványért cserébe egy ideiglenes látogatói kártyát kapunk, majd fémkapus ellenőrzést követően léphetünk át az acél forgóajtón -- biztonsági őr kíséretében. Mindenhol kamera, az ellátó rendszereket rejtő álmennyezet és járólapok elmozdítását pedig érzékelők jelentik azonnal a biztonsági szolgálatnál.

A nagy óvatosság nem véletlen. A szerverek fizikai biztonsága a Dataplex körülbelül 60 ügyfele számára elsődleges és alapvető kritérium, és ez az egyik legfőbb mozgatórugója is a beköltözésnek. Az adatközpontok ügyfelei jellemzően olyan vállalatok, illetve a jövőben vélhetően egyre nagyobb arányban hosting szolgáltatást nyújtó cégek, melyek kritikus rendelkezésre állású szervereiket biztonságban akarják tudni, az ehhez szükséges infrastruktúra és szakértelem kiépítése azonban nem gazdaságos számukra a kis méretek miatt.

A fizikai biztonság a behatolásvédelem mellett magában foglalja a megbízható elektromos, klimatikus és tűzoltó rendszerek rendszerek meglétét, de az épület elhelyezkedése és strukturális kialakítása is jelentős tényező. A Dataplex adatközpontja a Kerepesi temető mögött, a vasúti sínek mellett helyezkedik el -- elég elhagyatott környéken. A cég egyik ügyfele, melynek a belvárosban működtek korábban a kritikus szerverei, az őszi zavargások hatására döntött a Dataplexbe költözés mellett.

Non-stop üzem

A biztonság mellett a rendelkezésre állás az adatközpontok másik fókusza. A Dataplex öt kilencest, vagyis 99,999 százalékos rendelkezésre állást vállal kolokációs szolgáltatására, ami évi 5 perc 16 másodpercnyi kiesést enged meg -- ezt követően súlyos pénzügyi következményei vannak a leállásnak, óránként 400 millió forint. Az infrastruktúra egészét ezért teljes vagy N+1-es redundancia jellemzi mindenhol.

A Dataplex infrastruktúrája jelenleg rackenként 4-5 kilowattos hőfejlődést képes kezelni, ennél nagyobb energiasűrűség esetében ritkítani kell a rackek számát adott területen. A cég árbevételének, mely idén 2,5-3 milliárd forint között alakul, nagyjából fele energiaköltségre megy el. A 8800 négyzetméter területű létesítményben 18 ezer szerver 3 megawatt elektromos energiát emészt, míg a hűtés és egyéb rendszerek további 2 megawattot fogyasztanak.

A folyamatos áramellátásról két üzemszerű, és egy tartalék tápvonal gondoskodik, melyek így 8 megawattot képesek átadni. A központi szünetmentes tápegységek, melyek Közép-Kelet Európában a legnagyobb telepet képezik, 2700 zselés akkumulátorral, akár 15 percig is képesek teljes terhelés mellett árammal etetni az épületet. Ez az idő többszörösen túlméretezett, mivel az öt darab Caterpillar generátor legrosszabb esetben is 3 perc alatt rászinkronizál az elektromos hálózatra, és akár 72 órás áramkimaradást is áthidalhatnak.

Tűz esetén az automatizált oltási rendszer magas nyomású nitrogén pumpál a megfelelő csövekbe. A Cerberus Cerexen palackokból 80 bar erejével tör ki a nitrogén, és néhány másodperc alatt eléri a rendeltetési helyét, ahol 10-20 bar nyomással tódul az ügyféltérbe. A túlnyomásos nitrogén nyilvánvaló célja a tűz oxigénellátásának elfojtása. Előnye gyorsasága mellett, hogy sem a gépekre, sem az emberekre nem veszélyes. Mivel a légkondicionáló rendszer is kezelni tudja a túlnyomásos környezetet, ezért a szervereket a tűz elfojtása alatt sem kell leállítani.

Kicsiknek és nagyoknak

A szerverek elhelyezése mellett az ügyfeleknek természetesen hálózati összeköttetésre is szüksége van. A Dataplex üzletpolitikája a semlegességet vallja, aminek eredményeként az adatközpontban 20 telekommunikációs vállalat szolgáltatásai hozzáférhetőek, melyek mind saját, és szolgáltatónként is redundáns vonalakat építettek ki. Történik mindez annak ellenére, hogy a Dataplex kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom.

A legnagyobb, dedikált ügyfelek akár több száz, vagy ezer négyzetméter lezárt területet is lefoglalhatnak. A közepesek ketreceket bérelnek, ami azt jelenti, hogy különböző ügyfelek egy technikai területen osztoznak, szervereiket pedig ketrecek választják el egymástól. Egy-egy dedikált terem vagy ketrec gyakorlatilag az ügyfél saját felségterülete, oda az adatközpont dolgozója sem léphet be az ügyfél tudta nélkül, akár saját beléptető vagy online kamerarendszereket is felszerelhet oda.

A legolcsóbb természetesen a rackszekrény helyének bérlése, ami 500 wattos fogyasztásig nagyjából 500 eurót kóstál, a további fogyasztásért már fizetni kell. A Dataplex vezetői a szervertermek nagy részébe, több ezer négyzetméterre be sem tehetik a lábukat, ugyanis semmi keresnivalójuk nem lehet arra. Az ügyfél részéről is csak előzetes egyeztetés, munkaterv és azonosítást követően nyerhet bebocsátást bárki a Dataplex területére. A nagyobb tárolótömbök esetében egyáltalán nem ritka, akár havi vagy extrém esetben heti program az elhullott merevlemezek cseréjének szükségessége, a biztonsági politika azonban nem elnéző: ha a mérnök az ügyfél előzetes bejelentése, vagy véletlenül személyi igazolvány hiányában érkezik, nem léphet be.

Bővítési tervek

A Dataplex jelenleg 98 százalékos kihasználtsággal üzemel, nyáron megkezdődik egy körülbelül 5500 négyzetméternyi új területet biztosító bővítés, melynek 10 százalékára már van is jelentkező. Ezt követően a Dataplex tervei között szerepel további magyarországi helyszín is, a még magasabb biztonság és rendelkezésre állás elérése érdekében. Figyelemre méltó, hogy a jelenlegi létesítményt 13-15 gépész- és villamosmérnök képes üzemeltetni váltásban, köszönhetően a magas fokú automatizációnak, és központosított felügyeletnek.

Amint azt a Dataplex vezetői elmondták, egész Európában, de kifejezetten a keleti régióban növekvő igény mutatkozik adatközpontokra, és az új ügyfelek nagy részét az fogja lekötni, aki korábban lép, és nekilát a beruházásoknak. A belépési korlát nem alacsony, ugyanis a gyakorlatilag csak Amerikában és Angliában meglévő tervezési gyakorlat mellé milliárdos kezdőtőkére van szükség, nem beszélve a 8-10 éves várható megtérülésről -- a Dataplex számára nem véletlenül a hasonló futamidejű ingatlanpiaci hozamok jelentik benchmarkot. Egy zöldmezős beruházásról szóló döntés meghozatalától ráadásul nagyjából 3 évet vesz igénybe, mire beköltözhet az első ügyfél.

Európában mintegy 500 ezer négyzetméternyi adatközpont üzemel, 40 százalékuk London körzetében. A további hot spotok közé tartozik még Párizs, Frankfurt, és néhány más város is. A Dataplex szerint az olcsó, nagysebességű hálózati hozzáférés lehetővé teszi a külföldi ügyfelek becserkészését is, természetesen alacsonyabb költségekkel, de már a jelenlegiek nagy részét is annak tartják, mivel a legtöbb nemzetközik háttérrel rendelkező ügyfelek többségénél az anyavállalatnál döntöttek a Dataplexbe költözés mellett.

A versenyhelyzettel kapcsolatban úgy látják, hogy a kolokációs adatközponti és hosting szolgáltatásokat együtt nyújtó számos hazai szereplőhöz viszonyítva a Dataplex a piac igényesebb részét hódítja el, sőt a magasabb rendelkezésre állást igénylő ügyfeleket a jövőben a hosting szolgáltatással is csak a Dataplexbe költöztetéssel tudják majd megfogni.

Véleménye van?

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról